AGGHÁZY KÁROLYNAK

Somogyvár
Telegraphen Station Öreglak
1889. jún. 9.

Édes Carolus!

A lapok mind hírlelik már a jó hírt, hogy az állásokat elfogadtad. Tudod-e, hogy nem lehetetlen, hogy tán majd Mihalovich is megpuhul!

Én szegény Széchényi Lajosnál vagyok, ki igen-igen rosszul van, innen Bánátba, majd hozzám. Most már csak egy csomag jegyzetet kapsz már, június 25-én Pesten vagyok, reménylem, ott találkozunk, s onnan velem jössz le Szenttornyára.

Különben Szenttornyáról hosszabban írok. Ottani címem: Szenttornya u. p. Orosháza, kérlek, írjál oda.

Az utolsó csomó jegyzetet, kérlek, ne Némethynek, hanem nekem küldd vissza, és ha csak lehet postafordultával.

Az Isten áldjon öregem, s a viszontlátásra!

Ölelvén vén barátod

Zsiga

Jún. 9-én.

Kérlek, elküldted jegyzeteimet Némethynek? Ha nem, küldd meg nékem az egész csomót Szenttornyára, nagy szükségem van most reájuk.

CZÓBEL MINKÁNAK

Szenttornya
1893. jún. 8.

Istvánnak is mindezt megírtam.

Kedves Barátnőm!

E percben érkezik anyám. Tehát ugye 16-án, ha lehet. Addig tökéletesen rendben leszünk.

Fesztyék holnap v. holnapután jönnek, de úgy hiszem, csak egy-két napra.

19-én gányó bál, lakadalom lesz!

Tudja-e, hogy Gányó Julcsából darabot csináltam!

Roppant örülök már maguknak!

Szívből üdvözli addig is mindnyájukat

Justh

Az utolsó nap Tajnán! Szomorú, mert utolsó, s mert - többet jelent ennél. Simi legrégibb s nékem legrokonszenvesebb embere, Hamar is holnap hagyja el majd négy évig ritka hűséggel s tudománnyal betöltött titkári hivatalát. Most már, hogy tudjuk Simivel, hogy elmegy, csak pár óra választ el a tőle való válástól, érezzük csak igazán, kit s mit vesztünk.

Nyomott hangulat egész nap - -

Este Verebélyen „színészek”. Ez se valami nagyon szolgált a kedélyek csillapítására. A vendéglő alján egy kis konyhakertben felállítva a piciny vitorlavászon bódé. A színpad két oldalán a zsidó temetésekre készült virágokból színes hullatakaró lebernyeg. Hat pislogó petróleumlámpa a világítás.

A „művészek” megvárják, míg megvacsorálunk, aztán kezdenek csak a játékhoz.

Igmándi kispapot játsszák - heten. A háttérben virágzó orgonabokrok borulnak a bámészkodó pár ember fejére, a sötét alsó nézőtérben cigányok hangjai.

Az égbolt tetején az újhold - csak halványan, színtelenül világít.

Az átlátszó oldal „fátylakon” keresztül élénken kivehető a primadonna toalettje, amint vállfűzőben ott áll egy kis tükör előtt és bepúderezteti magát - majd inget húz a fűző fölé - - s a függöny felgördül.

Szent nyomorúság, amelyre mégis a leghíresebb színésznők boldogan gondolnak vissza. A romantikus, kalandos cigányélet kora, minden változatos egyformaságával.

Vagy tíz forint bevételük lehet. S az egyik színésznő összetör egy kölcsönkért tükröt - -

Mi marad - - vacsorára? Az igazgatóné (ki Lazsák Zsuzsát elég jól követi el) majd sírva fakad hallván, hogy már holnap mi sem jöhetünk, mert Pest felé vesszük utunkat.

Előadás után vacsora a mohi „malacbanda” kísérete mellett.

Szegény Hamar már egészen el van ázva, nagyon megviselték ezek az utolsó napok, négy év hosszú idő, még akkor is, ha úgy töltöttük, mint ő Tajnán. Simi pedig nem az, akit úgy egyik napról a másikra lehetne elfelejteni -

Vacsora után sötét éjszakában vissza kocsin Tajnára.

Hamarral és Simivel fenn hármasban. Hosszú szincerizálás, Simi és Hamar jövőjéről van szó.

Hosszan, a gondolatokat gyökerükig kimondva beszélünk. Érzik Hamar minden szavából, hogy Simit igazán a szívéből szerette, s javát akarta még akkor is, midőn nemegyszer durva volt vele szemben.

Azt hiszem, mint ember, mint Simi hű társa pótolhatatlan lesz.

Adja Isten, hogy mint családi ügyvéd még visszajöjjön oldala mellé.

A hangulat a lehető legfeszült - - Simi egyszerre csak felugrik, kiszalad, majdnem rosszul lett.

Majd visszajő, és sápadtan, meg-megrezgő hangon beszél, énhozzám is. Azt mondja, hogy bár tudja, jóban-rosszban az oldalán leszek, tudja, hogy értem úgy, mint ma senki, nem fogom azokban a dolgokban követhetni, amelyek elsősorban érdeklik, illetve kell hogy érdekeljék: a pozitív, a vagyoni viszonyait érdeklő ügyekben.

Amint ezt kimondta, meg is bánja, azt hiszi, ez rosszul esett nekem, fájt, hogy mondása talált.

Hamar - azt mondja, nincs igaza, ha ezt mondja. Mert hiszen ő tudja, hogy mennyit foglalkozok Simi vagyoni viszonyaival is, hogy miért megyek most Tiszahegyesre is - - ő tudja azt is, ha egyszer Simi pályát választ, mennyire fogok dolgozni azon, hogy ott haladjon, arra kedvet kapjon, azon annyira jusson - amennyire juthat. Annak dacára, hogy tudom, érzem, hogy jobbra született.

Simi nagyon megbánta, amit mondott, azt hiszi, megsértett vele. Sérthetne-e valamivel engem? mikor tudom, hogy szeret engem - és ismerem, mint magamat.

Hamar búcsúzik - - Simi vele megy. Én várok, hogy kibeszéljem fejéből azt, hogy megbán­tott. Vagy öt perc múlva visszajön, könnyes szemmel, egész testében remegve, én kérem, jöjjön be, üljön mellém, kimagyarázom, hogy nem is haragudhattam meg - -

Azt mondja, nem bírja ki már hangulatait; hogy megmutassam, csak jobban szeretem, mint azelőtt, megcsókolom homlokát - - s a bolond gyerek maga sem tudva mit csinál, kitépi magát karjaim közül, s hirtelen kezet csókol nekem - - aztán elrohan.

Nekem!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Reggel nyugodtan, azután, hogy az éj hátralevő óráján folyton a jövőjén gondolkoztam, visszaadtam neki.

Én tudtam, mit, kinek.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Még Hamarnál. Megkérem, megígértetem vele, hogy Simivel mindig oly jó lesz, mint eddig volt, hogy vigyázni fog rá, ügyelni fog, hogy vagyoni viszonyai simán bonyoluljanak le, hogy nem felejti el, mily jó hatással volt Simi egyéniségére a vele töltött pár esztendő.

Meghatva, könnyes szemmel mindent megígér.

Nyugodtan válok el tőle.

És így vége ennek a nyugodt, majdnem boldog négy hétnek is, amit Tajnán töltöttem.

Robogunk előre, megyünk egy szegény gyermekkori barátunk, Széchenyi Lajos betegágya mellé, kivel annyi időt töltöttünk el jóban-rosszban.

Tajna körvonalai eloszlanak - mind kevésbé fehérlik a kastély oszlopsora, már csak a park nagy fái látszanak.

Most a Sárifalva tűnik szembe, egy elsüllyedt kis fehér puszta, a Madonna lakhelye.

Egy forduló - s vége mindennek.

Mikor jövök megint vissza? Ki tudja? Ha valahonnan távozok, hol nagyon szerettem lenni, örökre szoktam búcsúzni.

Ez biztosabb.

És most - - előre!

Ott ülünk Simivel a bécsi gyorsvonat étkezőkocsijában - - nevetve, bolondozva. Az akasztófa humora.

És íme Pest - -

Este a Batthyányakkal, ez is csak szomorúság. Egypár hét még, s a család örökre külföldre megy lakni. Csak István és Mária marad meg nékem második családomból - az igaz, hogy ezek közelebb jutottak még hozzám azáltal, hogy tényleg a családomba olvadtak belé.

CZÓBEL MINKÁNAK

Szenttornya
1893. jún. 4.

Kedves Barátnőm!

Mama még mindig Pesten van. Napról napra halogatja útját, s csak nem jöhetett. Most megint a Gyula párbaja annyira felizgatta, hogy azóta megint rosszabbul van. Igazán kétségbeejtő állapot. Most Kétly is jár hozzá, és ebben reménykedem.

Ő ugyan azt írja, hogy lejön e héten. De én igazán nem merem már hinni sem. Marbeau-tól egy gyönyörű tanulmány (brochure alakban) jelent meg a "Livre de la Pousta"-ról, a francia Institut historique gyűlésen fel is olvasta.

Apropó. Én most felolvasásokat rendezek itt népemnek. Én holnap -, jövő vasárnap Feszty és Bródy, reménylem aztán elkövetkező vasárnap maguk Istvánnal. Ha tudnák, hogy várják itt már magukat! Mindenki a kisasszonyról beszél. Kulcsár Marikát tejben-vajban fürösztik, hogy méltó legyen keresztanyja színe előtt megjelenni!

Hogy vannak otthon? Édesanyja, Emi és a kedves kis Sigmocák? Tudom, elfelejtettek már azóta.

Szívből üdvözölte mindnyájukat, maradva vén barátja

Justh Zsiga

AGGHÁZY KÁROLYNAK

Tajna
1889. jún. 3.

Édes öreg Károlyom!

Bizonnyal hallottad már, hogy a konzervatórium is szervezett neked állást, így hát összetéve 1200 frt. fixumod van. Azt hiszem, erre nyugodtan hazajöhetsz. A lapok már mind hirdetik hazajöveteledet - privát órád bizonnyal több lesz, mint kívánod.

Donc - mon ami júl. elsején Pesten találkozunk. Átutazva Pesten elmegyek Pallashoz, beszélek a lelkére, hogy számoljon már le. S akkor tán küldhetek annyit, amennyit küldhetek.

Ne feledd, hogy július és augusztusra lefoglaltalak - tu m'appartiens sans grâce mon vieux!

Révay Simi is nagy örömben van, hogy jössz, máris szeret, éspedig nagyon. Persze, sokat is hall a jó Carolusról.

Mi innen csütörtökön reggel Pesten (hol Jenővel találkozunk) keresztül Somogyvárra megyünk Széchényi Dénesékhez, szegény Lajos igen rosszul van szívbajával, ott akarunk legalább egy hetet tölteni. Azért kérlek, jövő leveledet írd oda, címem: Somogyvár u. p. Boglár. Somogy megye. gr. Széchényi leveleivel.

Kérlek, családodnak üdvözletemet, csókold meg sorra nevemben a gyermekeket, a "jeges"-t kétszer.

Ölel szerető, szerető társad

Zsiga

Reggel Néveden templomban. A járásbíró, valami N. nevű úriember ebéden. Ebéd után nagyszerű fényképezések, a tajnai tűzoltóság, mi Simivel és Gazsival, a tajnai bandérium stb. stb. Hat óra felé Hamarral (kit napról napra jobban sajnálok, hogy elmén) Verebélyre, meg akarva nézni a postamester, Nécsey fiának új küldeményeit. A fiú, úgy látszik, nagyon haladt, e vázlatok már határozott, s pedig modern tehetségre mutatnak.

Az egyik egy Mater dolorosa, igen realisztikusan megfestve, arca megtört, ólomszínű, vereses szemeiből kialvó élet, lemondás beszél. Vértől elfutott kezeivel, görcsösen szorítja mellébe a hét éles tőrt - a nyomor arcán, mint kezein, mint egész testén.

Mély hangulatú kép, színezésben, azt találom, Puvis de Chavannes - s a modern angolok hatása alatt.

A másik arckép reflex fényvetéssel megvilágítva à la Besnard.

A harmadik egy Sainte Anne, igen realisztikusan tartva.

Érdekes éppen a misztikus tárgyú képeknél az erős igazságszeretet, amelyet ki akar fejezni, így olyan hangulatot kap az ember olyik vázlatából, mint egy orosz novellából.

Roppant örömmel jósolok neki jövőt, az öreg Nécsey pár ott áll oldalamon, hálásan, némán - -

Szegény öregemberek meghatnak, de nagyon.

Míg Nécseyéknél vagyok, zuhog a zápor - - kijőve gyönyörű idő.

Elragadó szép a paysage, világoszöldek a mezők, esőcseptől ragyog a fű, fa - balzsamos illat, éles, erős levegő.

Kezemben Hubay Jenő egy levele, amely csupa jó hírt tartalmaz. A tájkép mintha csak lelki­állapotomat fejezné ki.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Este vacsora után Gazsi muzsikál, éspedig valószínűleg utoljára nékem az idei tajnai szezonban. És az asztal körül (óh szerencsétlen véletlen) a névedi pap (Pater simplicius), a két titkár, és a verebélyi járásbíró.

Simivel tele vagyunk érzéssel mind a ketten, s íme itt köztünk és érzéseink között az idegen. A szörnyű, a kiállhatatlan, a borzasztó idegen.

E percben lehetetlen udvariasnak lennem velök. Unom őket e percben (Hamart kivéve mind), az az érzés, hogy szellemileg, érzelmileg, ízlés és finomultság szempontjából alattunk állanak, tűrhetetlenné teszi őket e percben, midőn legbensőbb, legszentebb hangulatainkkal vagyunk szemközt.

A tavasz illatába kapadohány bűze vegyült.

Erről különben egy bizonyos fokig Simi maga tehet. Nem bírja ezt a kategóriát (nem szociális, de szellemi s műveltségi kategóriát értek) illő távolban tartani. És így nemegyszer a legmélyebb hangulatainkat tönkreteszi egy ilyen típus. Most is - - ott ülnek sorra álmosan, kelletlenül, azt hivén, kötelességük ez.

Egyedül, egyedül, egyedül vágyakozom lenni, egyedül óhajtom hallani a Simi zenéjét.

Szeméremérzet vesz rajtam erőt szemben velök. Szégyenlem, hogy érzek, hogy szeretni, lelkesedni bírok, szégyellem, hogy hoztam le valamit abból a tűzből, amely előttük isme­retlen, szégyellem, hogy művész vagyok. Unom, unom őket.

Unom, mert nem érthetnek meg, nem láthatják be, hogy mi és ők más szempontból látjuk, érezzük a világot, nem érthetik, hogy egy világot nyit meg ez a zene minékünk, amit nem illik hozzánk előttük feltárni.

Most a nótámat húzza Gazsi, szégyenlem ezt is, pedig szeretnék felengedni e dalban. Vajon mit hisz ez az ostoba járásbíró rólunk, hogy olyan gúnyosan s csodálkozva néz reánk pápaszemes savószínű szemeivel.

Nem ettem ám én kérem gombát, igazán nem vagyok olyan sült bolond, mint ahogy kinézek. Pedig a nóta csak visz, most Simi és Gazsi együtt játszanak, de olyan szédítő gyorsasággal, hogy énbennem minden idegszál külön rezdül meg.

Visznek, visznek - amazok pedig mintha üldöznének, olyan érzés fog el, csak süllyedne el az űr, hogy egyedül lehetnék!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Végre a raseurök[1] is (a kis „tapintatos” titkár és a járásbíró) elszállingóznak, mi pedig összeszedjük a bandát, lemegyünk a kastélyhoz egész közel levő úgynevezett négyezer forintosba (lugas!).

A felfuttatott faalkotmányon keresztül a sűrű sötét éjbe merülő park alig látható körvonalai - -

A banda csak játszik mélyen, elragadóan, énbelőlem a visszafojtott érzés kitör: tökéletesen kiengedek. Itt már nincs olyan, aki előtt meg nem mutathatnám azt, amit érzek - -

Kinn sötét az éjszaka, szívem halkan, elszorultan dobog, távoli mennydörgés, s alig hallható zene a kísérete - - lassan-lassan kifakad az érzés is belőle, szétfolyik tengerré, amelyet elnyel az éjszaka sötét csendje.

Simi odadől az asztalra, nem látni semmit, csak néha villan fel szivarának parazsa, meg-megvilágítva megnyúlt vonásait - -

Egyszerre csak az öreg fiú énekelni kezd, nagyon tetszik neki a nóta:

„Már én többé, már én többé juhászlegény nem leszek,
Kalapomhoz, kalapomhoz kakastollat nem teszek,
Mert a kakas kukorékol hajnalban,
Elhangzanék a rózsám ablakára.”

Hangja lassan, mélyen, nyugodtan hangzik - - a dalt, zenét, érzést viszi az éj szellője - - egy árva tücsök cirpel - - tisztul az ég, hajnalodik.

Oszlunk - utoljára.

Négyre ott ülök íróasztalom előtt s írok.

Fényben úszik minden, felhőnek, éjnek, zenének vége. Aranysugárban fürdik a tavaszi reggel, pacsirta hasítja át a leget - - a nap korongja izzón felmerül, fénytenger előttem, fényben úszik a világ - -

Csak a szívben csend, űr, sötétség.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

CZÓBEL MINKÁNAK

Szenttornya
1894. jún. 2.

Kedves Barátnőm!

Terveimről még semmit sem tudok. Cantacuzene-ek voltak itt 12 napig, ma meg Polignac érkezik négy hétre. Most tisztára az ő, és - betegségem vazallusa leszek. Ha csak tehetjük, felmegyünk magukhoz, de előbb őt kell konzultálnom. Ő pár napot Károlyiéknál töltött Fóton (Károlyi Sándor unokabátyja) s onnan Károlyi Lászlóval jött le a szomszédos Derekegyházára, ki ma du. küldi át kocsin.

Új regényem, a "Delelő", most folyik a Magyarországban, Fuimus ősszel jő lapba és februárban lát kötetben napvilágot. Minden jól van, csak ezenkívül 38.2-3 lázak, reggeli izzadás, tökéletes rekedtség, je dégringole. De hát au fond ich habe des bösen Spieles genug. Egy cseppet sem bánom. Fáradt vagyok, s a kíváncsiság mindenképp kiszáradt belőlem. Így hát mit még?

Pár nap múlva többet igaz barátjától

Justhtól

SZABOLCSKA MIHÁLYNAK

Szenttornya
1891. jún. 2.

Igen tisztelt Szabolcska Úr,

Tán Vadnay meg is írta Önnek, mennyire elragadott pár utolsó verse, lássa - ne vegye bóknak - oly élvezettel olvasom, várom dolgait, mint ma tán egy magyar költőét sem. De - nem erről akarok írni. L'œuvre c'est l'homme - s ezért szeretném, ha találkozhatnánk. Én jún. 15-e körül Feszty Árpádékkal átmegyek Debrecenbe. Ott lesz? Ha tán csak később jő haza, reménylem, eljő, meglátogat itt falusi magányomban. Június 25-étől kezdve majd egész nyáron itt leszek.

Lássa, teketória nélkül írok, csak arról, amit - megmondani szükségét éreztem. Annyira érzem verseit, hogy lehetetlen, hogy majd egyszer, ha találkozunk, meg ne értsük egymást. Így tehát reménylem, még a nyár folyamán.

Addig is adjon hírt magáról, ha ideje marad, s írja meg hol, mikor láthatom - s lehet-e önhöz a nyár folyamán szerencsém.

Őszinte tisztelettel maradok hűséges olvasója

Szenttornya u. p. Orosháza Békés m.

Justh Zsigmond

PEKÁR GYULÁNAK

Szenttornya
1891. jún. 1.

Édes Kollégám,

Vártam ³/₄ 9-ig - előrementem Aggházyhoz - kérem jöjjön, ha ideje engedi, oda. Lakik Zöldfa utca 21. szám III. em. Várják! várjuk.

Szívből üdv.                                 

Sigismond de Justh

Reggel Klobusiczky János, Simi egyik szomszédja látogat meg.

Délután pedig Dillesz Sándorhoz, ugyancsak szomszédjához megyünk.

Ez utóbbi archeológus, igen érdekes, kőkorszakból való leletei vannak. Egyáltalán rokon­szenves ember, meglep egy ilyen kaliberű embert így elásva, távol a világtól, ismeretlenül látnom. Jellemzi a magyar viszonyokat.