Bunnyvel Szalonba. Aztán Lady Alexandre Gordon Lenoxnál. Estére meghí, nem fogadom el, fáradt vagyok.

Miss Balshe nővére meghalt Amerikában.

Másnap utaznak vissza Londonba.

Este Antokolszkijnál, ki szemrehányásokkal illet, hogy oly rég nem voltam náluk. Anto­kolszkijné azóta nagybeteg is volt.

Antokolszkij a M. Sz. orosz fordításáról beszél, dicséri nagyon, tetszik neki, júliusban, ha hazamegy, elviszi magával, s eszközölni fogja kiadatását.

11-kor Baronne de Bertaugny báljára. Fbg. St. Germain, rue de Grenelle. Irtóztató sokan, úgy­hogy még a lépcsőházban is alig lehet mozogni. Ott a Thuryek, ctesse de Bélizal, vicomtesse de Kerturé leányaikkal, Noël Goldsmith stb., stb. Egy óráig tolongok a legnagyobb hőségben, aztán megugrok.

S ha az ember meggondolja, hogy vannak emberek, kik egész életökben egyebet sem csinálnak, mint ilyen estélyekbe járnak.

Szent egyszerűség!

Villásreggeli br. Vécsey Józsefné sz. Dessewffy Blanka grófnénál, Dessewffy Aurél nővérénél.

Leányai a csúnyaságukról és eszökről, műveltségökről híres Vécsey leányok, Eszter és Mária fogadnak. Otthon mindig a legkellemesebbek, miért viszik őket a világba? Ez kegyetlenség.

Máriának van a pesti társaságban a legszebb hangja, mezzoszoprán, dramatikus timbre-ű hang, a legmélyebb hangulatok visszaadására a legalkalmasabb.

Előbb Otellóból énekel, majd pár Massenet-dalt, végül Aggházy néhány új kompozícióját, a Guignon-t elragadóan.

Tőlük Csákynéhoz, búcsúzni. Jó, derék asszony, egy hibája van csak mint kultuszminisz­ternének, hogy csak a készet, elismertet ismeri el.

Átadja a Szalon számára egyletünkről írt cikket, amelyet eredetileg azt akarta, én írjam meg, elolvasás céljából. Hazaviszem. Dagályos, kissé németes, de igen jó irányzatú, tisztességes cikkecske.

Este tea nálam. Almássy Tasziló, Gozsdu, Szmrecsányi Miklós, Batthyány Géza, Zay Imre és Mednyánszky hivatalosak. (Az utóbbi csak 12-kor jő.)

Tasziló igen érdekesen beszél párizsi, müncheni élményeiről. Majd zenére tér át a társalgás, ahhoz is ért. Úgy látszik, zongorázik. Kár, hogy nem lakik Pesten, mindenképp előnyös lenne a társaságra, ha itt maradna állandóan.

Reggel 10-kor Elwes- és Bunnyvel Fontenay les Roses-ba. Egy fa tetejében ebéd - les arbres Robinson. Messziről kuplékat, nevetést - és szamárordítást hoz a tavaszi szellő. Nagy séta - széles à la Besnard tájképek. Leülünk az erdőben, s verseket olvasunk. En un mot très stylisés.[1]

Este ebéd otthon, a modellek (Marie Louise és Victoria) az öngyilkosságról filozofálnak, érzik szavaikból, hogy már mindegyik gondolt reá.

Aztán a szerelemről van szó. Marie Louise úgy szeret, mint egy hiéna, Victoria, mint egy veréb. Milyen kevés asszony szeret nőiesen - miért? Pedig csakis a nőiesség szerettet meg - legalább azt hiszem.

Innen az orosz templomba, hol azt hittem, énekes éjjeli mise lesz, nem volt - mert tegnap volt. Pedig itt az egész orosz kolóniától el akartam búcsúzni.

Éjjel nagy séta - par des bouille-bouilles. La débauche éternelle et ennuyeuse.[2]

Nehéz, fáradt álom utána.

Egy kritizáló cikk az egyletről a Tagblattban, amely kivált a Jókai felhívását rántja le.

Csak azért, mert informálva nem volt.

Kimegyek a lóversenyre, nyugtatni a kritikához nem szokott asszonyok kedélyeit. Egypáran izgatottak, kivált Pallaviciné és férje, Edi.

A verseny unalmas, roppant sokan. A leányok mind rosszul néznek ki, nem állják ki a „plein air” világítást. A nagyon tüzes vér - bibircsókot támaszt.

Ki nem állhatom a versenyeket, az embert minden oldalról lökdösik, lejárják a tyúkszemeit, hallgatják, mit beszél, minden mozog és nyugtalan, mindenki lármázik és szalad, sehol egy nyugodt pont, senkivel egy nyugodalmas konverzáció.

Vagy húsz leánnyal (a Károlyi leányokkal, Biret Leonával stb.) az istállókba, lármáznak, ijesztik a lovakat.

Visszaérve a gyepre Almássy Taszilóval ismerkedek meg, kiről már Párizsban igen sokat hallottam. Amatőr festő, de igen tehetséges, ki azért nem lett művész, amiért Révay Simi, Bánffy Gyurka, Teleki Bella és mások. Magas, igen finom profilú, vagy negyvenhárom éves férfi, erős, izmos test, igen sportsman külső. Csak a szemeiből érzik, hogy látja a külvilágot.

Igen örülök én s örül ő, hogy végre utunk összetalálkozott, már sokat hallottunk egymásról.

Azt mondja, Eszterházy Nikivel és Festetich Taszilóval a mi pesti műpártoló egyesületünkhöz hasonlót akart Bécsben alapítani, de ott nem sikerült.

Beszél Párizsról, ő nem szereti, de nem a művész, hanem a telivér arisztokrata beszél belőle, amikor azt mondja, a köztársaság világnézleteit, formáit nem bírta ott ki.

Megismerkedem a turfon gyermekkori barátom, Andrássy Sándor fiatal, gyönyörű felesé­gével, Esterházy Mariette grófnéval is, kit még csodálatos módon eddig nem találtam elő az űrben.

Nem szép, de a szépség. Halvány teint, gyönyörű sötétkék szemek, aranyszőke fürtök, finom egyenes orr, piciny, de húsos száj, hófehér nyak. Elhomályosítja az összes jelenlévő leányokat és asszonyokat.

APÁTHY ISTVÁNNAK

1890. máj. 5.

Édes b!

5-én 1.10 p.-kor Budapesten a Központiban.

Mikor látlak?

Zs.

Este 9-ig alszom. 9-kor felkelek ctesse Béthune-hez teára. Óriási névralgia, belépve a szalonba, úgy érzem, minden megfordult velem, a parfümök s a zene elundorít. Egy hátulsó ajtón megugrom haza, lefekszem, s alszom másnap reggeli hatig.

Reggel Fesztyékhez, tegnap mi Gézával vittük szét a lapoknak az egyleti íveket, a lapok információja Jókaira és Fesztyre volt bízva, kik azonban ezt nem tették. Ma, hogy kijövök, mondják el, hogy ahelyett (mint ahogy mondva lett) az összes szerkesztőket egybehíva infor­málták volna - nem tettek semmit. Bon!

Futtakival akarják megcsináltatni, de még ezt informálni is lusták. Így a sajtó nagyrésze egyebet a dologról nem közlött eddig, mint a Jókai felszólítását, és hogy egy ív van náluk letéve.

Most úgy szeretnék, én járjak ebben is el, voilà ce que je ne fais pas![1]

Mindenki végezze azt, amit elvállalt!

Ez a dolog különben már el van paccolva.

CZÓBEL IMRÉNÉNEK

Szenttornya
1893. máj. 4.

Igen kedves, tisztelt Grófné!

Köszönet a páratlan szép napokért, mikre (?) ma, hogy visszagondolok reájuk, úgy tűnik fel nékem, mint egy vízió - egy jobb, egy igazabb világ álma. Itt csend, béke - - s nyíló virágok. Majdnem a tavasz.

Kezeit csókolja                     

Justh Zsiga

Reggel Mease-zel a Szalonban. Általános benyomás: Puvis de Chavannes hatása a leg­modernebbek képein. Új irány nincs (Besnard nem állított ki). A mesterek ismétlik magukat, így Henner, Lhermitte és Breton jóformán csak régibb képeik kópiáit küldték.

Új tehetségek: Callot, Reid (angol misztikus iskola, Puvis hatása alatt).

Bunny igen jól csügg, képe nyer a kiállításban, mindenkinek feltűnik.

Mease-zel és a szerencsétlen Adamsonnal reggeli.

Ebédig ülök a piktoroknak.

Ebéd után előkészülődések ctesse Diane jelmezbáljára. Én mint mártír primitív megyek.

Felmegyünk az atelier-be, Victoria segít az öltözésben. Majd egy óráig tart, míg bevarr kosztümömbe.

S most ott állok, arannyal áttört fátyollal fejemen, amelyet aranypántlika tart fenn, földig érő arab burnuszban, amely nagy festői redőkben hull alá. A burnusz alatt áttetsző, arannyal ki­hímzett fátyoling. Kezeimen két lánccal összekötött aranykarperec, lábaimon két primitív, nehézkes szandál, egyik kezemben egy hosszú szárú nárcisz, amelyet à la Puvis de Chavannes mozdulattal tartok.

Járni persze jelmezemben alig tudok - de hát ez a stílusomban van. Szandálomat hüvelykujjammal, kosztümömet vállaimmal tartom, csak itt-ott erősíti meg „élet”veszélyes déshabillémet Victoria egy öltéssel.

Elwes gyönyörű régi japáni kosztümben, álarccal fején - nekiindulunk az atelier-ből levezető ka­nyargó csigalépcsőn. Elöl Victoria egy fer forgé[1] gyertyatartóval, utána én, leghátul Elwes, nekem minden lépésnél leesik szandálom lábamról. Úgyhogy a két emeletet egy negyed óráig tart - „dégringoler”.[2] Folytonos nevetés, Victoria majd meghal a kacagástól.

Végre a kocsiban - - -

Mindkettőnk kosztümje nagyon tetszik. Ctesse Diane mint egyiptomi kártyavetőnő várja vendégeit az ajtónál.

Pár igen szép kosztüm, így egy római szenátor (egy amerikai festő, kit ugyane kosztümben a Julian bálon láttam).

Madame X két leányával kék empire s egy reneszánsz. Madame de Sireufle unokahúga orosz eredeti jelmezben. A poéták majd mind manteau vénitienben jöttek. Madame d’Osmond és leánya Louis XV. kosztümben stb., stb.

12 óra felé feltárul az ajtó s három leálcázott „espagnolle” ront be táncolva, énekelve, gitárt pengetve. Mindenki rémülten kérdi, hogy vajon az „Ernestine”-ek megszaporodtak. Mert két maszkban őket ismerjük fel, de hát ki a harmadik?

A harmadik egy ismeretlen leány, ctesse Diane szerint Mongolfieri unokahúga, ki elmondja nekünk Elwes-zel, mennyit szenvedett a két „Ernestine”-től, kikkel jött, azt találták, rosszul van felöltözve, hogy fog majd itt megjelenni mind e fényes kosztümök közepette. Aztán a mère Ernestine kifejtette, hogy megöli, ha hamisan énekel.

Persze, így hamisan énekelt. Roppant naiv, kedves leány.

Aicard tizenkét óra felé érkezik, mint Landrin, egy Bastien-Lepage által Amerikából hozott jelmezben.

Igen jól áll sötét hajához, szakállához e vad, barbár ruha.

Vagy négy-öt asszonnyal és Aicard-ral egy kis szalonba vonulunk, ahol olyan jellegű konverzáció qui aurait fait rougir des marins.[3]

Én egy nagy virágvázában nárciszokat fedezek fel - kiosztom (persze primitív mozdulattal) a hölgyek között.

A mártír fehér virágaival sétál most mindenki.

Cotillon - - - reggel ötkor nagy vacsora. Az ultra intimek mind egy asztalnál, amelyet a Grófné presideált. Aicard verseket mond - Elwesnek névralgiája.

Reggel öt óra, mire hazafelé indulunk. Elwes-zel, Aicard-ral Aicard-hoz, hol feketekávézunk. Reggel nyolckor gyalog megyünk haza jelmezeinkben Elwes-zel. S a rue N. D. des Champs-ban ez fel sem tűnik. Jellemző a városnegyedre.

Délután ülök a két piktornak. Tea náluk, ott két angol festő: Bleuner és Birkenzuth, az utóbbinak igen kellemes a hangja, egypár Schumann-dalt énekel.

Később Mease érkezik, ki keveset beszél. Szeretnék vele egyszer egyedül lenni, de hát sem nekem, sem neki nincs ideje.

Este ¹/₂ 9-től ¹/₂ 11-ig Haraucourt-nál tea. Ott igen sokan: Agache (a festő), Emil Michelet, Jaques Meyer, Georges Lorin stb., stb. Várják Benjamin Constant-t és Félicien Ropsot is, de addig, míg én ott vagyok, nem jönnek.

Haraucourt-nak a rue Gay Lussacban van igen csinos lakása, hol ma voltam először nála, mert eddig mindig hivatalában kerestem fel.

Egy elég nagy szalon, melynek fala tele képpel, egypár igen érdekes vászon, így Benjamin Constant-tól, Besnard-tól, Agache-tól. A hálószoba nagy tükrén une collection de gorge féminine.[1] Vagy 70 fotográfia.

Tel maître - tel maison.[2]

Haraucourt oldalán maîtresse-e, csinos, igen érdekes fejű leány, kinek arcképét már a Besnard-kiállításon láttam is a pasztellistáknál.

Haraucourt megmutatja nékem és Agache-nak Rops-gyűjteményét. Bámulatos eauforte-ok, a legszebbek, a legérdekesebbek, amelyeket valaha láttam. Bámulatos erő, fantázia, és amellett olyan gondolatmélység, hogy mellette egy Doré opusai közönségesnek, limonádéízűnek tűnnek fel.

Igen érdekes az „Ördög” legendája, és „meztelen tanulmányai”.

Haraucourt-tól Munkácsyékhoz. Bál. Csárdás Munkácsynéval és Marianne Chaplinnel.

Megismerkedem Anatole France-szal, illetőleg felújítom az ismeretséget, mert már három esztendeje találkoztam vele a Cazalisoknál.

Írtam néki a „Szemle” érdekében, hogy engedje meg a „Livre de mon ami” fordítását - ingyen. Beleegyezik - ha kiadója is megadja az engedélyt, ami különben csak akkor szükséges, ha könyv alakban is megjelenik az opus.