Aggházy Károly és Justh Zsigmond
Budapest
1889. márc. 4.
És így vége van ennek is - - - csend körültem, az est leszállt, nyugszik mindenki, a mások éji nyugalma beállt.
Virraszt a pislogó lámpás - - - pislog, míg elalszik. Előttem az arcképed; nem néz a szemembe, nem hallgat meg, de azért hozzá írok:
"Köszönöm, hogy szeretsz, az Isten áldjon meg minden csepp érzésedért, amelyet rám pazarolsz, légy boldog - vagy légy olyan, hogy mindig az legyél, ami vagy - velem szemben, hogy így szembenézhessünk ma, holnap - mindig, őszintén, úgy, mint eddig; hogy szemeinken keresztül az egymás lelke mélyébe lássunk; hogy kezet adva a szívünk melege sugározzék ki a kézszorításunkból.
Idealisták vagyunk mind a ketten, szeressük egymást nagyon, és ha egyszer eljő az az idő, hogy erre is rászorulok: szeress eléggé arra, hogy megbocsásd nekem azt, hogy csak ember - bűnös, hibás, de szerencsétlen ember vagyok. Én értelek ma, és mindig meg foglak érteni. Szeretlek ma, és mindig jobban foglak szeretni."
Ezt mondom én ennek a papírlapnak, amely csak úgy hasonlít hozzád, mint az, amit leírok ahhoz, amit érzek irántad. A berlini napokat sohasem felejtem el. Éltem nyugodtan, álmodtam - - felejtettem, és emlékeket szívtam magamba.
Aztán felmelegedtem szívednél. Te szerettél szubtilisan, intelligensen, igen művész módjára, úgy ahogy én mindig szeretve lenni kívántam -, látod én mondom el ezt neked, minden hamis szégyenérzet félrevezetésével, nehogy a magam érzésvilágát kelljen boncolnom. Ehhez nem nyúlok - - - ebben a percben nagyon fájna.
Itt - de erről ma még nem. Nem írok Pestről, még csak a berlini napokról akarok megemlékezni, azokkal van tele a szívem, a lelkem. Az Isten áldjon ezért.
Ide mellékelve küldöm madame Jameson de Portal levelét, tehát - - - de olvasd el az egészet, s aztán küldd vissza.
Ezeken a teákon Párizs legkiválóbb, legmíveltebb és legirányadóbb műkedvelői vannak jelen. Princesse de Brancovan és madame Jameson játsszák a darabjaidat - - - ehhez nem kell kommentár.
Donc, jövőre Párizsba jössz.
Muszáj!
De előbb Szenttornyára. Muszáj!
„Zsiga úr" szobájának nyitott ablaka - Molnár C. Pál grafikája
Kedves nődnek, sógornődnek add át üdvözletemet, a "familiát" csókold sorra, a jegest szidd össze nevemben, mert tudom, már elfelejtett, a "stramm" Toto, a bölcs Borprés - - a naiv kis szégyenlős Anikó, mind, mind itt állanak előttem - -
Felnézek - - csendes minden, csak a lámpa serceg, a vigasztalan éjszaka reám feküdt egész csendjével, hozza az álmot az ébren álmodónak, de a nyugalmat nem - -
Károly! mindenért köszönet
Zsiga
