FESZTY ÁRPÁDNÉNAK

Cannes
1893. nov. 7.

Kedves Komámasszony!

Pár napja már, hogy a világ legelegánsabb, leghidegebb helyén, Cannes-ban vagyok.

Di­der­gek a meleg nyárias napon, s úgy vágyom haza. De hát ez csak pium desiderium. Mennék innen, de hová? Nagy utat nem merek az idén tenni. Menton meg Nizza meg még olyan sincs. Olyan nyugtalan vagyok, pedig nem találom helyemet. Lejövet Avignon, Marseille-ben csak pár órát bírtam tölteni, Arles-ba meg se álltam, ideérve meg tüstént mehetnékem volt. Jól meg csak nem vagyok még, este láz, éjjel hideg izzadás. Azt hiszem, a „vég kezdete”. De nem panaszkodhatok. Mindazokat túléltem, kikkel kezdtem. Csak annyi időt instálnék még magamnak, hogy ezt az egy-két dolgot, ami még most a fejemben jár, elvégezzem. Aztán - - vége is. Elébb pesszimista voltam, aztán ez az aranyfüst lekopott rólam, akkor hittem mindenben. Majd meglegyintett a boldogság szellője is, s láttam, hogy álmaim még ennél is szebbek. Ezeket még viszem magammal. Így hát nem panaszkodhatok. Félni nincs okom. Il ne craint pas Dieu s’il aid tout, mondja comtesse Diane végtelen bölcsességgel. Az életet - mondhatom, hogy ismerem minden oldaláról, az embereket is jóformán. Tudom, hogy minden, ami ezentúl megtörténhetne vélem, csak ismétlés lehet - - - Érti tehát, hogy igen nagyon nyugodt vagyok, s azt mondom: valahogy csak lesz, sehogy még nem volt. Fáradt is volnék, vagy mi, így hát ha a nyugalom, az se baj. Csak itt ne volnék. Ez a sok toalett, szellemi sziporka, póz olyan, mint a dél napja. Hamis, csalfa a fénye, a melege. Il n’y ni d’humbles ici ni d’envolés. Egy-két embert kivéve - -

De jó magának otthon. Gondoljon rám néha a kék szobájában, ha a nap lenyugvóban van. Ilyenkor itt olyan hideg és üres a szálloda szoba.

Az Isten áldja, kezeit csókolja

Justh

címem: Hôtel Augusta Cannes.

FESZTY ÁRPÁDNÉNAK

Brindisi és Port Said között
1892. nov. 6.

Kedves Komámasszonyom!

Lágy meleg tavaszias idő, napfényben úszik minden, a tenger Böcklin színeit utánozza, az ember egész nap fekszik, s nézi, hogy iramlanak el változatlan egyformaságban a tenger hullámai: tán ez a boldogság?

Úgy érzem, hogy nincs közöm a földhöz, s az éghez sincs. Mintha érdekem nem volna se itt, se ott, mintha az élet csak béke lenne és semmi más. Ott úsznak el a görög szigetek: Korfu, Zante, Cephalonia, pár óra még és régi barátomra, Krétára bukkanunk. Oly fenséges nyugalom s béke vesz körül, hogy még a sok angol hangász sem jut fel odáig, ahová álmaim szárnyán jutottam.

Ilyen lehet az a „Minka”-féle, vágytalan boldogság, amelyről utolsó könyvében dalol. De mire is vágynék? Hisz ismerem önmagamat, s múltam a jövő. Minden úgy lesz, mint volt, minden szikrából (legalább majd mindegyikből) láng, majd - hamu. Minden tavasz elhozza álmait, s minden nyár elperzseli megint.

Ökölre megy az ember, ha éhes, s ha jóllakott, mosolyog egymásra. Duse nem jobb, mint Sarah, dehát Jászait sokan nem szeretik Pesten.

Eleonora Duse

Sarah Bernhardt

Jászai Mari

Stróbl a hivatalos szobrász, mert a hivataloknak penészszaga van. Itt a tengerek közepén - úgy messziről nézve a dolgokat, minden olyan igen nagyon természetes -, még az is, hogy én itt vagyok.

Ha sokat gondolkozom magam felett, hát be fogom látni, hogy én vagyok a föld hátán legnormálisabb körülmények között élő egyéniség, de hogy ne? hisz életemet a saját képemre teremtettem, önmagamat élem.

Lássa, milyen elégedett - őrülten önelégült levelet bocsátottam én a szél szárnyára. Árpád nem olyan optimista, mint amilyen én e percben vagyok. A mérleg mutatója egyensúlyt mutat: referáltam róla. Egyebet ma úgyse mondhatnék.

Kezeit csókolja

Justh

CZÓBEL MINKÁNAK

Brindisi
1892. nov. 4.

Austrian Lloyd’s Steam Navigation Company’s S. S. „Imperator.”

Édes Barátnőm,

Szenttornyára írt sorait hosszú kóborlás után Triesztben az elmenetel előtt kaptam kézhez. Köszönet érte.

Ma este érkezek Brindisibe, a hajó kitűnő, tenger csendes, az éjszakák elragadóak. Minden megvan, csak én magam vagyok olyan seféle hangulatban. Hisz végre is ott is csak önmagam­ra bukkanok megint. A nép, mely itt körülvesz, nagyon idegen. Nagy baj az, hogy lassan kiválunk, kiválunk s egyszer csak egyedül érezzük magunkat. Én igen el vagyok rontva ember dolgában, már a normális, középszerű egyéniséggel alig van két szavam közös. Ez a sok com­monsplace anglo-indián igen fáraszt, s egy bizonyos fokig elveszik a tengeri út hangulatát.

De majd Mian Midiben! Bár csak már ott lennék. Istvánéknak sok szépet, szívből üdvözli igaz barátja

Justh

Megkapta a korrektúrákat. Nagyon gyűlöl érte?

CZÓBEL MINKÁNAK

Tajna
1889. nov. 2.

Igen tisztelt Nagysád!

Csak pár szót ez alkalomból. Engedje meg, hogy e „hangulatképet” ünnepélyesen átnyújtsuk: mi az egy anyag három formában: a három tót ábnorme!

László még itt van, Párizsba valószínűleg holnap indul, pár elragadó, hangulatos napot töltöttünk együtt.

Innen én 11-én megyek Szenttornyára, ahonnan majd egy hosszú episztolában fogom elmon­dani elmondandóimat.

Sógornőjének, s a két Istvánnak adja át ismeretlenül is üdvözletemet, s a két utóbbinak fejezze ki kérem a megkritizáltatásomat illető instanciámat.

Mindketten nagyon érdekelnek, s nagyon érdekel visz véleményök is rólam - -

Anarcsra, ha igaz, okt. 10-e után jöhetnék, cela vous va-t’-il?

A Czóbel kúria Anarcson

Szívből üdvözli vén kollégája

Justh

PEKÁR GYULÁNAK

Cannes
1893. október 31.

Édes Gyulám!

Végtelenül sajnáltam, hogy Párizsban nem találkozhattunk. Wohl Janka azt írta, hogy e hó vége felé odajössz, leider nem maradhattam tovább. Mint tán tudod, nagy beteg voltam okt. havában, s az orvos mihamarább expediált Cannes-ba. Itt unom magam. Unom ezt a hideg fényt, mely körülvesz. Une ville ou n’y ni humbles ni d’envolés. C’est triste (ou bien qui a) et hurler!

Irigylem gyönyörű spanyolországi utadat. Pár nagyon szép cikket olvastam tőled. A „Gányó Julcsa” tervezetében (nov. 10-én jelenik meg) idézlek. A darabért, amelyet a regényből írtam, igen furcsa históriám volt Jászaival.

Úgy látszik, nagy Mari igen kicsiny, ha a szemé­lyeskedésekről van szó. Találva érezte magát, s megdühödött. Tán azért, mert ő - nem lett nazarénus? És a te köteted, komám. Már alig várom, hogy legyen pár jó vastag szép kötetünk tőled. Igen jó lenne épp most Simon Zsuzsánna szomorú históriája után. Kérlek, írj erről a remekműről pár sort. Én nem láttam. Csak Ignotus tárcáját olvastam róla. Ez meg nagyon „festői”. Különben ez a kis Ignotus nagy tehetség és igen szép tárcákat ír.

Bródy mit csinál? Írtam neki még a múlt hó elején. Választ nem kaptam. A pestiek elfelednek, különben ez nem csoda. És Ábel? megjött Angliából, s egyedül jött meg? Írjál hosszabban, s ne feledd el te is igaz barátodat

Zsigát

Címem: Hôtel Augusta Cannes.

Mondd meg Ábelnek, hogy referáljon angolországi útjáról.

Pardon, hogy levelem oly szennyes, ágyban írtam.

Párizsban igen sokat voltam Malonyay Dezsővel. Igen rokonszenves, mélyen tehetséges fiú. Ha még Párizsban kapod levelemet, keresd fel, címe: 37, rue Vaugirard.

FESZTY ÁRPÁDNÉNAK

Trieszt
1892. okt. 31.

Kedves Komaasszonyom,

Köszönet az őszirózsáért! Emlékszem azokra a régi krizantémokra, itt vagyok egyedül abban a Triesztben, hol akkor szegény Géza kísért, szemben velem a távoli ismeretlen világ, s úgy érzem, távolodik tőlem az élet. Nohisz valóban nagyon is tudtomra hozta, hogy már nem élek. Mert élet ez?

Hajóm neve: Imperatore. Nagy, óriási, megnyugtató 5000 tonnás alkotmány. A tenger Port Said után csendes lesz. Szuez alatt meg a nyár. Hát kell-e több ennél. Ugye, irigylendő lény vagyok, kinek a perchez mindene megvan. Megyek Indiába, a napsugár s az emberiség bölcsőjébe, hajóm kitűnő, a tenger csendes.

De jó, hogy így van, s nem is lehet másképp. És mégis, furcsa, három hétig leszek a hajón, öt nap s öt éjjel vonaton Lahoreig, s mégis tudom, hogy ott megint csak - önmagamra fogok találni.

S ezért kicsi a világ, s tán mégsem egészen bolond az, ki kívül keresi rajta azt, amit önmagában meg nem találhat.

Ugye, ír néhány sort Indiába, ne felejtse el, hogy a levél 4 hétig megy hozzám, s 4 hét rá a válasz.

[A levél befejezetlen!]

CZÓBEL MINKÁNAK

Cannes
1893. okt. 30.

Kedves Barátnőm!

Tegnap óta Cannes-ban vagyok. Én istenem, de furcsa érzés, ez a hideg, ragyogó világ où il n’y ni d’humbles ni d’envolés! Még erősen köhögök, s éjjel egy cseppet sem vagyok jól. Vágyom nagyon haza, iszonyúan megelégeltem ezt a folytonos kóborlást. De hát hogyan - hiába, lehetetlen.

Párizsban Melchior de Polignac-ot élveztem legjobban, roppant érdekes breton típus. Jövő tavasszal hozzám jő, akkor majd elhozom magukhoz is. Igen meleg, igen eszes, s magyar érzésű.

Utolsó napot Duchesse de Hughes-zal töltöttem, ki sokat beszélt Péterről, kit sajnál, bár érti, hogy pap lett.

Itt Ruth Mercier és Zackowska, más senki még. Igen furcsa ez a nagy színházi dekoráció, üres színpaddal. Soká nem maradok. Valószínűleg a Cap Martinra megyek, s ott töltöm a telet. Ott legalább több az angol. Jó lenne, ha Kulcsár bőrében lehetnék, ki annyira élvez mindent, hogy szinte mámoros belé. Szinte túlságosan. És bár betegségem alatt igazán nagyszerűen ápolt, az offrande után áhítozom, kinek akárhol is legyünk, csak én vagyok a világ közepe. Kulcsár túlságosan wissbegierig, és mindent akar látni.

Gányó Julcsa november 10-e körül jelenik meg.

A Gányó Julcsa 1905-ös kiadása

Kíváncsi vagyok, hogy hogy fogják fogadni. Különben mindegy. Csak még Fuimust végleg bevégezzem, s megrövidíthessem (ahogy most kifundáltam), meg még egy regényt, mi most fől a fejemben, aztán - jöhet akármi. Megmondtam a mondandómat.

Szeretném már a kötetét látni!

Az Isten áldja kedves barátnőm

Justh

CZÓBEL MINKÁNAK

Fiume
1892. okt. 30.

Kedves Kollégám!

Hát bizony útban - tegnap hajnalban érkeztem ide, s holnap reggel megyek át Triesztbe, honnan aztán a tengerre, magyar! Még tegnap elég rosszul éreztem magamat, de a fiumei enyhe levegő tökéletesen helyreállított. Úgy látszik, minden bajomnak mindig csak a hideg az okozója. Már alig várom az utat. Milyen hangulatos nagy dolog lesz. Három hétig lebegni víz és ég között, s felejteni, hogy föld is van, s minden nyomorúság a földön.

Írjon Indiába, címem Mian Mir Punjab via Brindisi Bombay, majd útközben írok néhányszor! Szívből üdvözli igaz barátja

Justh

FESZTY ÁRPÁDNÉNAK

Szenttornya
[1892] okt. 28.

Kedves Komaasszonyom.

A mama papirosán - rózsaszínű „stimmungban”, illatosan -, de csak tréfából. Egész okt. hónapját ágyban töltöttem. Elébb antrax, majd torokgyulladás, s végül lázak s óriási gyomor­rontás: íme a szituáció. Megyek Indiába, Pesten nem szabad megállanom, hogy újra át ne hűljek. Fiuméba Batthyány Lajoséknál fogok kissé lábadozni még, s nov. 3-án tengerre magyar.

Triesztből majd elbúcsúzok maguktól ékesen, addig meg ne vessenek meg tökéletesen. Még betegágyamban is folyton magukról fantáziáltam! Hálátlanok. Hát már az idei nyarat elpaccoltam. Jövőre, esküszöm, hogy másképp lesz. De maguk is milyenek. Nemhogy lejöttek volna mintákért hozzánk, nem, bebarangolják fél Magyarországot, csak miránk nem gondolnak. Ejnye, komámasszony, miért olyan hanyag asszony, mikor én oly - jó vagyok!

Az Isten megáldja, India után, rézbőrűleg, megismer még?

Kezeit csókolja           

Justh

AGGHÁZY KÁROLYNAK

Tajna
1889. okt. 28.

Édes Károlyom!

Köszönöm, köszönöm meleg, áldásos hatású soraidat. Tudom, hogy te elnéző vagy velem szemben, még akkor is, ha legkevésbé érdemlem meg.

Azért is egyre kérlek. Én most még izgatottabb, még szerencsétlenebb kedélyállapotú vagyok, mint a nyáron voltam. S így néha azokat sértem, bántom meg, kiket legkevésbé akarnám. Így vagyok most néha Simivel is, ki már-már attól félek, többet szenved ezáltal, mint amennyit én ezek után a percek után kimagyarázhatnék. Kérlek, ha eljössz, mondd meg neki, ha nem jöhetsz, írd meg neki, hogy mit érzek iránta. Félek, hogy tán félremagyaráztam magamat, s fájdalmat okoztam neki. Te vagy az egyetlen, ki ezt megteheti 1. azért, mert a barátságot csakúgyis, mint én, az első, a legtisztább, a legjogosultabb érzésnek tartod, 2. mert enyémet erről a lehetetlen oldalamról ismered, 3. mert te tudod legjobban, hogy mi nekem Simi, ugye megteszed? megígéred? Csak pár szóval, három sor elmondhatja azt, amit én, úgy látszik, már ezer szóban nem fejezhetek ki.

Ha csak lehet azonban jere, tán mindszentekre? tedd meg, ha megteheted. Én, látod öreg barátom, kezdek önmagamnak terhére lenni, jó lesz Egyiptomban, ott nem bánthatok meg senkit, nem okozhatok fájdalmat senkinek. Azt hiszem, ha históriámat megírnám, még tragikusabb lenne az Ibsen Wildente hősénél. Annak az érző masinája nem volt oly abnor­misan kifejlődött, mint az enyém. Pedig csak az fáj, ha annak okozunk fájdalmat, akit csakis boldognak szeretnénk látni.

Károly! Károly, nem hittem volna, hogy még ennyi vár rám.

Az Isten áldjon, légy boldogabb az élet folyamán, mint én vagyok, az én lelkemből ezt kívánom

Zsiga