Reggel öltözés közben egyszerre csak valaki felrántja az ajtót, s hirtelen belép: Vay Péter volt. Bámulatomban majd kiejtettem a kezemben tartott fogkefét - - -

Három hétre érkezett, innen Londonba megy.

Vagy egy óráig beszélgetünk, én aztán Verescsaginhoz, ki egy igen szíves levélben megkért, hogy keresném fel a cercle des artistes-ban (rue Volney), ahol képei is e percben kiállítva vannak.

Csak pár szót váltunk, meghí másnapra reggelire.

V. r. u. Jean de Néthynél, aztán angol festőimet keresem fel, kiket azonban nem találok. 5-kor vissza, Péternél Do Orsini, sokat bolondozunk.

Jean Berge ebédel nálam, ki már néhány kritikát kapott - - - főleg erről beszélünk.

Este madame de Sainville-hez estélyre. Madame de Sainville Emanuel de Sainville, a festő anyja.

De fia (ki igen művész) nem hatott reá, intérieurje s egyénisége egészen „petit Faubourg” (genre madame de Thury) maradt.

Szegényes és művészietlen, dacára, hogy, legalább Jean Berge szerint, vagy 80 ezer frank évi jövedelme van.

Különben igen derék és rokonszenves asszonynak látszik, ki mindent elkövet, hogy megértse a zenét és a festészetet - de hát - es geht nicht.[1]

S ami igen szomorú, családját és környezetét is ráveszi a zenélésre, így majd egész idő alatt énekeltek, mégpedig lehetőleg hamisan.

Rómeó és Júlia majdnem egész első felvonását elvisongva, egy élesen és hamisan éneklő tengerésztisztné (oly hanggal, mintha púpos lett volna) Júliát, és öreg férje (kinek hangja sohasem volt) Rómeót énekelte, a többiek pedig a kórusok. Isteni mulatság!

Én csudálom, hogy Emanuel kiállja ezt az irtóztató dilettánskodást.

C’était à hurler[2] -

11-kor megugrunk Berge-zsel, ki egész kétségbe van esve - mert ő hívatott meg. Mindenesetre legalább egyszer érdemes volt látni, egyhamar nem jövök vissza, tudom!