1888. április 11., szerda

 2013.04.11. 08:00

V. r. u. Jean de Néthyhez, vele és Cazalisszal Augusta Holmèshez, a híres francia zeneszerző­nőhöz, kinek Sarah szerint a legnagyobb tehetsége van a modern francia kompozitőrök között.

Az idén télen mindenütt az ő darabjait játszták: a Ludus pro Patria-t a Conservatoire-ban és Châtelet-ben, a többit Lamoureux-nél.

Egész közel lakik Sarah-hoz Rue Juliette Lamber-ben.

Zongorázva találtuk. Középtermetű, telt asszony, igen finom vonások, hajlott orr, villogó, tüzes szemek, keskeny, kicsiny száj, aranyszőke haj, fekete szemöldök, elle doit être d’une sensualité spirituelle.[1] Igen melegen fogad, hallott már rólam Clairinnél beszélni.

Különben igen szerencsétlen asszony. Története ez. Igen jó (irlandi eredetű) családból származott, azután árván maradt, és - egy napon megismerkedett Catulle Mendèsszel, ki nem respektálta a fiatal leányt. Évekig együtt éltek, de úgy, hogy a világgal szemben meg tudták tant bien que mal az apparence-okat tartani[2] - - - aztán - - - Aztán megszületett az első gyerek, majd a második - s Catulle Mendès az utolsónál (szakítani akarván vele) ráfogta, hogy a gyermek Mendès atyjától van, és roppant botránnyal szakított vele - - -

És a szegény asszonytól még gyermekeit is elragadva elvált, s őt egyedül hagyta.

A világ azonban (ebben az egy, tán egyetlen esetben) igazságos volt, és Augustát vette pártjába, úgyhogy ma még olyan helyekre is jár, hová azelőtt nem mehetett.

Nem csoda, hogy e sok szenvedésből pár mesterművet tudott létrehozni.

Modora igen egyszerű, igen közvetlen, semmi a párizsi artisták rendes pózából.

Első kérésre leül a zongorához, s majd az egész „Ludus pro Patriát” elénekli. Csodálatos (egyszerre szoprán és contraalto) hang, csodálatos zenemű.

Wagnerista, azonban csak a teóriákban, elfogadta a zenedráma teóriáit, azonban anyagot eredetit igyekszik adni.

Dalainak és szimfóniáinak szövegét mindig önmaga írja. Elmondja, hogy három operát is írt már, azonban Párizsban előadatni nagy bajjal jár, tudvalevő, hogy a nagy opera minden esztendőben csak egy operát képes montírozni, s ez az egy is rendes, protezsált, tehetség nélküli zeneszerzőitől van.

Beszélt Wagnerről, kit imád, elmondja bayreuthi impresszióit. Beszélünk a Lamoureux Wagner színházáról, az eszmét esztelennek találja, így sohasem fogják meghonosíthatni a MESTER-t.

A lehető legtermészetesebb módon kellett volna egy színházat bérelni, s ott minden affichírozás nélkül, mint a világon a legtermészetesebb dolgot, előadatni egy Wagner-operát.

Beszélünk a cigányzenéről, Augusta imádja, azt mondja, hogy ő egyike azoknak, akik a világkiállítás alatt Patikárius Ferkó bátyját agyonmuzsikáltatták.

Mikor Bécsben járt, folyton követte egy banda - annyira megszerették.

Megzongoráztat, azt mondja, lehetne valamit csinálni e melódiákból, valami olyanfélét, mint Brahms magyar táncai, csak - magyarabbat. Ő is érzi a német szószt e dalokon.

Elhatározzuk, hogy fogunk egy partit rendezni - a cigányokat meghallgatandó.

Majd három órát töltöttem nála - igen-igen kedves órákat, ide sokszor vissza fogok még jönni.

Este Antokolszkijhoz, a mestert egyedül találom, felesége beteg, igen fáradt, kénytelen volt lefeküdni. Főleg a kritikáról beszélünk. Elmondja, hogy Oroszországban mennyi az ellensége, mennyi éreintement-t kapott. Elmondja, hogy most, midőn itt az Institut tagjának választották (s ő az első orosz művész, kivel ez történt), az orosz lapok egy szóval sem említették ezt.

Nékem egypár dolog eszembe jut a távol pátriából, a „meleg” fogadtatás, amellyel új könyve­met látták - décidément c’est fort difficile de pouvoir se faire pardonner qu’on existe.[3]

Egy percig mind a ketten hallgattunk, igen sok olyan dolog van, amit csak érezni lehet, elmondani nem.

Végre Antokolszkij törte meg a csendet, tán vigasztalni akarva engem (mert hiszen hallga­tá­som­ból egyet-mást megérthetett): „minékünk azonban evvel nem kell törődnünk, a mi dol­gunk teremteni - - - és - várni. Nem a mi hibánk, ha e percben meg nem értenek, s azzal vigasz­tal­hatjuk magunkat, hogy az igazi tehetséget pályája kezdetén, sőt sokszor egész élete folyamán nem értették meg, és az a szenvedés, amelyet ez okoz, még fokozza teremtő erőnket - - -”

Ezt nyugodtan, minden póz nélkül mondta, s e percben nagynak, sokkal nagyobbnak éreztem még, mint eddig.

Sokat tanultam tőle, annyit, amennyire éppen most szükségem volt.

Jean Berge könyvéről beszél aztán, jobban szereti, mint a legtöbb modern francia költőt, bár azt hiszi, agyon fogják kövezni, vagy szamárnak fogják mondani, mert nem homályos, mint a többiek.

Három hét múlva Oroszországba megy, s akkor magával viszi a Káprázatok és M. sz. orosz fordítását is. Ki fogja adatni valószínűleg egy kötetben a kettőt.

12-ig nála, fáradtan, de elég nyugodtan haza.



[1] szellemesen érzéki

[2] úgy-ahogy meg tudták tartani a látszatot

[3] azt kell hinni: az emberek nehezen bocsátják meg nekünk, hogy létezünk.

Címkék: párizs antokolszkij jean berge némethy emy cazalis jean de néthy augusta holmes

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr444954539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása