Szenttornya
1891. szept. 4.
Tisztelt Nagysád!
Hogy írjam le mindennapi életünket - hisz egész akadémia. Festés, felolvasás, zene, míg Stróbl itt volt, mintázás - - s amellett - - hangulat, hangulat - -, s mindig csak „hangulat”.
Árpádot is vártuk, de hiába vártuk. Most már felhagytunk vele.
Ő az a martosi legény, ki minden nyáron bejárja a szenttornyai és csabacsüdi pusztákat, s aztán a délibábbal oszlik szét az űrben. Pedig hát volt minden: kirándulás cimbalomkíséret mellett a pusztába, kendertipróka, kukoricafosztás, minden héten parasztbál, holdvilágos kocsizások három határban, keresztelők, lakodalmak - - -
No de minderről Velencében. Mert úgy reménylem, hogy okt. 4-én még ott lesznek, amikor én kezdem el száműzetési hónapjaimat. Mindennel megbékélnék, ha magukkal együtt járhatnám be a piazettát. Úgy lesz? Tán Árpáddal együtt jönnének el Pestről? Velencére egy hetet, vagy ha maguk tovább maradnak - még többet szánnék.
Ugye, felel levelemre, s tüzetesen?
Némethy most magyar népdalokat fordít, édesatyjának azt a novelláját akarná majd a kötet élére tenni, amelyben a népdal keletkezését írja le - de bizony sem én, sem ő nem tudjuk, melyik kötetben van. Kérem, írja meg - a kötet abban a szobában hevert, ahol én a Svábhegyen aludni szoktam, ott olvastam el én is - egyszer este - -
Czóbel Minka egypár igen szép verset küldött, az egyiket ide mellékelem, tán ki lehetne a Nemzetbe adni. Ha nem, kérném visszaküldeni. Kérem, szíves válaszát - ha lehet előbb, hogy úgy intézzem dolgaimat.
Kezeit csókolja
Justh
