Cannes
1894. okt.
Én mindig tudtam, éreztem, hogy a dolgaimat nem lehet színdarab-formában a publikumnak, a magyar publikumnak beadni. Se publikumunk, se művészeink nincsenek a kívánt szellemi fejlettség fokán, s ha összeveszünk pár nagyon művelt s igen intelligens embert, együttesen egy meglehetősen alacsony fokú tömeget kapunk... ezért nem akartam én soha a nyilvánosságnak darabot írni. Tán tudja, mennyire utálom utánajárni valaminek; antichambrírozni direktoroknak, hisztérikus és ostoba primadonnáknak, kik azt hiszik, ők ítélhetnek, ők tudják csakis: mi a színpad, s a publikum mit szeret, őrült cabotinek... nem, nem nekem való ez, ma még kevésbé, mint valaha, midőn fáradt, beteg vagyok, s nyugalomra vágyom, s midőn inkább, mint valaha, meg vagyok arról győződve, hogy a későbbi századokban, vagy tán már a közeljövőben lesz színház, színdarabokat is fognak írni, csak színészek nem lesznek...
