V. r. u. Sarah-hoz, kávézok addig, míg reggelizik.

El akar magával próbáira vinni.

Már el is határozzuk az órákat s a napokat, midőn a kis Sarah beront és kijelenti, ha én a próbákon jelen leszek, nem játszik. Miért? Erre nem akar felelni. Próbáljuk persuadálni, nem sikerül, és Sarah, ki ismeri unokahúga szörnyű fejességét, belenyugszik, s én, mit tegyek, belenyugszom szintén. Pedig Françillonban valóban nagyon, de nagyon érdekelt volna.

Azután a Sarah-ról írt kritikákat olvassuk.

Egypár lanyha dicsérő kritika, legnagyobb részt éreintement.

Sarah éppen olyan dédainnel viseltetik a zsurnalisztika iránt, mint jómagam.

Csakhogy - szükséges rossz.

Ezalatt Maurice és Terka érkeznek.

Reggeli alatt bolondozunk. Terka és Sarita eleinte kenyér­golyócskákkal dobálják egymást, majd a golyóbisokból zsemlék lesznek, s azzal simogatják egymást - fejbe.

Sarah is belévegyül ez ártatlan játékba, és egy olyan nagy darab zsemlét vág a fejemhez, hogy szinte zúg a caputom belé!

- Vraiement, il ne détonne pas dans cette maison - de fous.[1] - Fejti ki a díva, s elragadóan mosolyog -

Tőle Axenty Axentowiczhoz, az örmény-lengyel festőhöz, ki Sarah bámulatosan sikerült pasztellképét festette.

Igazi örmény típus. Halvány arc, szürkés szemek, fekete sűrű szakáll és bajusz, húsos orr, mely érzékiségről beszél.

Egy kelet-európai raffiné - emlékeztet Gozsdura.

Sötétveres posztó falú atelier, egypár nagyon szép orientális hímzés és függöny. Igen nyugodt, orientálisan nyugodt, harmonikus összhatás.

Igen érdekes képen két utcai impresszió - - igaz képek misztikus ember szemeivel látva.

Pár nagyobb kompozíció vázlata.

Ő is Huysmans-imádó, mint az ultramodern művészek majdnem mind; bár csak L’art moderne-jét olvasta eddig.

Ajánlom neki regényeit.

Felhasználva a gyönyörű, tavaszi napot, sétálni megyünk - A boulevard napfényben úszik. Csupa fény minden, minden derült, minden a reményről beszél.

Bateau mouche-on akarunk kirándulást tenni - a terv kútba esik, mert a kis hajók nem járnak, igen magas a Szajna.

Nálam ebédel. Ebéd után Jean de Néthyhez, ott még Bunny és Jean Berge. Ez utóbbi elhozza verskötetének még össze nem fűzött példányát, elég vaskos kötet, vagy 240 lap.

Lapozok a kötetben, s íme - egyszerre csak egy költeményre találok benne, amely nékem van ajánlva.

Embrassements extatiques![2]

Ezután én felolvasok egypár prière-t (kedvenceimet) a kötetből, így a Vêpres mariniers-t, és Prière-t. Ez utóbbit aztán Jean Berge maga is felolvassa.

Ez a költemény határozottan egyike a legnagyobb szabású francia verseknek.

Majd Jean de Néthy olvas fel Anastasius Grünből fordított költeményeket, amelyek a Berge Revue-jében lesznek mutatványul közzétéve.