V. r. u. ctesse Diane-nal és mlle de la Vieuxville-lel a conservatoire-ba.

Az előbbi páholyába. Kitűnő koncert, egy Beethoven-szimfónia, Wagner Pilgerchorja, Massenet-től egy néptánc, Webertől egy kórus és végül a Szentivánéji álom zenéje Mendelssohntól. Persze, legjobban az utóbbit játszották. Furcsán, nagyon furcsán esett Wagnert hallanom, itt legelőször. Milyen semmis, milyen banális volt utána Massenet nyitánya. Hiába, csak ő a mesterek mestere, jobban szeretem még, mint Beethovent - mint Schumannt.

A Sommernachtstraum darabjai mint emlék hatottak, eszembe jutott egész gyermekségem, hányszor hallottam ezt Pesten - eszembe jutott Szigligety Jolán mint Puck, eszembe jutottak a nagy papírmasé nyiladozó virágok, a Nemzeti Színház akkori oly primitív díszletei, Szigeti József mint Zuboly - s minden egyéb, minden, ami rózsaszín volt - minden, ami színét vesztette!

A hangverseny után Axentowiczhoz, s vele a Pasztellisták kiállítására.

Egypár igen érdekes kép, így Henle-től egy szürke waterproof-ba[1] öltözött, szürke alapon halvány aranysárga hajú parisienne, egypár bámulatos színhatású Besnard, aztán a Puvis de Chavannes-ok!

Majd egy óráig a kiállításon, utána a Grand Café-ba, ott a kis Patikárius Ferkó előfog, s nem akar addig elbocsátani, míg egy nótát nem muzsikált nekem, maradnék én is - de hát nincs időm. Haza kell rohannom öltözni, mert ³/₄ 8-kor ebéd Madame Jamesonnál. Ott fivére marquis de Portal, ctesse de Fitz-James, baronne de Bussières, baron de Dailly, miss Wilby és fivére, ki attasé az angol nagykövetségben és a két háziúr (a fiatal és az öreg).

Én a háziasszony balján, közte és miss Wilby között ülök.

Miss Wilby: magas, igen karcsú, szőke leány, gyermek kifejezésű kék szemek, őszinte nevetés - - - kissé előreálló fogak.

Nagy chic-kel, de angol chic-kel öltözve, szóval ladylike-ebb, mint itt rendesen a fiatal leányok.

Az osztrigák és leves alatt conversations de pluie et beau temps.[2]

Ez - untatni kezd. Hozzá fordulva, egyszerre csak elvágom azt az igen érdekes frázist, hogy tegnap esett, s úgy látszik, még pár hétig fog esni, s Angliáról kezdek beszélni.

Miss Wilby piros lesz, és lelkesedéssel belemegy a témába.

Felmelegedünk, én angol barátaimról kezdek beszélni, s természetesen Alastair Cary Elwesre viszem a szót, tudván, hogy az upper ten thousandhoz tartozik - s így valószínűleg ismernie kell. - Miss Wilby még pirosabb lesz, majdnem a nyakamba borul - a családdal rokonságban van. De hát melyik ez? Megkérdi, hogy vajon Lady Cottenham és Lady Dalas unokaöccse-e? Én bizony nem tudom.

Mert ő Lady Dalas húga - - - nem, nem lehet más.

Ah - akkor meghívatjuk baronne Hottinguer báljára, annál is inkább, mert miss Wilby elmondja, hogy igen kevés urat ismer még eddig.

Odafordulok másik szomszédomhoz, madame Jamesonhoz, és elmondom, mit tervezünk - - - „tant mieux,[3] csak egy szavamba kerül, s meg lesz híva”, mondja a kedves háziasszony, s folytatja a szomszédjával kezdett társalgást.

De hátha mégsem ez a Cary Elwes a rokona miss Wilbynek?

Elmondom neki aggodalmaimat, ő maga is megdöbben, milyen furcsa lenne, ha meghívnák egy bálra az ő kedvéért, s ő - nem ismerné.

Hogy néz ki? - Miss Wilby leírja.

Hogy hívják? - Alastair (a felelet).

De ez mellékes, mert családi név, s valószínűleg több Cary Elwest hívnak így.

- - - De hát hogy konstatáljuk bizonyosan?

Egy ötlet! „Tud Elwes hegedülni?” - „Hogyne, hiszen két év előtt együtt játszottunk egy duót, amelyet a társaság az East-endi szegények javára adott.”

- Így tehát ő az, mert az már mégsem valószínű, hogy két Alastair Cary Elwes hegedülne.

Úgy megörülünk ennek mind a ketten, hogy majdnem (awfully shocking indeed)[4] össze­ölel­kezünk.

Madame Jameson odafordul hozzánk, s így szól „Mais vous vous êtes connu avant?” (látva oly intim konverzációnkat).

„Mais pas du tout, Madame”[5], volt rá a felelet -

„C’est drôle”[6] és - merengve nézett maga elé, tán eszébe jutottak a francia társaság nehézkes formái, amelyek békókba kötik az embert, vagy tán más? Ki tudja?

Az ebéd vége felé festészetre tér át a konverzáció, a pasztellistákra - Besnard!

Ms. de Portal épp úgy el van e festő műveitől ragadtatva, mint akármelyikünk.

Elhatározzuk, hogy a hét folyamán megnézzük a pasztellisták kiállítását.

Ebéd után táncoltunk 11-ig.

11-kor Philosophoffékhoz.

Sokan: a Fredericksek, Urusovok, Vera Timanov, a Vacarescu család, Princesse de Georgie, az Appletscheiff família stb.

Vera Timanov zongorázott, de feltűnő hidegen, ami nagyon meglepett, mert szokatlan egy orosz nőtől.

Nagyon meglep Jean Berge jövetele, ki eddig nem járt hozzájuk.

Elena Vacarescu és Berge szavalnak, aztán tánc.

Reggel Aggházy Gyulánál, főleg Károlyról beszélünk, majd onnan át Feszty Árpádhoz, egyleti ügyek, felhívás, aláírási ívek stb.

V. r. u. Zichy Irma grófnénál, Zichy Jánosné sz. br. Kray Irma, egyik pesti „primicilla”. Qui font la pluie et le beau temps.[1] Igen ladylike modor, nagyon Wenckheim. Ez is a magyar társaság egy típusa, karakterisztikonjaik: igen finom race, szubtilis, sok forma, azonban - nem mindig őszinték, s nemegyszer hazudnak (pld. Andrássy Leontine).

A hazugság híján Zichy Irma tipikus Wenckheim. És azért szeretem, mert nagyon ezichy mlékeztet az Istenben megboldogult Ürményi sz. Festetich Betty cousine-jára, az én szeretett szeren­csétlen Józsim édesanyjára.

Sokat látott, utazott asszony, a nyár jó részét Londonban tölti, ismeri majd az egész angol társaságot, jól van több híres angol íróval. Ő egyik faktora a mi egyletünknek. Az ő és Dessewffy Pálma kedvező szociális hatása tette lehetővé hogy az idén valamiféle formában létrejöjjön ez a plánum, hogy az az eszme, amely már a debating soc. alapításánál megszü­letett agyamban, most testté válhassék.

Múzeum utcai palotájának benső berendezését, bevallom, hogy nem nagyon szeretem. Igen sok szép tárgy, azonban az egész kevés színérzékkel keresztülvíve. Des salons trop verts et trop bleus.[2]

Tőle Zay Miklósékhoz. A kis ménage-t éppen kimenőben találom - együtt Kuglerhez. Útközben virágokat veszek Margot-nak - így amint felvirágozva kilépünk a Szelnár kapuján, anyjával, Károlyi Irma grófnéval találkozunk, meg Ginával - Irma grófné tréfál, hogy így hármasban talál, mind egyforma virágokkal. Kuglernél leülünk, Miklós a fodrászhoz megy, s utána nemsokára el anyósa és sógornője is - Miklós nagy szörnyűködésére így egyedül, garde-dames nélkül talál a - feleségével. Még sem ő, sem a „hitves” nem szoktak ahhoz, hogy fiatalasszonynak tulajdonképp nincs szüksége garde-dames-ra.

Este nálam tea.

Zichy Antal (Z. Pál fia), Nádasdy Tomi, Pálffy Móric, Zay Miklós és Justh Feri.

Zichy Antal egyike a legrokonszenvesebb pesti fiatalembereknek, azok között, kikkel éppen nem a legintimebb lábon állok.

Angolos külső, széles, hatalmas vállak, izmos karok, férfias kezek, lábak. Öreg arc, tele redővel, gyermeki, bár rövidlátása által elfátyolozott szemek, monokli - mais dignement porté,[3] minden póz nélkül.

Nádasdy Tomi - az utolsó Nádasdy egyetlen fia. Igen hasonlít unokabátyjára, Z. Antalra, nyugodt, angolos modor, igen lágy mozdulatok, melegség. Még nem kész fiú, lehet belőle minden, bár azt hiszem, igazi Nádasdy marad: tout d’une pièce,[4] kissé fejes igazi telivér gentleman, vadász; kategóriákkal az agyban más komolyabb dolgok iránt is.

Zay Miklós nagy prelekciót tart nekik (kik n. b. a legkonzervatívabb, leghigh-torybb elemei a fiatalságnak), hogy nem elég exkluzívak, holmi Jakabbffy Tódorokat, Geiszt Gazsikat és Sívó Jenőket, ha nem is éppen portálnak, de legalább be hagynak jutni a társaságba. Aztán az alföld káros befolyásáról beszél a magyar társadalmi életre, amely oka annak, hogy nálunk olyan parvenü eszmék lopóztak be.

A születés elvének háttérbe szorítása a vagyon elve által mind természetes folyománya annak, hogy itt az első szerepet évek óta olyan családok, mint az Andrássyak, Csekonichok, Karácsonyiak stb. viszik, olyan családok, amelyek határozottan a pénz alapján jutottak fel az uborkafára.

A jó Miklós, mint mindig, ha erről a tárgyról van szó, túllő a célon - elámítja a három fehér rózsást, kik szájtátva hallgatják - elbámulva, hogy ily csúnya módon le lettek főzve, pipálva.

Én kifejtem, hogy minden bizonnyal hamis a pesti társaság alapeszméje, mert vagy arisztokratikus társadalom, vagy nem. Ha arisztokratikus, akkor a szellemi arisztokráciából kellene kiegészíteni magát, s nem a Jakabbffy- és Sívó-féle kategóriából, amely típusoknak más érdeme nincs, minthogy számozatlan fiákeren szokott a Sugárúton végigrobogni; vagy nem, akkor az összes társadalmi rétegekből.

De így igazi alapja csak a pénz.

Az én álláspontomat foglalják el Józsi és Antal is, kiknek így mindjárt az - egyletet is beadom, a legsikeresebb eredménnyel.

Hiszen az egylet egyik főcélja volna a Magyarországot képviselő osztályok s az igazi magyar művészek összehozása, egyesítése, hogy a társadalom mintegy támogatást találna az irodalom s művészetben, ezek pedig a társadalomban.

1-kor Jean de Néthyvel Alexandre Dumas-hoz.

Hôtelje az Avenue Villiers-n van, valamivel túl Munkácsyékon.

A kapualja a legszebb, amelyet életemben láttam. A falakat régi tapisseries-k fedik, amelyek alatt gótikus képek vannak, az egyik fal közepén idősebb Dumas bronzszobra, ugyanaz, amely a Place Dumas-n áll.

Előbb a földszinti szalonba vezetnek, amelynek Louis XVI. bútorait veres hússzínű s világos selyemszövet fedi, s amely élénken válik el a boiserie fal szürkés tónusától. Az egyik fal közepén a nagy kerevet felett madame Alexandre Dumas Lefèbvre által festett képe.

Ez a szalon egy másik hasonlólag bútorozott szalonba nyílik, amely a meglehetős nagy kertbe nyílik.

A Lefèbvre képe
B Diana szobra
1 = szalon
2 = szalon
3 = előszoba
4 = kapualja
5 = lépcső
AVENUE DE VILLIERS

A két szalon között három nyitott ajtó, a középső ajtó közepén egy Diana szobor.

Itt várunk vagy öt percig, aztán Dumas titkára lejő, és felvezet az első emeleti nagy képtárba, ahol Francillon íróját Barbey de Tony társaságában találjuk. Roppant nyájasan fogad, s maga magyarázza el nekünk képtárát. Megmutatja híres Meissonier gyűjteményét, a Lefèbvre-öket, néhány Fortunyját, én magam pedig felfedezek egy Moreau-képet s egy Nittist, amelyeket persze sokkal jobban szeretek, mint az előbb kuszált, akadémikus vásznakat.

A képtár éppen a kapualja felett van, éppen akkora, mint az.

Dumas legnagyobb öröme és büszkesége a képtár. Bár a rossz nyelvek azt mondják, hogy egyes képek megvételénél nem mindig a legjobb hiszeműleg járt el, így például azt mondják, hogy Tassaert nagy tehetségét felfedezve, összevette minden jó képét, néha magához csalta a festőt, leitatta, s akkor „meg”-festette (állítólag ez a festő csak akkor tudott valamit teremteni, ha leitta magát), s aztán - midőn már egy nagy csomó Tassaert-kép birtokában volt, felfújva rénommée-ját, cikkeket íratott róla és - el akarta nagy áron képeit adni -

C’est ça ce qu’on dit[1] - mi igaz benne, ki tudja?

De voilà ms. Alexandre Dumas. Magas, már majdnem tökéletesen ősz ember. Kondor, elég hosszú haj, kék, mosolygó, derült s amellett érzékiségről beszélő szemek, hosszú ősz bajusz, hajlott orr, igen felvetett húsos ajkak, gömbölyű áll - - - az ember szinte látja forró leheletét, amely egyenesen a lelke mélyéből tör elő, abból a lélekből, amely - a Francillont teremtette.

Gourmand raffiné - de a második császárság stílusában, ugyanaz az írók között, mint Prince de Sagan a viveur-ök között, kire különben hasonlít is. Olyan applombja van, mint csak egy - törvénytelen fiúnak lehet, ki folyton szemben állt a világgal, és így megszokta a támadást, s a merészség második természetévé lőn. És egy olyan törvénytelen fiú, aki a maga idejében, mint ma Maurice Bernhardt, egy igen előkelő (legalább szellemileg az) társaság trónörököse volt, és - aztán Dumas be is töltötte később helyét. Akkor pedig, midőn a törvénytelen trónörökösből törvényes lett, midőn Alexandre Dumas fils-ből Alexandre Dumas lett, midőn elérte azt a fokot, hogy azt mondják, hogy a Trois Mousquetaires írója az ő atyja volt, akkor már Párizs egyik bálványává tette - s így csodálható-e, ha ma valamivel több az applombja, mint amennyi megengedhető?

Különben ez egészen objektív ítélet, mert velünk szemben lehetőleg nyájas és egyszerű volt. Sokat beszéltünk a Francillon sikereiről, a nyáron új darab írásához kezd.

Munkácsyékra tér át a beszélgetés, nem tartja nagy tehetségnek, felfújt nagyság szerinte, kinek szerencséje és megölő betűje egyúttal: a felesége.

Ennek persze nehéz volt ellentmondani.

Lekísér egész a kapuig, megmutatja kertjét, s igen örül, hogy tetszik nekünk a kapualja.

Tőle Jean de Néthyhez, hol már Berge vár reánk, vele Granet-hez, ki nincs honn.

Este mss. Terryvel, Jean de Néthyvel és az előbbi vőlegényével az orosz egylet által adott jótékony célú előadásra. Sok nihilista, sok poézis.

Este Gozsdu Eleknél vacsorán. Korán jövök, csak Gozsdunét találom. Ez egyike a legérdeke­sebb magyar típusoknak - illetőleg dél-magyarországi zsidó nőknek. Mert az - bár egyéniségé­ben kellemesen vannak meg a zsidó vonások: az önállóság, emberismeret, nyugodt ön­bizalom.

Une femme sagace[1] - sokkal józanabban látja a világot, mint férje, jobban is érti meg minden mozgató szálával - süllyesztőjével és kulisszáival együtt.

Magas, karcsú, vagy harmincéves nő. Szép sohasem lehetett, de annál érdekesebb, kissé Sarah Bernhardt-ra hasonlít.

Horváth Károlyról beszélünk, ki „Diadalmas szerelem” című regényét küldte meg Eleknek, hogy változtassa meg a címét. Gozsduné azt mondja, az egész regényt újra kéne megírnia, hogy legyen belőle valami, de ez meg azért lehetetlen, mert az opus így is már vagy 5-ik formájában van.

Kifejtem Gozsdunénak, hogy kár az, hogy nem ír kritikákat Horváth, kivált képzőművészeti kritikái igen jók voltak, tán a legjobbak nálunk.

Ezalatt Elek is megjő, igen-igen meleg velem. Ha így egyedül vagyok vele, ugyanazt a hangulatot érzem, mint amely Fehértemplomban fogott el.

Majd Szana Tamás és a többi hivatalos vendégek érkeznek.

Szana bibliofil előadást tart, a könyvek külseje, ez az ő kedvenc témája, és ehhez is ért a legjobban.

Alakok: Ruppné, egy budai polgár (gondolom közjegyző) neje. Fehér, szőke, piros asszony. Tej és vér. Színtelen egyéniség - s amellett bonhómia.

Leánya: gyermekes, fiatal 18 éves leány, semmi a „társaság” öntudatos fiatal leány genre-jából. Ez még őszintén süti le a szemét, különben zeneileg igen képzett, jó ízlése van, s ez természetesen, minden megerőltetés nélkül nyilatkozik.

Gozsdu egyik nővére. Très moderne celle-là.[2] Igen érdekes. Határozott, erős egyéniség, amely­nek alapja meglehetett, mielőtt Gozsdu - madame Bovaryt odaadta neki olvasni. Ennek aztán megvan a maga véleménye minden felett. És igen érdekes mindaz, amit mond. Kiüt belőle az örmény finomult művészi szubtilissága, bár sok az egyéniségében a férfias vonás.

Ha Elek ennyire a saját lábán állana, mint a nővére, legelső irodalmi talentumunk lenne.

Kár!

A költők között Baudelaire-t szereti legjobban, s ezt őszintén, nyíltan a szemembe nézve vallja be - szűziesen.

Ez nagyon tetszik nekem.

CZÓBEL IMRÉNÉNEK

Szenttornya
1894. ápr. 6.

Igen tisztelt Grófné!

Hogy oly soká nem írtam, annak az az oka, hogy már több, mint egy hete megint gyengélkedő vagyok. Makacs, igen fájdalmas lumbago, amellett fájdalmak a bélben, s aludni sem igen tudok. Úgy látszik most az egész [...]^[1013] a test közepére vetette magát. Képzelhetni mennyire bánt, hogy így még az idén igazán bűbájos tavaszt nem tudtam élvezni. Így hát azt sem ígérhetem, hogy jöhetek-e az idén tavasszal. Ki ám ilyen állapotban alig járhatok. De reménylem, az idén megtartják ígéretöket, s két leányával együtt meglátogat itt, de még erről lesz újabb disputációs tárgyalás is, ha nem élőszóval, hát levélben.

Egész családjával együtt üdvözölve, maradok igaz tisztelője

Justh Zsigmond

V. r. u. tüstént a Fitz-Jamesekhez, a grófnéval régi szokásunk szerint filozofálnánk, ha minden percben meg nem zavarna valaki. Előbb egy nagybátyja érkezik, majd egy öreg La Rochefoucauld pár, kik úgy néznek ki, mint Philemon és Baucis, tán nyolcvan évesek le­het­nek, s együtt végzik látogatásaikat, egészen ancien régime modor, nyárspolgári exterieurrel.

Eközben megérkezik baronne de Bétham, magas, szőke, hosszúkás arcú, világoskék, kérdő kifejezésű szemű, Coburg típus.

Bécsben össze is tévesztették a koronahercegnével.

Rémítő unalmas és túlságosan egyszerű.

„Elle est rasante”[1] mondja Fitz-Jamesné, midőn kimegy az ajtón.

Tőle Anette Lorinhez, s aztán Munkácsynéhoz, ki villogó szemekkel meséli el, mily jól mulatott kedden.

4-kor a Marshallokhoz, a szép Geneviève már felgyógyult. Ott a kis Lőwenhaupt grófné és még sokan.

5-kor a Canrobert-ekhez, kik azonban már nem fogadnak.

Ebéd után tüstént Bunny-hez, kivel kávézok, s aztán vele Graham angol festőhöz, kinek igen szép japáni dolgai vannak. Pár érdekes japáni akvarellt mutat.

¹/₂ 11-kor Ctesse Diane estélyére. Un grand vendredi. Az első az idén. Vagy kétszáz ember. Marquise d’ Osmond leányával (qui passe pour être sa nièce[2]), mlle de La Roche-sal, Rohan anyjával és két rút nővérével, ms. de la Vieuxville és gyönyörű leánya, madame Carniguet és leánya, a Cazalisok, Jean de Néthy, Laurent Tailhade (a dekadens költő), Sully Prudhomme, a Montonok, Albert Savine (szobrász), Henner, Bergeret, Boisjoslin, Marbeau, Masson stb., stb.

A grófné ctesse Diane uniformisában, (már t. i. ahogy Henner megörökítette őt), fekete, hosszú uszályú, fekete bársonyruhában, veres dísszel és veres szalaggal nyakán, mélyen kivágott derékkal és igen bizarr indiai ékszerekkel díszítve.

Az estély kezdetén Elena Vacarescu és Jean Berge elmondják a Bonheur egyik jelenetét, meglehetős gyöngén (miután egyik sem tudta jól könyv nélkül részletét), majd mindegyik külön mondott költeményeket of the own made.[3]

Fél 12-kor pedig Rose Lion (une actrice d’une beauté vraiement troublante[4]) mlle de La Roche-sal a Passant-t játsszák.

2-ig együtt a társaság.

Az utolsó fogadónapom ez évben. A tavasz beálltával beszüntetem ez unalmas délutánokat.

Nálam: Prém József, Szana Tamás, Koroda Pál, Ábrányi Lajos, Géza stb.

Prém József. Pendantja Szanának, középszerű, mint ő, jó ember, sokat írt sokmindenről és mindenről felületesen. Könyvei különben mégis egy fokkal érdekesebbek, mint ő maga.

Koroda Pál az Alkibiadesz írója.

Ma van először nálam, még nem ismerem, érdekes, csúnya fej, ha nyugodt, szabályos vonások, ha nevet, egész arca eltorzul, ebben emlékeztet Huysmansra.

Főleg a magyarság viszonyáról a zsidókkal beszélünk.

Elmondom Bródy Sándor híres mot-ját: „Nincs mindenki abban a szerencsés helyzetben, hogy zsidónak született légyen, mint én vagyok!”

Ez igen jellemző - a magyar irodalmi viszonyokra. Kik írják ma a kritikákat - zsurnaliszták. A zsurnaliszták - zsidók. A zsidó pedig a legösszetartóbb faj, míg mi, magyarok a legviszályko­dóbbak vagyunk a világon. Ehhez nem kell kommentár. Azt hiszem, Bródy uramnak igaza volt. Bár, nem kérnék mégsem ez „előnyből”.

És erről a magyar elemek tudnak, de hát energia - az sem magyar tulajdonság.

Este poliklinikai koncert. - 10 Ft-os jegyek! S e jegyekért semmi - de semmi!

Papier Róza énekel pár rossz dalt. Abendroth-áriákat gyengén, Újházy, Vízváry szellemeskednek, Zamarra kisasszony hárfázik valami Goethe Die Perle című darabot -

Behunyom szemeimet - s úgy érzem, forró nyári napon, ragadós aszfalton megyek a soroksári utcán, „vegyes” illatok ütik meg orromat - hallom a hárfát - látom a hárfásleányt. Piszkosan, cafatos hajjal, mezítláb a kis, földbe süllyedt földszintes ház forró udvarán - - -

Este Jean de Néthyvel, Berge-zsel és Vautier-vel elvégezzük a M. sz. fordításának olvasását.

SZABOLCSKA MIHÁLYNAK

Szenttornya
1893. ápr. 4-én

Édes Miskám!

Pár nap óta Szenttornyán vagyok. Nem ejthetnél útba, ha hazamész Debrecenbe, én úgy hiszem, nem volna olyan nagy kerülő, kivált ha innen hazamennél Ókécskére.

Úgy szeretnélek látni. Mikor lesz esküvőd? Ha csak tehetem, elmegyek rá. De addig - nem láthatnálak?

Szegény anyám igen rosszul van, épp csak azért jöttem le oly korán, hogy a házat rendbe hozzam; az orvos levegőváltozást rendelt neki, és én bízom a puszta levegőjében.

Most csak röviden írok, mert igen sok a dolgom, de hisz azt úgyis tudod, hogy azért itt igen sokszor veled vagyok gondolatban.

Az Isten megáldjon, édes barátom

Zsiga

CZÓBEL MINKÁNAK

Szenttornya
1892. ápr. 4.

Kedves Barátnőm!

Lássa, arra vártam, hogy Kopogból írhassak magának. Hiszen csak itt - és kizárólagosan csak itt vagyok honn! Me voilà donc retrempé dans la soin félicité. Lakoma tanítóéknál, tudja azoknál, akik a mi majorságunkhoz tartoznak, s e tanítóné után faragtam Ányos Andrásné asszonyomat. A falu ajándoka szolgál ki - lassú léptekkel, mint azelőtt, a régi sötét ruhában, az én akácfáim bólintgatják fejöket, merre csak szem láthat, a mi délibábjaink játszanak a láthatár minden részén. Higgye el, hogy oly boldog vagyok, hogy szinte beteg vagyok bele.

Ma Molnáréknál ebédeltem, az ő tornácukon s az új kis virágoskertjük szélén - amelyet azért csináltak, hogy a "Kisasszony"-nak öröme legyen benne. Délután a fiatalság labdajátékát néztem végig, meg a Franyo Misával bejártam a falut - ma este itt lesz az orosházi (jobbik) banda -, s nálam vacsorán: Molnárék, Guba János és felesége, meg a "falu ajándoka" meg felesége. Holnap egész nap kertészkedem.

Hol vannak a cannes-i uralkodó és nem uralkodó hercegek, mind a mihaszna szó, amit azóta ejtettem? Mintha csak nem lennék önmagam. Tout cela est très effacé. Hol vannak a holtak árnyai, amelyek ott mindig folyton kísértettek. Az itteni első lágy tavaszi szellő visszahozott a földre. Visszaadott önmagamnak.

De jó élni!

Pesten? Két hétig voltam, s három nap múlva megint visszamegyek. Reggeltől estig hajsza, több helyt felolvastam. Puisque nous sommes que par trop intellectuel àprésent. Egész nap zene, dal, felolvasás s okos konverzációk. Oly okosak vagyunk, hogy alig-alig bírjuk el fejünk súlyát! Különben az egész áramlat pozitív eredménye egypár igazán nagyon érdekes okos leány, így: Károlyi Melinda, Dessewffy Rolla, az egyik Wenckheim leány. Ebből a szempontból igazán hallatlan a haladás. Hát maga mikor jő Pestre? Fesztyék nagyon várják. Húsvét után pld. igen jó lenne. Sok-sok mindenről beszélhetnénk. Én e héten még Simihez megyek úgy 10 napra, s húsvét után visszamegyek Pestre, s ott maradok május 20-ig.

Egypár érdekes ember, így a két Pekár fiú (tán az, ki nem ír, még érdekesebb, mint a másik - de nem, mind a kettő igen-igen érdekes.) Herczeg Ferenc - az én konkurrensem, kivel azonban igen összebarátkoztunk, aztán a Cantacuzene ménage. Igen fin de siècle kis párocska. Cantacuzene maga - a bizánci császárok egyenes leszármazottja, egyike a legrokonszenvesebb lány toroknak. Gyönyörűen énekli Augusta Holmès, Fauré, és Massenet dolgait, a kis hercegnő Montesquiu-Fezensac (az à rebours des Esseintes-jének) cousin germain-je Brancovan és Bibescu hercegnék unokahúga és világhírű Bauffremont-Minay hercegné leánya, szóval nem lopta - világnézletét. Különben olyan fej, mint az ógörög festmények valamelyik virgója.

Sokat vagyok velük.

És István? úgy szeretném már egyszer látni! Nem jöhetne fel Pestre? Lássa, én a Tátrába ebben a szezonba nem mehetek.

A Lenormant-t, amint Pestre megyek elküldöm neki, valamint ma innen a "Livre de la Pousta"-t küldtem el magának. Fogadja jó szívvel.

Olvasta már Szinnyei lexikonában az életrajzát?

Pesten roppant tért nyertek a versei. Jászai lelkesedik magáért. Mindenkinek elszavalja a Baglyot. Írjon minél előbb és sokat őszinte barátjának

Justhnak