Néveden a templomban ott a két „Madonna” is, az érintetlen s a - boldog.

Kegl. Imre, mire visszajövünk már a teraszon ül és olvas. Eleinte common place discursus. Majd átmegy könyvemre, Párizs elemeire, arról beszél. Azt mondja, azt hiszi, igazam van. Egy csodálatos dolgot vesz észre nálam, azt állítja, ugyanabban a hibában leledzek, mint atyja, hogy nem konkludálok.

Oka, felelem, mert legfeljebb száz embernek írom könyveimet, s ezekről nemcsak, hogy felteszem, de tudom, hogy megértenek.

Aztán ajánlja, hogy Marxot olvassam el, ki konklúziókra épít. Megmagyarázva olyan dolgokat, amelyek a legtisztábban állnak előttünk.

Azt kérdem majd tőle, mit gondol, mit írhatnék meg a magyar társaságról?

„Annak a fiatal óriásnak típusát - feleli -, kit a körülmények láncolnak le, kit a magyar előítéletek s hibák tesznek tönkre, s így ezáltal nem érvényesítheti magát, mint amilyenek Apponyi Albert vagy Batthyány Géza és Széchenyi Imre.”

Meg fogom tenni - s ezt a novellámat konklúzióval írom meg.

Beszélünk a franciáról, Imre azt mondja, tán még hiúbb, mint a magyar. Lehet, de nem annyira érzékeny amellett, nem szenvedélyes, így sértett hiúsága van, nem hagyja magát annyira a végletekre sodorni.

Simiről szólunk, azt mondja Imre, Németországba kellene mennie, ez volna az a talaj, amely erősítőleg hatna reá. Lehet - én úgy szeretem, ahogy van. Miért legyen másminő?

Különben a két fiú nagyon nehezen melegszik össze, dacára, hogy réges-rég ismerik már egymást.

Azt hiszem, tökéletesen egymással szemben sohasem fogják adni egymást. Mind a kettőben megvan az „érzés” szemérme, amely Siminél idegen emberekkel szemben közhelyek mondásában, Imrénél ironizálás formájában jelentkezik. S a bökkenő az, hogy Imre gyűlöli a common place-t, Simi pedig fél az iróniától. Ayant la somnolence d’eux dans l’esprit, chez qui le sentiment prédomine.[1] Éppúgy, mint rendesen a legtöbb zenész és festőnél. Szóval, a legkevésbé alkalmas szellem a replikára.

Ebéd alatt, a kastély előtt egy zsidó esküvő. Megkérték Simit, engedné meg nekik e kegyet.

Baldachin alatt énekel a rabbi, előtte a szerencsétlen vőlegény, idomtalan, hosszú karú, elálló fülű, csipás zsidógyerek.

Két vén, parókás zsidóasszony kétoldalt belecsimpaszkodik a menyasszonyba, és körülcipeli kétszer a vőlegény körül, ki bambán maga elé néz -

A menyasszony csúf, veres mulatt típus, pirosra sírt szemekkel most ott áll oldalán, némán lesütött szemmel. A rabbi énekel, csak olyan monotonan, mint aminők a mi misénk dallami. Kicseréli a gyűrűket, a vőlegény összetöri a poharat - hazamehetnek. Le lehet nyírni a menyasszonyt, gyümölcsfakasztó nyárra ébrednek ezek is.

Bármily groteszkek voltak, a pillanat megtette hatását. Nem láttam a formát, az eszme meg­fogott.

Elvonulnak előttünk mind, bókolva - Simi fogadja az üdvözletet, mond nekik pár szót, majd folytatjuk az ebédet.

Én azért mégsem engedném meg, hogy így a házam előtt történjen a dolog. Ennek a párnak most a képzettársítás lakodalmokkal egy kastély, egy gyönyörű park emlékét kapcsolta össze. Egy életen keresztül eszükbe fog jutni, hogy csak egy percig voltak urak. Ez sarkallja az ambíciót. Az öreg zsidó azt hiszem, jól számított - unokái majd már futtatni fognak.

Imre a trónörökös haláláról új verziót mond el. Azt állítja, az igazi - mindenki ezt mondja a saját verziójáról.

Vecsera kocsin Larischnéval Rodeckhez, honnan levelet ír anyjának, hogy ne keresse, csak a Dunában. Innen a trónörökös egy privát fiákerjén Meyerling fele útjáig, ott várja Bratfisch, ki átveszi.

Megérkeznek. Rudolf az egyik szobában Vecserával mulat, a másik két mellékszobában Coburg és Hoyos egy-egy balett leánnyal.

Így tart az orgia tán éjfélig. Tizenkettőkor Vecsera fáradt, lefekszik, Rudolf pedig azt mondja, még átmegy amazokhoz, ahelyett azonban beleül Bratfisch kocsijába, s el a kastélytól elég távol levő kocsmába, amelynek túlsó oldalán lakik egy vadász a feleségével - akihez Rudolf szintén bejáratos.

Bratfisch a kocsmában, Rudolf az asszonynál - -

A kocsmában azonban a vadász, kit egy pajtása figyelmeztet, hogy ez az a kocsis (Bratfischre mutat), ki azt az urat hozza, ki mindig a feleségéhez jár.

A vadász dühvel lekapja fegyverét, kirohan. Bratfisch rosszat sejt, utána. Későn érkezik - amint a trónörökös kiugrik az ablakon, a vadász keresztüllövi jobb ágyékát, utána ugorva, vadászkésével dühösen összekaszabolja képét, lenyiszálja négy ujját.

Bratfisch utána - remegve kiáltja a vadásznak, hogy a trónörököst sebezte meg. A vadász halálra ijed, menekül, s az erdőben agyonlövi magát.

Bratfisch most felöleli a trónörököst, egy patakig viszi, kimossa sebeit, majd beleültetve kocsijába vissza Meyerlingbe - hol orvosért szalad.

Belépve a trónörökös az ajtón, Vecserát halva találja, ki (mint már említettem) ezzel a szándékkal jött.

Ezalatt az orvos is megjő, megmondja a trónörökösnek azt, amit az már úgyis tudott, hogy vége, menthetetlenül elveszett, a belei vannak átlőve.

Rudolf egyedül marad, pár levelet ír. Majd agyonlövi magát -

Ez is csak verzió. Igaz-e? Nem hiszem. Hát a trónörökös két év óta tapasztalt kedélyállapota? És utolsó időben írt levelei? amelyekből érzik, hogy unja az életet, és már nem soká bírja el a terhét - és a két év előttről keltezett végrendelete?

Akárhogy történt, egy nagy szellem vált porrá, kinek emlékét mindig tisztelni fogom, kinek tragédiája bárhogy is történt nem változtat rokonszenvemen semmit. Nem volt közönséges ember, kit így a közönséges mértékkel mérni sem lehet. Nyugodjék békében. Azt hiszem, megérdemelte a nyugodalmat.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ebéd után az erdőben. A két nagy vadász, Imre és Simi, most már jobban megértik egymást. A közös szenvedély összehoz.

Én lassan mögöttük, el-elmaradozva, meg-megállva érzek s nem gondolok semmit.

6-kor Imre el, Bogdán, Simi ügyvéde pedig Kikindáról érkezik.

Vacsora alatt beállítanak kedvenc cigányaink, kik a zsidó lakodalomról szökdösnek ide: ott áll Gazsi, a híres maróti prímás, a legjobb cigány, kit ismerek. Kis, fekete, nyurga fiú, szúró szemekkel; ott van Feri, a kontrás, régi, ismerős, minden tajnai mulatságunknál ott húzott. Finom arcú, szőke cigány, éber, okos szemeivel kilesi a Simi legtitkosabb gondolatát, érzését; meg a Doktornak csúfolt kis naiv arcú cigányfiú, komikus arcával, kerekre nyílt szemeivel -

Ott állnak mögöttem, s húzzák a Tinódit. Simi kisbőgőzik - - -

A vacsora alatt az ügyvéd, a két titkár, a tiszttartó csakúgy szórják, hányják a számot. Tehermentesítés, konverzió, földhitelintézet, jelzálogbank stb. stb. fordul meg szájukban - alig hallani tőlük a cigányt.

Ezen is segítünk. Odább állunk, a bandával vagy száz lépésnyire telepedünk, ők megvilágítva, mi homályban, csak a csillagok miriádjai világítanak a fejünk felett - mind szélesebb a nóta, eláraszt mindent, tán feljut a csillagokig!

Mi legalább azt hisszük - ez onnan is látszik, hogy Simi megbolondul, és kezdi lerúgni a csillagokat az égről.

Odaáll a banda elé - s egyedül egymagán, két karját összefonva a feje fölött, bokázva, huszárosan toborzót jár -

Mögötte a Hamar - figyelmezteti, holnap fontos konferencia, százezrekről van szó, korán kell lefeküdnie. Simi csak annál nagyobb kedvvel táncol, „Eh, sohasem halunk meg!” mit törődik ő a számokkal - egy az élet, egy a halál. „Bánom is én, ha holnap felfordulok is!”

A titkár visszavonul, s a Holbein Madonnák érkeznek. Simi most átfonja karját a Madonna derekán. Övé a világ!

Jó magyarom, ezért becsüllek. Ez tesz méltóvá nevedhez, az igaz érzés, amely elmossa azt a mázat, amelyet a hiúságon alapuló számítás kent reá.

A régi jó időket látom: hallom a sarkantyú pengését, az árvalányhajat lengeti az esti szellő, dobban a szív, pattog a húr - erő beszél a táncból, a dalból - - -

Álom a való? vagy álmodom azt, amit érzek?

Engem is visz a nóta. Megbolondulok velök, egy végtelen frisset járok el én is, ha elpusztulok a közepén - kinek mi köze hozzá? Perdül a szoknya, tágul a pruszlik, dobban a szív.

Sötét körül minden, ott tovább amazok, mi pedig a cigánybanda előtt, szinte az űrben.

Orgia - a pozitivizmus kíséretével.

Koronkint a szellő, mely az akácvirág illatát hozta idáig, elkapta vele az ügyvéd valamelyik technikus terminusát is -

Nem fogott rajtunk -

„Felfordulhat ez a világ éntőlem.” Így szól a nóta - s igaza van.