Villásreggelire értem jő Justh Feri, akivel át, Necpálra, az ősi fészekbe, mely 1273 óta van családunk birtokában.

Gyuri cousin-em kastélyába szállok.

Felesége sz. Beniczky Mariska (Beniczky Ödön és neje, sz. Keglevich Stefanie leánya), atyja Justh Kálmán és anyja sz. Beniczky Sarolta, meg Anna cousine-om fogadnak mind, a park előrészében levő óriási hárs alatt.

Ez a necpáli établissement nem nagy, de mindenesetre a legszebb Túrócban. Maga a kastély egy kicsiny, francia rokokó stílű emeletes épület, magas tetőkkel, barokk díszítéssel kívül (amely alatt családunk evangélikus ágának sírboltja van).

Ezt az établissement-t családunk evangélikus ága lakta, utolsó ma ez ágból Justh József, előbb barsi főispán, majd képviselő és a Deák-párt elnöke volt, ki nejével sz. Révay Pauline-nal (az öreg Simi nénjével) csinosította, díszítette a parkot.

Ez volt a tizenharmadik Révay-Justh házasság, a túróci babona szerint ezért volt annyi csapás kebelében.

Az öreg Pepi bácsi (mint [Olvashatatlan szó]) meg akarja ölni magát, ebben megakadályoz­zák, akkor megbolondul, és Schwarczernél hal meg, fia, ifj. József, ebben a kastélyban egy selyemharisnyára felakasztja magát, második fia, Sándor, delírium tremensben hal meg, és ennek fia, Béla, meg akarja ölni magát - ez utóbbiból kiszedték a golyókat, még ma is él.

Az Inzucht![1] A race öreg, meg akarja semmisíteni magát, a természet örök törvénye parancsolja ezt így!

E családból két más alak vált ki, Justh Sidonie, férj. Brunswick Ferencné, ki mint Beethoven barátnéja s kitűnő zongorajátszónő válik híressé, a másik, Justh Márta, ugyancsak József leánya, korának legszebb leánya, ma Bissingen-Nippenburg Ernő neje, már nem szép - - - nyoma sincs világszépségének.

A ház ifj. Pepi halála után pár évig üresen áll, majd ifj. Justh Gyuri és felesége költözik bele - a boldogság lép az enyészet helyére, gyermekmosoly a házban, virágzanak a fák a parkban.

Minden jobbra fordult a négy fal között.

Justh Gyuriné sz. Beniczky Mariska. Igen nyugodt ladylike asszony, egész életében vágyainak netovábbja az volt, hogy nyugalomban éljen. Nem bántott senkit, de azt követelte, hogy őt sem bántsák. Majdnem oly idős, mint férje, kinek első ízben unokatestvére is lévén - jól ismeri és tud vele bánni, illetve csakis ő tud.

Szép sohasem volt, csak termete gyönyörű, magas, királynői megjelenés. Kissé olyanféle modor is, úgyhogy a megyében nem szeretik, azt mondják, gőgös - pedig mindenkivel egy­forma hideg, kimért, tartózkodó.

A házat is úgy viszi, mint igen kevesen, dacára, hogy sokkal egyszerűbb train, mint Stiavnyicskán, sokkal úriasabb.

Nyugodt, szolid elegancia, semmi „möchte, aber kann nicht.”[2]

Ugyanaz este még, id. Justh György bátyámhoz, a volt túróci főispánhoz, ki a falu túlsó végén lakik, szintén egy francia stílű kastélyban.

Egyike a felvidék tipikus különceinek. Abból az anyagból van, mint Révay Feri és a Mednyánszky család néhány tagja. A nőies tulajdonok (amelyek a szláv fajok férfiainál már úgyis praedominánsak) a túlnyomóak nála. Gyenge, erélytelen ember, ki azonban Sardana­palus módjára fejes és akaratos. Szeszélyes, beszámíthatatlan, kínozza környezetét, mert őt magát megkínozta az élet.

. . . . . . . . . . . . . . . . .

Tragikus ház, igen komikus külsővel. A beteges, nyafogó Gyuri, ezer szeszélyével, a kis grimaszozó asszonyka, ki egyébről nem tud beszélni, mint kutyáról, macskáról, madarakról - s a végtelen űr, melyben élnek, tudja Isten, de úgy elszomorít, hogy csak szeretésemmel tudom elálcázni azt, amit érzek.

Pedig Gyuri, a híres, gőgös, öntelt Gyuri, ezt az egyetlen dolgot, a szánalmat nem bocsájtaná meg sohasem - - ő szerencsés, élt, uralkodott családján, megyéjén, gúnyos mosollyal nézte az életet, úgy is akar meghalni - őt ne szánja senki. Fázok a telkén -

Sivár a háza, sivár a kertje - elhagyatott, puszta, élettelen, sivár, virágtalan lesz a sírja, nem szeretett, nem szerette senki.

Ez is a race egy vonalán a végpont - egy ilyen embernek már nem is lehetett volna gyermeke, úgy mint egy Révay Ferinek nincs.

Kilépve kastélyának kapuján, szemben velem a régi ősi kis várkastély, amely Mátyás korában épült, s amelynek kapuja felett ez a büszke mondás ragyog:

[Üresen maradt.]

A vár áll még ma is, tornyai kiemelkednek a többi kastélyok fedelei felett, a hárs ott áll előtte, még minden kő a maga helyén - vajon nem fog-e az élettelen alkotmány tovább élni az élő anyagnál, mely létrehozta. -

Már igazában csak a Kálmán lineája életképes, ott is Gyuri unokanővérét vette el - a többi -