Sarah-nál.
25° meleg a serre-atelier-ben. A serre[1] közepén sötétveres s arany toalettben Sarah, ki comtesse de Béthune szobrát mintázza.
Parfüm, kábító parfüm által a levegőben tropikus atmoszféra. Elálmosítja, elkábítja az embert. A volière[2] húszféle madarának csicsergése még fokozza a hangulatot.
Folytonos va et vient: Dieudonné a vaudeville-ből feleségével, Jouffroy, egy öreg sánta marquis, kinek nevét elfelejtettem, Dreyfuss, a Klephe és Rupture írója. Másfél óráig nótázok, mert Sarah őfelségének ez így tetszik.
Judicről és Granier-ról van szó. Sarah jobban szereti Granier-t. Judic, azt mondja olyan, mint a cseresznyéből készült emberkék, csupa mell és has. Erről beszél - majd egyszerre odaugrik a zongorához, s leolvassa azt, amit zongoráztam - elmondja, mit képzel el e vad zene hallatára -
Kínos, beteg szerelemről beszél a nóta, amelynek vége nincs, amely olyan, mint azok a tropikus mérgek, amelyeknek készítésére ezer virágnak kell elhervadnia - s amelynek mérge a virágok illatának kivonatja.
Aztán megint tovább mintáz, az estszürkület leszáll, eltompul minden szín a nagy atelier-ben, csak az ő alakja marad megvilágítva, aranyszínű feje, ruhája, olyan, mint egy tropikus pillangó, amint a forróságtól kiszáradt virágról virágra száll.
Egy keresztformába foglalt nagy tüskét ad ajándékba mint porte bonheur-t.
Örökre kell viselnem, mert ő maga törte le valami tropikus tartomány valamelyik buja Szent János-fájáról.
Tőle Baronne de Karnel de St. Martinhez. Nagy hôtel az avenue Hoche-on. Nagy szalonok, igen sokan.
Ide az összes párizsi társaságok eljárnak - unatkozni. Legalább a szegény báróné szalonjainak ez a renommé-ja van.
Tán a háziasszony a hibás, vagy tán a szalonok unalmas tompa fakózöld és almapiros színében van a hiba, ki tudná megmondani?
Nála egy fél óráig, commonplace - kivált Sarah után.
Este estély Munkácsyéknál. Főleg a monde littéraire hivatalos: Leconte de Lisle és felesége, Robert de Bonnières és neje, ms., mad. és mll. Chaplin, Brozik, madame Beule, a Dumas leányok stb., stb. Vagy 150-en.
A soirée kezdetén a Chaplin családdal az entréenál állunk, Mlle Chaplinnek bő alkalma nyílik rossz nyelvét ragyogtatni.
Később koncert, két olasz leány énekel igen hamisan szólókat és duetteket. Une musique chaotique.
Munkácsy bemutat Leconte de Lisle-nek, kit pedig annyira szeretek mint költőt, hogy nem akartam megismerni, mint embert. Leconte de Lisle - azonban maga akarta, hogy megismerkedjek vele. Hallotta, hogy én lefordítottam néhány versét az O. V.-ben és Bud. Szemlében.
Nos tehát sajnálom, hogy megismertem. Ezentúl már nem fognak olyan tiszta élvezetet okozni nagyszerű filozofikus versei, ott fogom érezni mindig költőjük kicsinyes haineux[3] lelkét.
Egész idő alatt Sully Prudhomme és Coppée ellen beszélt, kiket olyan semmis talentumoknak mond, hogy ha valóban ilyenek lennének, akkor csak a legnagyobb pitié és commiseration-nal[4] kellene róluk beszélnie.
Különben élénken Lisztre emlékeztető fej, azzal a különbséggel, hogy Liszt feje finomabb, szellemesebb és férfiasabb volt amellett.
L.d. Lisle feje és mosolya egy vénasszony fejére és mosolyára emlékeztet. De nem egy jóságos vénasszonyéra.
Furcsa, hogy mind e sok kicsinyes hiba oly szépen megfér a nagy költő óriási tulajdonságai mellett.
Az elhalt generációból legnagyobbnak Victor Hugót és Baudelaire-t tartja. Ez utóbbit azonban amellett igen ügyetlennek, kinek minden egyes versének megfaragása roppant sok bajt okozott.
A modernek közül csak az egyetlen Haraucourt-t tartja tehetségnek.
Munkácsy bemutat Bonnière-nek is, akivel azonban alig válthatok pár szót, mert felesége elcipeli.
[1] madárház
[2] madárház
[3] gyűlölködő
[4] sajnálat és együttérzés