1-kor Jean de Néthyvel Alexandre Dumas-hoz.

Hôtelje az Avenue Villiers-n van, valamivel túl Munkácsyékon.

A kapualja a legszebb, amelyet életemben láttam. A falakat régi tapisseries-k fedik, amelyek alatt gótikus képek vannak, az egyik fal közepén idősebb Dumas bronzszobra, ugyanaz, amely a Place Dumas-n áll.

Előbb a földszinti szalonba vezetnek, amelynek Louis XVI. bútorait veres hússzínű s világos selyemszövet fedi, s amely élénken válik el a boiserie fal szürkés tónusától. Az egyik fal közepén a nagy kerevet felett madame Alexandre Dumas Lefèbvre által festett képe.

Ez a szalon egy másik hasonlólag bútorozott szalonba nyílik, amely a meglehetős nagy kertbe nyílik.

A Lefèbvre képe
B Diana szobra
1 = szalon
2 = szalon
3 = előszoba
4 = kapualja
5 = lépcső
AVENUE DE VILLIERS

A két szalon között három nyitott ajtó, a középső ajtó közepén egy Diana szobor.

Itt várunk vagy öt percig, aztán Dumas titkára lejő, és felvezet az első emeleti nagy képtárba, ahol Francillon íróját Barbey de Tony társaságában találjuk. Roppant nyájasan fogad, s maga magyarázza el nekünk képtárát. Megmutatja híres Meissonier gyűjteményét, a Lefèbvre-öket, néhány Fortunyját, én magam pedig felfedezek egy Moreau-képet s egy Nittist, amelyeket persze sokkal jobban szeretek, mint az előbb kuszált, akadémikus vásznakat.

A képtár éppen a kapualja felett van, éppen akkora, mint az.

Dumas legnagyobb öröme és büszkesége a képtár. Bár a rossz nyelvek azt mondják, hogy egyes képek megvételénél nem mindig a legjobb hiszeműleg járt el, így például azt mondják, hogy Tassaert nagy tehetségét felfedezve, összevette minden jó képét, néha magához csalta a festőt, leitatta, s akkor „meg”-festette (állítólag ez a festő csak akkor tudott valamit teremteni, ha leitta magát), s aztán - midőn már egy nagy csomó Tassaert-kép birtokában volt, felfújva rénommée-ját, cikkeket íratott róla és - el akarta nagy áron képeit adni -

C’est ça ce qu’on dit[1] - mi igaz benne, ki tudja?

De voilà ms. Alexandre Dumas. Magas, már majdnem tökéletesen ősz ember. Kondor, elég hosszú haj, kék, mosolygó, derült s amellett érzékiségről beszélő szemek, hosszú ősz bajusz, hajlott orr, igen felvetett húsos ajkak, gömbölyű áll - - - az ember szinte látja forró leheletét, amely egyenesen a lelke mélyéből tör elő, abból a lélekből, amely - a Francillont teremtette.

Gourmand raffiné - de a második császárság stílusában, ugyanaz az írók között, mint Prince de Sagan a viveur-ök között, kire különben hasonlít is. Olyan applombja van, mint csak egy - törvénytelen fiúnak lehet, ki folyton szemben állt a világgal, és így megszokta a támadást, s a merészség második természetévé lőn. És egy olyan törvénytelen fiú, aki a maga idejében, mint ma Maurice Bernhardt, egy igen előkelő (legalább szellemileg az) társaság trónörököse volt, és - aztán Dumas be is töltötte később helyét. Akkor pedig, midőn a törvénytelen trónörökösből törvényes lett, midőn Alexandre Dumas fils-ből Alexandre Dumas lett, midőn elérte azt a fokot, hogy azt mondják, hogy a Trois Mousquetaires írója az ő atyja volt, akkor már Párizs egyik bálványává tette - s így csodálható-e, ha ma valamivel több az applombja, mint amennyi megengedhető?

Különben ez egészen objektív ítélet, mert velünk szemben lehetőleg nyájas és egyszerű volt. Sokat beszéltünk a Francillon sikereiről, a nyáron új darab írásához kezd.

Munkácsyékra tér át a beszélgetés, nem tartja nagy tehetségnek, felfújt nagyság szerinte, kinek szerencséje és megölő betűje egyúttal: a felesége.

Ennek persze nehéz volt ellentmondani.

Lekísér egész a kapuig, megmutatja kertjét, s igen örül, hogy tetszik nekünk a kapualja.

Tőle Jean de Néthyhez, hol már Berge vár reánk, vele Granet-hez, ki nincs honn.

Este mss. Terryvel, Jean de Néthyvel és az előbbi vőlegényével az orosz egylet által adott jótékony célú előadásra. Sok nihilista, sok poézis.