Taine-nél. Igen érdekes a mester, búcsúm apropójából főleg a regényről beszél. Direkt és indirekt tanácsok. Összehasonlítja Daudet-t Balzackal. Daudet csak a külsőségekre fektet gondot, csakis azt érzi s érti meg, amit lát, Balzac a külvilágot minden benső rugójával együtt adja vissza. Stendhalról is beszél. Stendhal azért oly nagy, mert éppolyan kiváló filozófus, mint mondén. A világot esprit souterrainjével[1] még soha úgy nem látta senki, mint ő. Amellett pedig a legnehezebb filozófiai problémákat a mondén könnyű, finom nyelvével, minden megerőltetés nélkül traktálja.

Mondén stílben adja vissza a filozófiát, amelyet az életből levon, s a filozófus szubtilitásával meglátja az életen keresztül vonuló vezérfonalat.

Nékem tanácsul azt adja, pár évig még átélt, lehetőleg szubjektív dolgokat írjak csak meg - aztán próbálkozzam meg a masse-szal, ha érdekel.

Ez különben temperamentum dolga, kit a komplikált pszichológia érdekel jobban, az írjon reserré lélektani regényeket. Akit az össz minden hullámzásával, az társadalmi regényeket.

A filozofikus gondolkodású írók rendesen az előbbi formát kezelték s kezelik (Dosztojevszkij, Eliot, Turgenyev, ma Bourget, Haraucourt).

Mielőtt elmegyek, átadja Philosophie de l’art-jának egy autografírozott példányát.

Jövő hétfőn utaznak Annecy melletti falusi birtokukra.

Madame Hayemnál.

Jean Rameau új kötetéről beszélnek, főképp még Barbey d’Aurevilly betegségéről.

Este a Grand Café-ban Pali játszott.

Vagy ¹/₂ 1 lehet, mire hazajutok a szállodába. Felérve a második emeletre, a szobámba vezető folyosón botorkálok - egyszerre csak a mellettem levő ajtó felnyílik: c’était Laurent Tailhade.

Behí magához (már párszor kártyát cseréltünk), s felolvassa majd egész új kötetét (Sur fond d’or[2]-t), amely ctesse Diane-nak van ajánlva.

Mintha a Louvre primitív képein látott dolgokat valaki versben leltározta volna.

Furcsa opus.

Az egész kötetben csak egy igaz vers: Sérénade triste. De ezt nem szereti, banálisnak találja, mert - érzett.