1889. május 23., csütörtök

 2013.05.23. 12:00

Simivel egyet gondolunk. A kapucinusok sírboltjába megyünk. Ott állok Rudolf koporsója előtt. Tele emlékével lelkem.

rudolf-sirja.jpg

„Szolgálni akartalak, mert nagynak láttalak, nem mint herceget, de mint embert. Éreztem, arra törekedtél, mint énmagam, s láttam egyéniségedben jó és rossz tulajdonaimat, de nagyobb arányokban.

Szerettem benned magamat nagyban.

Nagy lelkedből itt csak a teménytelen virág, szalag, kegyelet, tisztelet emlékei maradtak fenn. Én nem virággal jövök szemed elé, szegény vagyok arra, hogy hozzád s irántad érzett kegyeletemhez méltó koszorút tegyek koporsód elé.

Így csak némán, lehajtott fővel érzéseimet nyújtom át.

Sas voltál, mely szédítő magasról hullt alá, bár magasztosnak látszott esésed azok előtt, kiknek szeme elég erős volt arra, hogy repülésedet lássák.

Egypár szál fű az egész, ami a lábaid előtt fekvő koszorúból hozzám jut, abból, ami az életnek volt belőled kötve. Egy virág éned másik részéből.

Leomlok emléked előtt. Nyugodjál, felejts a hant alatt.

Mi álmodunk rólad, érthetetlen, kimagyarázhatatlan álmokat, érezve csak élted és halálod, anélkül hogy tudnók elhatározásod kulcsát.

Te tudtad, mit csinálsz, s benned bíztunk.

Helyes volt tetted, mert megtetted.”

Feltűnik előttem Jókai szalagja:

„Letűnt vezércsillagunk.”

Sötét, nagyon sötét az éj!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

A képkiállításba. Érdekes igazában csakis Böcklin két képe. „Venus születésének” szín­pom­pája, Prométheuszának azonban eszméje is.

Böcklin_-_Venus_Genitrix.jpg

Óriási vizionális képességre mutat ez utóbbi kép.

Prométheusz egy magas hegy tetején fekszik, óriási teste akkora, mint az alatta elterülő sziklacsúcs. Teste eggyé lesz a kékes homályos világításnál a csúcs felett repülő felhőkkel. Lent a mélységben tengerszem - mindezt azonban elmossa a reggeli kékesszínű köd, amely eggyé olvaszt csúcsot, tavat és titánt.

Mintegy az élet felett fekszik, aki isteni szikrát lopott, harcban a mindenséggel.

Az allegória teljes, óriási, prométheuszi!

Mennyire elüt a szokásos sablonszerű kis figurától, amelynek piciny akadémiája megszé­gyeníti Prométheusz mítoszát.

böcklin prometheus.jpg

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Vissza a hotelbe. Útközben találkozunk Simi egy régi falusi ismeretségével, Trenckle exulánus tiszttel. Tizenhárompróbás bécsi, a második kategóriából.

Nehézkes test, nehézkes szellem, durva vígság, kétségbeejtő exuberancia.

Én nagyon unom, úgyhogy délután a „saját utamat” követem. Meglátogatom az öreg Kállaynét, Kállay Béni anyját és Teleki Arvéd nagyanyját.

Érdekes öregasszony, ki legtöbbet ért el abban, amit anya elérhet, eszélyes, okos nevelésének eredményei: fia a monarchia tán legkiválóbb politikusa, és unokája a nagy jövőjű Teleki Arvéd.

Józan eszű, tisztán látó asszony, a diplomaták finom, biztos ítéletével, emberismeretével.

Azonban csak a saját családjában volt diplomata, a nagyvilágot mindig unta - közelről. Csak messziről spekulált - s tanította utódait.

Intellektusát örökölték gyermekei (Arvéd anyja is, az oly szubtilis eszű Teleki Gemma) s átment a második generációba is.

S ami érdekes az asszonynál az, hogy a lehető legmodernebb csakúgy érzés, mint gondo­latban. A magyar józansága, nyugodtsága, meleg egyszerű érzésvilága tán senkinél sem jelent­keznek ily módon szubtilizálva, mint nála.

Tisztelem az öregasszonyt, mert sokat tudok róla, én, Arvéd gyermekkori társa, s aki most az utóbbi években is beleláthattam lelkébe, tendenciáiba, mindabba, ami nála sokat ígér, amelyben mint tápláló törzset, gyökeret, amely az anyafölddel összeköti, az öregasszonyt pillantottam meg.

Egyike a legkészebb, legkerekebb egyéniségeknek a pátriában.

Érdekes órát töltök nála, amelyben főleg Arvédunkról beszélünk, kit én már innen-onnan két esztendeje, hogy nem láttam.

Tőle járni - Bécs utcáin cél és irány nélkül. Érdektelen, hideg város. Kimértek, vagy elhagya­tottak, de mindenképpen művészietlenek utcái. Az épületek semmit sem fejeznek ki, s így sehol egy megérzett pont, sehol egy igazi „városi paysage”.

Az új ringek hidegek, élettelenek, az épületek úgy állanak ott sorban egymás mellett, mint a múzeum üvegszekrényeiben a ritkaságok - leszámolva az élettel, avultan - - -

Hazafelé bemegyek a Szent István templomba.

stephansdom2.jpeg

Esti litánia van. Ez megkap úgy, mint már rég nem. És én szegény bűnös ember lehajtom fejemet egy térdeplő fölé, behunyom szemeimet, s elfog ismét az az érzés, amelyet oly soká vallásomnak hittem. Amely mindenesetre több és kevesebb a legtöbb ember hiténél, amely visz messzebb, magasabban tán - mint kellene, mert nem mint eszme vesz erőt rajtam, hanem érzéssé válik, oszlik fel - s így határozatlan, formátlan - hiábavaló!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Este amazokkal, Trenckle-, B. G.-vel a nyári orfeumba. Évről évre jobban elálmosítanak ezek a lokusok. Érzem a nyomort, az élet utálatos, legutálatosabb struggle of life-jének kiszolgáltatott szívek elfojtott dobogását a mélyen kivágott ruhaderék alatt, a festék nem fedi el tökéletesen azt a vonást, amit bizonyos percek vontak az ajk fölé - -

A lokusok szerint az élet csak tobzódás lenne? Minden perc gyönyört s egy krigli sört hozna magával. Ez a világnézlet is csakoly hamis, mint minden, ami falai között történik. Csakúgy nem áll az, minthogy a kutyák nem szoktak kötelet táncolni, hogy az asszonyt nem azért dobta a világra az első nyugodt perc, hogy félmeztelenül, lámpafénynél, kacagva disznóságokat énekeljen, hogy a seprűnyél nem arra való, hogy szerecsen bohócok nótákat játsszanak rajta, hogy a férfi feje nem arra való, hogy reáálljunk és végigcsússzunk rajta egy kifeszített dróton - s álmaink nem arra valók, hogy egy ilyen hely utálatos brutalitása megzavarja, s letörölje róluk a hímport!

Thallóczy Lajossal találkozom, csodálkozik, hogy tegnap a Ronachernél, ma itt lát. Azt mondja, ez nem hasonlít a - híreimhez.

Thalloczy_Lajos.jpg

Én kifogásul regényíró mivoltomat hozom fel (mintha nem ismerném az „établissement”-ok minden csínját-bínját könyv nélkül!) s csodálkozom, hogy ő, a történetíró miféle anyagot keres itt - - -

Azt mondja, rossz anyagot. Igaza van.

Simi két „típusával” el.

Mi Bogdán- és Hamarral egy kávéházba. Simi vagyoni viszonyairól beszélnek. Látom, mind a kettő olyan megbízható, mint amilyen nyerseknek látszanak.

Aggodalommal hallom mindazt, amit mondanak, pedig a vagyon nagyon nagy, de hát gyenge akarata kisebb, mint jósága -

Címkék: bécs thallóczy lajos magyarországi napló révay simon kállay istvánné blaskovich amália kállay béne teleki árvéd

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr975048650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása