Afternoon[1] tea Mrs. Fr. Marshalnál, a japáni követség tanácsosának feleségénél.

Igen sokan.

Mrs. Marshal. Ladylike asszony, kellemes modor.

Leánya, Geneviève a legszebb leány Párizsban. Olyan magas, mint én. Finom profil, fekete haj, sötétkék szemek, a szó szoros értelmében hattyúnyak. Franciául, angolul s németül egyformán jól beszél, spanyolul, olaszul gitárkíséret mellett énekel. Szépen fest, szóval - une merveille pas mariée.[2] Pas de dot.[3] Az emberek mindenütt egyformák.

Itt még barátnéja, Lőwenhaupt grófné, a svéd követségi tanácsos neje. Eleven asszonyka, szeret táncolni s mulatni.

Főleg a köztársasági recepciókról van szó, úgy látszik, az elnökkel a genre nem változott. Tout comme chez Grévy.[4]

Tőlük maréchale Canrobert-hez, a híres Canrobert nejéhez.

La Maréchale: genre deuxième empire. Még két év előtt veresre festette haját, ma púderezi. Finom száj és orr, mosolya style Eugénie. Sokat és hangosan beszél, csakúgy, mint barátnői: duchesse de Mouchy, madame de Pourtalès stb. stb.

Mlle. Canrobert. Type: femme artiste.[5] Copurchic[6] mozdulatok. Kereken mozgó karok, néha à la Sarah Bernhardt két hüvelykujját lecsüggő övébe dugja.

Fantasztikus ruha; atelier szótár: „mon type”,[7] „une bonne tâche”[8], „dégringolons”[9] etc. etc. Különben egyike a bonapartista világ legeszesebb leányainak. S határozottan tehetséggel fest. Persze „école plein air” Bastien-Lepage genre.[10]

A lépcsőházban egypár kép tőle. A szalonok tele imperialista emblèmekkel (sasok, a császári család névaláírással ellátott képei, Louis Napoleon híres imádsága berámázva stb., stb.).

Mll. Canrobert-rel főleg Taine-ről beszélünk, kire ő is, mint minden bonapartista dühös. Legalábbis furcsának találja azt, hogy dacára annak, hogy princesse Mathilde intimjeihez tartozott, megírta híres könyvét Napóleonról.

Elég furcsa az a história, amit ennek apropójával elmond. Amint princesse Mathilde a könyvet elolvasta, egy névjegyet küldött neki, amelyen nem állott egyéb, mint ez a 3 betű: p. p. c.

Örökre elbúcsúzott tőle.

Akkor mondta Renan híres mot-ját: J’ai perdu une bien plus grande amie encore: l’église, par mes œuvres.[11]

Vasárnap este valószínűleg két helyen is találkozunk a Canrobert-ekkel: Pr. Mathilde-nál és ctesse Berthier-nél, hol tánc is lesz.

Este ctesse Diane-nál. Madame Monton, Cazalis feleségével, Bergeret, Marbeau, Masson, madame de l’Orange, mad. Brochot, ms. Coroller de la Vieuxville, baron de Cambourg de Boisjoslin stb., stb.

Eleinte nagy általános vita afelett, hogy vajon illik-e lâcher ses amis pour des amis qu’on a connu chez eux.[12]

Ennek apropójául: egy öregebb úr azt mondja ctesse Diane-nak:

- Moi pour ma part je serais jaloux en sachant que vous favorisez un de mes amis connu par moi -

Ctesse Diane. Dites au moins homme malhonnête, que vous étiez jaloux - on pardonne toujours la passé.[13]

Ezután mesdames de l’Orange és Brochot-val, valamint ms. de la Vieuxville-lel összeülünk, de össze egészen, une conversation plus qu’inconvéniante.[14]

Madame de l’Orange: une personne grande, des yeux noirs, teint mat. Belle mais ordinaire, 40 ans bien sonnés.

Madame Brochot plus que ça parbleu. Mais celle-là a beaucoup de distinction[15]. Olyan profil, mint Jean Goujon Dianájának. Style empire.

Midőn a két hölgy elmegy, nagy disputa is támad, hogy melyik lehetett szebb egyszer. (C’était cruel, du reste.)[16]

Az urak többsége madame Brochot-ra szavaz, madame de l’Orange mellett jóformán ctesse Diane foglal állást.

Boisjoslin igen helyesen jegyzi meg, hogy madame Brochot olyan, mint a második császárság legtöbb asszonya: hautaine, sourire glaciale en peu candée. Petit air dédaigneux qui - se fond par les chaleurs continus.[17] De alapjában egyszerű minden imprévu nélkül, míg a harmadik republika asszonya összetett, titokszerű. Az olyan, mint egy márványszobor - emez, mint egy szfinx.

Tea után 2-ig beszélgetünk Vieuxville-lel egy kávéházban. Mindjobban előtérbe lép nála a gentilhomme breton,[18] ki kétségbe van esve, hogy roturier-k[19] közé keveredett (!).

Különben igen érdekes dolgokat mond el a revolúció idejéből. Családjában eleget hallhatott erről: nagyanyját lefejezték, s édesatyja az anyatejet börtönben szívta magába.

Amint felkeltem s reggeliztem, Sarah Bernhardt-hoz. Nyitott haj, sűrű gombolyagban övezi fejét, alig érve válláig. Halvány rózsaszínes, sárga préselt bársony modern toalett. Halvány rózsák vállain. Nagyon szép volt.

Folytonos va et vient. Jablonowska, Jules Barbier (drámaíró, ki Jeanne d’Arc-ját akarja Sarah-tól játszatni), Stevens un gros jeune homme, beaucoup de bagout, bien habillé.[1] Egypár színésznő, Robertson, egy fiatal félénk, nőies mozgású angol festő stb. stb.

I. Tableau: Sarah a szoba közepén nyitott hajjal, lecsüggő karokkal, mereven nézve maga elé.

Szembe vele az angol festő, ki lerajzolja, s én zongorázok (magyar nótákat s Rollinat-t).

Egyik sarokban Jablonowska és madame Gros (Sarah impresszáriójának felesége) mozognak nagyokat, nagyokat nevetve.

Nemsokára megérkezik Barbier, un gros bonhomme pas de race du tout, ki Jeanne d’Arc-kal akarja Sarah fejét telebeszélni. Már oda is adta az orléans-i szűz bronzszobrát Sarahnak, amely ott áll a kandallón kihívóan szűziesen -

Nem, ez nem neki való szerep, par exemple. Azt hiszem, érzi ő is, mert csak hallgatja, amit beszél, szemeivel néha mereven belebámul az űrbe, s nem replikázik szavaira.

Amint az angol elvégezte rajzát, odaugrik egy szökéssel mellé a kanapéra, s egyik kezét rátéve a kis angol vállára (ez elpirult, parbleu), el van ragadtatva. Elmondja, hogy a Robertson által pergamenre rajzolt képet fogja memoárjainak első lapjára tenni.

Tehát - memoárjai is lesznek.

II. Tableau. Ezután elküld zongorázni, mert modellírozni akar, vagy másfél óráig verem a zongorát.

Az agyagból orr és száj kerekíttetik - belefáradva odajön hozzám, s végigkenyi a szakállamon az agyagot. Ça sentait très fort[2] - úgy látszik, parfümírozza az agyagot, amelyet használ.

Ötkor kikocsizik, én Taine-ékhez.

Taine - minden élő ember között az, ki leginkább imponál; s az egyetlen, akivel szemben mindig, de mindig lámpalázat érzek. Pedig a világ legjobb, legegyszerűbb és legjóakaróbb embere. S tán a legnagyobb is.

Je me sentais petit jeune homme en gravant l’escalier.[3]

Már az inas megismert, s mosolygó arccal jelentette nevemet (egyszer tudniillik ms. de Hirschnek jelentett be, képzelhető, milyen alarm mind a háziak, mind az én részemről).

Végtelen melegséggel fogadnak, én nem tudok egy szót sem szólni, s ők egy szóval sem mondanak többet, mint amennyit e percben megérezhetek.

Taine. Zömök, középmagasságú ember, széles, előregörnyedt vállak, lassú, figyelmes járás. Pápaszemei alól kissé kancsal szemei érdeklődve s érdekesen csillognak ki. Igen egyszerű ruha, egyszerű atyai modor. Mindig jobban érdeklődik a fejlődő, mint a kész tehetségek iránt. Ez igen jellemző, s tán ez tette egy egész nemzetközi irodalmi iskola fejévé. Követői: Brandes dán, Bourget és Vogüé franciák, Henry James amerikai.

Mais distinguons:[4] Brandes (dán+francia); Bourget (francia+angol+német filozófia); Vogüé (francia+orosz); Henry James (angol+francia).

Taine-t minden ember érdekli, mindent a megértő és megértető kritikus szemével néz. Bár kissé az általa felfedezett kritikai rendszer (milieu, hérédité, circonstance historique)[5] pápaszemén keresztül lát mindent. Inkább angol, mint francia. Ki nem állhatja a frázist s a szellemeskedést. Ha beszél, mondani is szeret valamit, s ha beszél valakivel, hallani.

Az igazságot (amelyet annak tart) mindig és minden körülmény között kimondja, ezért igen sokan változékonynak mondják, s ezt felróják neki. Az ember szinte azt hinné, ő találta ki e híres mondást: il n’y a que les sots qui ne changent jamais.[6]

Felesége méltó pendant-ja. Szintén pápaszemet hord, majdnem annyit olvasott, mint férje, de (s tán csak ez bas bleu-s vonás nála) kevesebbet bocsát meg. Leányok Geneviève. Encore une conglomération anglo-française admirablement réussie.[7]

Az angol leány egyszerű, keresetlen s amellett ladylike[8] modora - a missek commonplace-a[9] nélkül.

A francia tiszta ítélete - s az angol alapossága vegyült e lányban. Kár, hogy nem szebb. Kissé szegletes.

Náluk még vicomtesse de Vogüé (Melchior de Vogüé felesége), erről majd másszor; és vicomte Henri Bégouin, ki Magyarországban, Boszniában és isten tudja, hol utazott. Volt Strossmeyernél - s velem politikai disputába keveredett, amelyben Taine is részt vesz. Termé­sze­tesen teleszítta magát Strossmeyer elveivel. Különben Pesten Berczik Árpádhoz volt ajánlva.

Eszes fiú, a Journal des Débats-ba ír rendesen. Meg fog látogatni, Taine nagyon ajánlt egymásnak. Eszembe jutott, mikor Bourget-val boronált össze!

Aztán az akadémia gyűléséről volt szó, amelyről én (horribile dictu) semmit sem tudtam; nem olvasva tán öt napja újságot.

Taine-ék minden hétfő estére meghívnak, sajnos, a jövő hétfőn Huysmans-hoz ígérkeztem, s így csak a jövő hétre marad.

Este teára ctesse de Coubertinnél. A de la Chaussée-k. Zongora, politika stb., stb.

Majdnem egész délután Louise Readnél.

De - leírom intérieurjét s őt magát.

2 Bd. St. Germain. Harmadik emelet, két kis szalon, Louis XVI. bútorok tapisserie-kkel fedve. Madame Ackermann és Louise Read képei a falon. Mindenütt könyvek s többnyire dedikációval.

A kandalló mellett madame Read. Eleven szellemű asszony, ki egy időben nagyon érdekes lehetett. Mióta Charles fia (az ismert költő) meghalt, azóta gyászol, s a világ megszűnt reá nézve létezni.

Leánya Louise, a megtestesült idealizmus. Csak illúzió, csak szív. Barbey d’Aurevilly (ki különben úgy szereti, mintha leánya lenne) locomotive de bienfaisance[1]-nak nevezte el. Ezer darabba tépi magát barátaiért, kiket mind bámul. Reggel az egyiknek költözni segít, délben a másikat eltemeti, délután tán a harmadik ágya mellé telepszik és ápolja, vagy tán egy negyedik esküvőjére megy.

Másokért és másokban él. Egyetlen öröme az, hogy annyi kiváló ember veszi körül.

Nálok: Ardail de Musset, Alfred de Musset nővére, ki nagyon hasonlít a költőre - kivált profilban.

Eztán Theodor Ritter özvegye és Letournon.

Amint mll. de Musset kimegy a szalonból, Louise dicséneket zengedez róla.

Letournon. Mais voyons ma chère, nous sommes tous parfaits étant vos amis!

Louise Read. Est-il méchant ce monsieur Letournon, mais il n’est pas si sceptique qu’il en a l’air.

Letournon. Chère amie - je ne vous dis qu’une chose, il faut absolument que vous écriviez une mémoire pour nous justifier vis à vis des époques suivantes![2]

Louise, hogy kimentse magát, nagy erőfeszítések között egy néki tökéletesen közönyös asszonyság - kit azonban most barátnőjének nevez - megszólásához kezd. Hogy bebizonyítsa azt, hogy meg tudja szólni barátait -

Hétfőn este Huysmanshoz megyünk Lujzával, addig is odaadja olvasni a mi-naturalista, mi-décadent író legújabb munkáját: En Rade-ot.

Ebéd után a boulevard Batignolles és Montmartre-ra flâneirozni. Szeretem Párizs ezt a részét - a tapeurök negyedét. A művész és modellje a színes lámpák alatt megfogja a percet - s légvárakat épít.

Egy café chantant-ban (La Cigale) bon franc rire, la gaité qui s’en va dans les salons.[3]

Többi között egy Offenbach operett, ms. Choufleury reste chez lui. -[4]

CZÓBEL MINKÁNAK

Bombay
1893. jan. 17.

Kedves Barátnőm!

E percben kapom a Mayát s levelét. Képzelheti,mennyire örülök a kötetnek. Így - ahogy átfutottam, még teljesebbnek, kerekebbnek látszik lenni.

Egy-két igazi kis chef d’œuvre-t csatolt hozzá, mióta láttam. Egy a „Delelő”, s kivált a „Fény útja”, amelyet a „Hullámok” mellé teszek. Gratulálok hozzá kedves kolléga, ilyen kötet még nem jelent meg a magyar könyvpiacon.

Tudja-e, hogy én is átfordítottam már jórészét franciára: Dunsterville-nek, ki egészen el van kötetével ragadtatva. Hja,persze ha itthon is ilyen olvasóink lehetnének çàseraitbien plus facile le: chemin de la lumière!

A képen a csészét tartó Justh mellett áll Dunsterville

Kíváncsi vagyok - de nagyon - új kötetére. Én is, mióta ilyen sokat dolgoztam, indiai jegyzeteim egy vaskos kötetet fognak kitenni.

Dunsterville-lel egy hosszú cikket írattam az itt időző főhercegről, pár igazságot az orra alá kenvén, persze azért lehetőleg a szája íze szerint „stimmolva” a cikk külformáját. Nem tudom, mit szól hozzá. Azt hiszem gloriózus dolog lenne Magyarország jövő királyának adni be - Zsigint?! Furcsa lenne egy Habsburg, ki a magyar pusztába szerelmes, s nem festené sárgára és zöldre királyi - illetőleg császári palotáit. Álmok,álmok!

Nincs ez a nézőkben, más kell ezeknek,de mindegy, a cikk meg van írva,s ha megjelent,elküldöm magának is kuriózumból.

Tudja-e, hogy már erre a levelemre nem válaszolhat ide, címem:

S. S. Imperatrix c/Austrian Lloyd AgencyAden (Arabie),mire levelére válasz jöhet,útban leszek hazafelé. Március 1-én indulok Bombayból,március végét Fiuméban töltöm Batthyány Lajosékkal. Olaszországi utam elmarad. Elég ennyi az idei utazgatásból!

Istvántól már rég semmi hír, hogy vannak? Misi brnő helyre állt? És Medi? úgy szeretném egyszer végre viszontlátni.

Tegnap Csákynétól kaptam egy levelet,amely igazán nagyon meghatott. Ő is most kezdi csak érezni,mit vesztett az Isti halálával.

Nem tudom,mit fognak Csákyék erről mondani, amit én indiai jegyzeteimben a „hazai” nevelésről mondok. Alig hiszem, hogy tetszeni fog nekik. Tehát most már benne vagyunk a szókimondásban - - ugye!

Jövő héten Thelma a kasmiri határon, majd Delhi,Agra,Kennavert - - - igen nehezen megyek le innen.

Isten áldja,köszönöm a könyvét!

Justh

Átmenve a rue Francois I-én, beszéltem Waddingtonok portásával, hogy megkapta-e már Charles címét. Bámulva s majdnem ijedten hallom, hogy Charles ma reggel megérkezett. Egy kártyát hagyok nála, hogy az estét vele töltöm, maradjon otthon.

Encore un! Après R. de Mailly Ch. Waddington. Que c’est gaie la vie[1] - -

Jablonowskához, absagolni[2] ebédjét (ma estére meghívott, de hát volna-e a világ olyan ebédje, amit vissza ne utasítanék ezért a recontre[3]-ért!) A hercegné izgatott, kellemet­lenségei voltak az utolsó napokban. Egy szalonban egypár dáma, többi között a fennebb említett de la Lande, impertinens volt vele (apropos mariage Maurice-Terka). Nála marquise d’Osmond és madame Kremnitz.

Mad. d’Osmond. Dacára minden históriájának, még mindig a Faubourg levegője áramlik ki egyéniségéből.

Madame Kremnitz. Igen szókimondó, de amellett jó modorú öregasszony. Olyanféle genre, mint Pailleron duchesse-e az „Ahol unatkoznak”-ban.

Először is elővesszük hármasban a hercegnőt, hogy ezeket az ostoba históriákat úgy szívére veszi. Igen jól mondja a marquise, hogy az, aki magát a nagyvilággal szemben gyávának mutatja, az el van veszve, azt eltiporják.

Aki szánalmat remél, megvetést talál!

Aztán madame Kremnitz veszi elő. Mert féltékeny vejére, s ügyetlen vele szemben. Az lesz a vége, hogy össze fognak veszni, s akkor örökre elszakad leányától.

Neki tapasztalatai vannak e téren, már két leányát adta férjhez. Eleinte a vő előtt hidegnek kell az anyósnak mutatnia magát, s nyájasabbnak kell vele, mint leányával szemben lenni. Lehetőleg az első pár hónap alatt távol kell a fiatal pártól maradni, később aztán maga a fiatal férj jő anyósához segítségért s tanácsért. Ezt a pillanatot nyugodtan s rezignálva be kell minden anyósnak várnia.

A hercegnő belátja, s jövő héten minden bizonnyal a Riviérára fog menni. Időközben Terka megérkezik. Napról napra szépül, még sohasem láttam olyan szépnek.

Férje nélkül jött, anyja tán egy percig folyton csókolta - este majd az ebéd alatt hideg lesz vele szemben. Szegény Terka, azt hiszem, hogy az egész históriában ő szenved legtöbbet. Elég keserű mézeshetek!

Este 9-kor Charles Waddingtonhoz.

Ott álltunk egymással szemben némán, szó nélkül, csakúgy, mint akkor, midőn öt esztendeje elváltunk.

Mintha csak mindegyikünk annak az öt hosszú esztendőnek a nyomát kereste volna a másik arcán.

Charles szólalt meg először nyersen, határozottan, csakúgy, mint azelőtt. - Eh bien nous voilà de nouveau ensemble, comme avant![4] -

- Oui nous voilà.[5] - Ez volt az egész, amit e percben mondani tudtam. A szó megakadt torkomon.

S most leültünk a kandalló mellé, némán belebámulva a tűzbe.

S nekem annyi minden jutott eszembe!

Zürich - a flunterni rózsás erkély, a tanulónők - Bendlikon! - S az a bizonyos éjszaka, amidőn Charles szkiffjén (amely csak egy személyre készült) nekiindultunk egy éjszaka a tónak. Bendlikonból Zürichnek. Óriási vihar, villám villámot ért, koromsötét éjszaka, óriási hullámok, amelyek tetején végigfütyült az orkán.

Paulinával vacsoráltunk - des impressions roses![6]

Vacsora után neki a tónak! A partra úgy feljött a víz, hogy Charles ölbe vitt a szkiffbe (ő boot costume-ben volt, én fulldressben).[7] Elindultunk. Fel és le a hullámok tetején - minden egyes hullámmal mintha elsüllyedt volna a csolnak. Én dermedten, félig letargiában ültem a csolnak orrán, Ch. evezett. Egyikünk sem tudta, miért indultunk el. Hallgattunk s éreztük, hogy tán nemsokára - vége a dalnak.

Tart tovább - megmenekültünk.

Aztán eszembe jutottak azok az órák, midőn óraszámra elfilozofáltunk, s a különben oly zárkózott embergyűlölő fiú reményeiről (akkor még voltak) s bálványairól beszélt.

Elmúlt ez is - s vele 5 hosszú esztendő, ez idő alatt nem hallottunk egymásról semmit. Ch. senkinek nem írt, még családjának sem.

Egyszerre csak felnéztünk mind a ketten a tűz mellől.

S aztán elmondta, hogy milyen ma. Csakolyan, mint akkor volt, csak élesebbé váltak jellemzetes vonásai.

- Je suis plus sceptique qu’avant, voilà tout sur mon compte -

- Et ta philosophie? -

- Endormie bien endormie, par exemple. Je suis usine, chevaux, chien, ouvriers; je n’ai pas d’intimes, pas d’amis. Je vois deux fois par an ma famille. Je suis seul et je suis content -

- Oui puisque ta solitude est dans ce moment voulue, mais s’il t’arrive ce malheur de devoir être seul? alors? -

- Je suis content d’être comme je suis, j’abhorre la société, je n’aime pas Paris, la solitude, ce tout ce que je veux encore de la vie -

- Et la vie? -

- J’adore ma vie -

- Et la, vie l’adores-tu aussi?

- Pourquoi pas? -[8]

Szembenéztünk - végtelenül szántam.

Egy ember, ki leszámolt az élettel - s még él.

Ez a legnagyobb tragikum.

Midőn elbúcsúztam s megfogta kezemet, egy percre azt hittem, kitör a lelkéből mindaz, ami egész súlyával ránehezedik, egy percig végtelenül gyöngéden nézett reám - aztán hirtelen megrázva kezemet így szólt: „Tu viendras le printemps chez moi à la campagne pour un ou deux jours - est-ce un sacrifice? -”[9]

Hallgattam, egy világért nem tudtam volna egy szót szólni.

- Je te télégraphirai quand j’aurai deux jours pour moi - pour nous -[10]

Pár percig - kiérve az utcára - alig eszméltem.

S még azt mondják - vannak ilyen szamarak is -, hogy ma már nincs tragikum.

Mi ehhez egy Othello jajgatása - csak jajgatás.

Ez a néma, panasz nélküli rezignáció irtóztató - hogy felocsúdjak e mindent felölelő letargiából, a boulevard-on megyek.

S mind e lárma, e kacaj nem jut odáig, hogy elhallgassa s betöltse azt a néma űrt, amellyel a szegény Charles rideg zárkózottsága betöltötte egész lelkemet.

4-kor Chaplinhez, az oly en vogue festőhöz. Hoteljök a rue Lisbonne-ban. Az első emeleten fogadtak, sajnos már kissé chargeirozott szalon. A panneau-kat maga Chaplin festette, az egész az ő speciális színeiben van tartva (halványkék és halvány rózsaszín) s így le tout est un petit peu douçâtre.[1] Emlékeztet kissé az ezen festő híres női melleire (ez tudniillik specialitása), olyan édeskés és hamis. Faux Boucher.

Madame Chaplin. 38-40 éves asszony, erős, mosolygó arc, piros arc s gömbölyű - mais partout.[2] Az a genre, mint Munkácsyné, csak nem olyan közönséges.

Chaplin: azt mondják, angol eredetű. Rokonszenvesebb, mint a piktúrája. Tán 55 éves lehet, egészen ősz whyskerrel.[3] Az utolsó angol divat szerint öltözve. Sok humor, de angol humor. Kevésbé szubtilis, mint a franciák szelleme, de kiadóbb.

Marianne Chaplin atyja leánya. Francia angol kisasszony, ez a vegyülék mindig sikerül, míg a német francia sohasem. Amott mind a két nemzet erényei maradnak meg, itt hibái.

Mlle Marianne elmondja, hogy végtelenül unalmasnak találja a társaságot, „pas d’imprévu du tout! on dit toujours la même chose!”[4]

Különben azt hiszi, hogy azért a francia társaság mégiscsak a legkülönb.

Náluk még vagy tíz asszony, egy madame Boulanger is, igen érdekes fej. Nem tudom, nem-e général Boulanger neje.

5-kor ctesse Diane-hoz. Nála ctesse de la Lande, André Courcel (egy öregebb író, ki már 80 darabot írt). Végül Boisjoslin.

Ctesse de la Lande egy derült darázs. A legjobb kedvvel pazarolja mérgét, szinte jólesik neki.

Courcel? - vieux jeu.[5]

Már megint a Bernhardt-Jablonowska esküvőről van szó. Úgy látszik, ennek már igazán sohasem lesz vége. Madame de la Lande azt állítja, hogy Sarah annyira el van adósodva, hogy az esküvői kiadásait Damalától kapott (!!) 25 ezer frankkal fedezte. Ez annyira valószínűtlen, hogy - mindenki elhiszi, s örömujjongva távozik, hogy ilyen becses és érdekes hírre tett szert. Hála Istennek, hatkor egyedül maradunk ctesse Diane-nal és Boisjoslinnel.

Ez utóbbi író egyike az érdekesebb párizsi alakoknak. Finom irónia, melankolikus szkepticiz­mus jellemzik. Öreg ember, s ezért halad korával. A modern literatúráról beszélünk. Lemaître-et szereti, mert szellemes és mélyen érez, bár mint kritikust s kivált mint színházi kritikust, gyöngének tartja. Új emberről még sohasem mondott véleményt. Ez jellemző.

A modern regényírók közül Jules Fabre-t tartja a legjobbnak, kitől (szégyenkezve vallom be) még eddig semmit sem olvastam.

Bourget-t ki nem állhatja. A realisták közül Maupassant-t és Huysmanst tartja tehetségnek.

Vogüét nagyon szereti, egy hibája van szerinte: que son style n’est pas assez condensé.[6] Azt hiszem, igaza van.

Este a Café Orientale-ban cigányokat hallgatni. Rosszak.

Az új cirkuszban cte Robert de Mailly Nesles-lel. Egyike az én legfurcsább és legérdekesebb párizsi ismeretségeimnek. A Mailly-Nesles-ek egyike Franciaország legrégibb s legnagyobb családjainak. A keresztes háborúkig viszik fel a pedigrée-t. Azonkívül Franciaország első marquis-jai, s orániai hercegei. Büszkék még arra (ez egészen ancien régime felfogás: le sang des princes ne rouille pas),[7] hogy családjok tagja volt Louis XV. egyik híres szeretője, la duchesse de Chateauroux.

Nevezetessége még e családnak a Nesles-i torony - s asszonyainak szépsége, no meg az én kedves Robert-em históriája.

Vagy 6 év előtt elvette Párizs egyik legszebb kisasszonyát, másfél évig éltek együtt, s a comtesse megmaradt önakaratából marjolainnek.[8] Ennek pozitív eredménye Robert de Mailly egyénisége.

Vannak, kik bolondnak mondják, vannak, kik ostobának, vannak, kik (s ezek közé tartozom én is) egy philosophe toquénak.[9] Ha a szerelemről s önmagáról beszél, un Hamlet modern[10], ha másról - il n’y est plus.[11] Nem tudja összetartani gondolatait. Egyszer egy társaságban Amerikáról beszélve (hová azóta minden évben visszamegy), azt mesélte, hogy a folyókban cukros víz folyik. A Faubourg azóta bolondnak tartja.

2 éve hogy nem láttam, elmondja, hogy mit gondolt s észlelt azóta - fenn sétáltunk a circus promenoir-ján, oldalunkon elsuhantak az „örök szerelem” itteni képviselői, a zenekar Fahrbach és Métra galoppokat játszott, én pedig ott álltam e szétzúzott szív örvényei felett, nem tudva semmit sem mondani -

Délután a Louvre-ban. Leonardo da Vinci, Bellini és Ribera kultusz.

Este ctesse de la Chaussée-nál, ott még leánya Marie-Thérèse (egyike az eszesebb Faubourg St. Germain-i kisasszonyoknak), aztán egy fiatal poéta (nevét elfelejtettem), Daniel d.l. Chaussée és Pierre de Coubertin.

Mll. Marie-Thérèse és én zongoráztunk. C’était tout.[1]

CZÓBEL MINKÁNAK

Assziut
1890. jan. 14.

[Kedves Kollé] gám

[...] tegnapelőtt Szaharát és Memphist jártuk be. Sokat gondoltam Istvánra, hogy érdekelné!

Ma Bessi Hassan sírjait nézzük meg, holnap Assiont ún. Abydost, azután 3-4 nap Luxor és Kamahlan, onnan Edfu, Denderah és Philae szigete. Az első Karahtus (Egyiptom és Núbia határán), vissza e hó végén jutok Kairóba s onnan én kedves Gizeh Mena House-omba, hol a februárt töltöm, hogy vagyunk a könyvekkel? már alig várom "tiszteletpéldányomat", kérem, írja meg Medinek, hogy eddig még nem írt nekem. Feszty

is Párizsba megy. Mailáth Laci útban menyasszonyához.

Üdv.      

Zs.

És mert elfelejtem megmondani, hogy 10-kor keltsenek fel, egész éjjel nem alszom, attól tartva, hogy - nem ébredek fel a kellő időre.

12-kor Sarah-nál - a díva éppen csak hogy felkelt. Míg felöltözik, megnézem szegről-végről appartement-ját.

Kivált atelier-je érdekes.

Íme hotelje földszintjének (ahol fogad) a tervrajza:

1 = kapualj
2 = udvar
3 = antichambre[1]
5 = szalon
6 = atelier a établissement[2] medvebőrökből -
       couche Sarah[3]
       b a vadállatok kalitkája, c kandalló,
       d az általa e percben mintázott szobor, f zongora
4 = ebédlő: l Sarah gótikus trónja, m ebédlőasztal.

A kapun belépve jobbra egy kis keskeny, hosszúkás előszobába jutunk, onnan egy sötét szalonba csupa bibelot[4]-val elárasztva.

Ezt az atelier-től egy japáni gyöngyfüggöny választja el.

Az atelier - Sarah szentélye. Szembe az entrée[5]-vel egy óriási kandalló, felette Clairin híres képe, amely Sarah-t ebben az atelier-ben ábrázolja. A kandalló felett egy csomó bronz szörny és Sarah egy kis szobra, mely Hamlet francia fordítóját (kinek neve most nem jut eszembe) ábrázolja.

A kandalló egyik oldalán az óriási vaskalicka (ma üres), amelyben oroszlánjai és gepárdjai voltak, másik oldalon egy nagy jegesmedve-bőrökkel leborított kerevet, amelyre keleti selyemszövetekből és hímzésekből sátor borul. Itt tanyázik majdnem egész nap félig fekve, félig a levegőben lebegve Sarah, az isteni.

Az atelier falait vérvörös posztó fedi, amely azonban alig látszik a ráakasztott tárgyaktól. Tőrök, képek, szövetek, szőnyegek, a zongorán kissé túl egy hangyász bőre, koponyák, japán álarcok, ritka legyezők, régi pergamenek, a sátor túlsó oldalán egy diadaljelvényektől megrakott panoplie,[6] legtetején Brazília zászlójával.

A panoplie alatt forgó étagère,[7] rajta egy nyitott pergamenre festett mágus könyv.

Ezen túl egy hosszú, igen bizarr könyvszekrény, rajta ezeregy bibelot. Felette a falon Maurice képe (tán tízéves korában) Clairintől.

Az atelier egyik sarkában a falon Haraucourt aranyalapra festett himnusza Sarah-hoz, a másikban szobrászállvány, alatta Sarah e percben fabrikált statuájával.

Bevallom, ez az atelier igen bizarr, de - nem tetszik, túlságos sok minden van felhalmozva, aztán meg sok lármás szín, úgyhogy az egész kissé nyugtalan.

Az ebédlő szebb, igen egyszerű arany alapú panneau-kon[8] modern genre alakok. Kitől? - nem láttam.

Egymás után érkeznek az emberek, jó részök el lesz küldve. A hercegné megérkezik, dühösen mondja el - hogy Barbey d’Aurevilly (ki véletlenül szóba kerül) 20 év előtt megénekelte, benne van a Diaboliques-ban.

Kifejti, hogy legjobban szereti, ha az írók hallgatagon emlékeznek meg róla.

Persze (s - sajnos), nem azok közül az asszonyok közül való, kiknek nincsen története.

Egy fiatalember jő be az atelier ajtaján: huszonhét, huszonnyolc éves lehet. Csúnya, de érdekes fej. Vastag orr és szájszélek, érzékiességtől duzzadt fej, elpuhult vonalakkal, de értelmes, élénk szemek.

Igen rendetlenül felöltözve, a ruhadarabok csak úgy lógnak rajta, nincs mellénye s nyak­kendője mint egy összelapított kötéldarab csügg le nyakáról: Edmond Haraucourt, a „Légende des sexes”,[9] „Amis”[10] s még néhány igen érdekes könyv szerzője.

En pays de connaissance,[11] mind a ketten hallottunk már egymásról.

Neki Magyarországban is vannak barátai, így: Szemere Attila és Hubay (ez utóbbinak opera­szöveget írt).

Konzervációnkat Sarah zavarja meg. Úgy van öltözve, mint tegnap. Kijövet a félhomályos szalon ajtaján, egy kezét magasra emelve félretolta a gyöngyfüggönyt, s megállt. Egy, az atelier üvegfedelén keresztültörő széles napsugár behintette egész alakját, tetőtől talpig minden fény lett rajta: aranyszínű haja, ruháján a hímzések, papucsa - még tán finom mosolya is.

- Mais voyons mon ami - mondja hozzám fordulva -, vous étiez déjà ici à 11¹/₂.

- Mais non madame - à onze -[12]

Mind a ketten hazudtunk - udvariasságból, mert pont tizenkettőt ütöttek az órák, midőn megérkeztem. Ez ti. a halandók villásreggeli ideje!

Sarah mögött egész kíséret: Terka, Maurice, madame Guérard (ki már húsz éve kíséri mindenhová), a kis Sarah Bernhardt (unokahúga), egy Porte St. Martin-i színésznő, s még néhány alak (mint később megtudtam, egy zsurnaliszta s egy unokaöcs.)

Bementünk az ebédlőbe, Sarah felhágott trónjára, beburkoltatta lábait egy bársony pléddel. Ezalatt már valaki érkezett, ki kérdett tőle valamit, susogva félrehajol nagy székén, tán két percig beszél neki, X meghajtja magát, et Sarah nous appartient, mármint à nous à ses deux voisins: à ms. Haraucourt et à moi.[13] Én Terka és a Sarah között ülök.

Eleinte Shakespeare-ről beszélünk. Sarah legjobb munkájának Machbeth-et tartja. Nagyon szerette játszani. Igen kikel a franciák ellen, hogy megnyirbálják. Elmondja, hogy azt hallotta, hogy Reichemberg mint Ophélia nagyon rossz, én persze nem mondhatok neki ellent. Megkérdi, hogy miben tartottam jobbnak, Theodorában vagy Toscában. Én azt mondom, hogy az előbbiben. Ezért dühös lesz (mert persze minden művésznek utolsó opusát kell mindig legjobban dicsérni), én aztán, hogy védjem magamat, elmondom, hogy miért, elmondom, hogy Theodorában egy egész korszakot értetett meg velem. Hogy egyszer egy nemzetgazdásszal voltam meghallgatni, s még az is tanult játékából.

Ezt már mind megérti, s nem mond ellent. Maurice nemcsak hogy az én véleményemen van, de tovább megy, Toscában nem szereti anyját, nem tudja megnézni. Igen nervózus disputa, Sarah idegességében majdnem feltépi körmeivel az asztalkendőt, amelyre prestissimo tulipánokat és miniatűr Tour d’Eiffel-eket von rózsaszínű karmaival.

A disputa mind lázasabb lesz, közben még folyton változik, des mets très épicés[14] - Haraucourt-nak kell a société tourmentée-n[15] segíteni. Elmondja, hogy mint alakítást, ő is Theodorát nagyobbnak tartja (Sarah dühös ideges oldalpillantása), azonban les Fêtes de Tosca sont hors ligne d’après lui.[16] És érti, hogy Sardou Sarah rentréjára egy ilyen epatáns hatású dolgot írt, amelyben Sarah egész skáláját bemutatja. (Des petits regards reconnaissants de tous les côtés.)[17]

Sarah marad még mindig nyugtalan. Végre is ő nem tehet róla, hogy mindig ilyen szerepet kell játszania, mikor Shakespeare nem ér meg többet 50 előadásnál, Racine-re és Corneille-re pedig rossz a színházok. Ő játszana akár Szophoklészt is.

Beszélek neki Jászai-ról. Megígérteti velem, hogy elhozom hozzá, ha Párizsba jő.

S. Et puis - voilà des talents comme Haraucourt qui n’écrivent rien - sachez mon cher (mondja hozzá fordulva) qu’il faut absolument que vous écriviez quelque chose pour moi -

H. Une tragédie peut être -

S. Mais oui une tragédie en vers - des aléxandrins pas à la Victor Hugo, bien longs à longue haleine - et vous savez si vous n’écrivez rien je me mettrai à l’œuvre.[18]

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Vége a társalgásnak az, hogy elhatározza, hogy magyar tárgyú dolgot fog írni, valamit a magyar történetből, s pedig a mi segítségünkkel. Haraucourt-nak a versekben kell segítenie, nekem az anyag beszerzésében, s a couleur locale megadásában.

Sarah az eszmétől el van ragadtatva - A hercegné is belévegyíti szopránját. Ilyenkor Sarah fátyolozottan merengve néz maga elé, s idegesen dobol ujjaival az asztalkendőn - décidément elle trouve la mère de sa chère Terka bête comme une oie.[19]

Átmegyünk az atelier-be. Zenéről van szó. Ez egyetlen művészet, amely semmit sem mond az Istennőnek. C’est un bruit comme un autre - non, un peu plus agréable - j’aime ça assez si je travaille.[20]

Az olyat azonban, mint a cigányoké, vagy Rollinat muzsikája, szereti. Az ilyenben azt találja, hogy több az inspiráció.

4 óra, mire elmegyek tőle. Rövid látogatás Tristan Lambertnél. Készakarva megyek hozzá, hozzá chez la légitimité incarnée.[21]

Untatott.

Rövid látogatás madame Goldsmithnél, ez is untatott, pedig nagyon eszes asszony.

Este Antokolszkijnál. Ez - kiállta a hangulatot. Még Sarah után is érdekes maradt, s pedig feleségestől együtt. Már azért is, mert (bár szelleme és világnézete hasonlít Sarah-éhoz) ellentéte abban, hogy az orosz szobrász, amennyire csak művész lehet - igaz és őszinte. - Sarah-ról éppen ezt az egyet állítani kissé nehéz lenne.

Mióta utoljára voltam nála, beteg, köhög, kissé lázas. Pár igen szép Palissy, egypár érdekes preraffaelisztikus kép, egy bizánci trón, pár abból a korból való hímzés és szövet. Intérieurje határozottan egyike a legharmonikusabb párizsi intérieuröknek, már azért is, mert tökéletesen ő, tökéletesen kifejezi egyéniségét, amely pedig nyugodt, harmonikus, komoly.

Pas de cabotinage du tout.[22]

Aztán meg nagyon jólesik koronként egy idegennek kibeszélnem magamat. Így jobban értem meg Párizst.

Csak valamivel jobban beszélne franciául, néha (kivált, ha felesége nincs ott, hogy segítsen) alig értem meg. Sokat beszél az orosz zenéről, Csajkovszkij szerinte a legkevésbé orosz mind között.

Aztán Olaszországról van szó, amelyet nagyon szeret, főleg paysage-áért, s a preraffaelisz­tikus reneszánsz előtti művészetért. Sajnálja, hogy még nem ismerem, azt találja, hogy még egy írónak is szükséges ez az atmoszféra.

Hosszan beszélünk Párizsról írandó cikkeimről, az elsőt (amely már majdnem kész) tökéletesen helybenhagyja. Majdnem 12-ig vagyok náluk. N. B. fél 8-tól!!!

Furcsa - véletlenül ma ismerkedtem meg Sarah Bernhardt-ral. Azt mondják a Szajna túlsó oldalán (a Faubourg-ban), hogyha a péntek 13-ára esik, nolens volens[1] valami furcsa dolog történik az emberrel. Megtörtént.

S - így történt: Sarah holnapra meghítt reggelire, én természetesen elmentem hozzá pour déposer ma carte.[2] Az hôtel kapuja nyitva. Bemegyek, a porte cochère[3] egyik ajtaján csengetek - az ajtó feltárul - s előttem: az egész Jablonowski család, s rajtok kívül: két vénasszony, vagy öt-hat igen kifestett Porte St. Martin-i színésznő, két nagy kutya, egy pincsi, egy középnagyságú macska meg pár inas. Et tout ça s’agitait, bourdonnait, c’était comme une fourmilière.[4]

A háttérben egy ultra fantasztikus atelierszerű foyer, amelynek leírása később, ha majd hívebben írhatom le.

Bevisznek Sarah-hoz.

Az ebédlőben. Egy óriási asztal tele ételmaradékkal, úgy látszik, ezek mind a reggelitől jöttek. Az asztalfőnél egy gótikus trónszékben Sarah - l’incomparable.[5] Fehér selyem preraffae­lisz­tikus selyem neglizsé, arannyal hímezve. Fején egy aranysál.

Sokkal szebb, érdekesebb és fiatalabb, mint a színpadon. Gyönyörű hosszú szempillák, bársony lágyságú tekintet. Mindene fáradt, souple[6] és stilizált. Un rêve![7]

Egyik oldalán egy öregebb dáma, ki autográfot kér tőle, e mögött egy inas, ki tálcán kávés­findzsát tart. Másik oldalán egy másik öregasszony, qui est en quète[8] az asztalon. Előtte egy csomó újság, egy virágbokréta, egypár levélpapír.

Elle m’accueille avec sa voix d’or.[9] Frázisok, de - à la Sarah Bernhardt. Leülök vele szemben. Minden percben megzavar valaki. Maurice behoz két gyertyatartót, amelyet egy barátja küldött comme cadeau de noce (!)[10]

Sarah s’épanche, elle trouve ça très bien.[11]

Aztán egy színésznő jő tanácsért, majd kiissza a csésze kávét - majd - megírja az autográfot, s ahelyett hogy azt írná, amire „la dame en question” kérte, elle écrit quelque chose apropos de la Hongrie.[12]

S. Quelle tête - ah quelle confusion - ah je n’y suis - ah monsieur voyez vous la Tosca me fatigue d’une manière - - - (még pár sóhaj) (toujours la voix d’or).[13]

Átmegyünk az atelier-be, bemutat géparde-jának. La bonne bête a l’air de dire: va, je connais ta taille, tes os, ne m’étonne pas trop![14]

Búcsú - viszontlátásra holnap.

Kiérve az utcára, bámulva látom, hogy az emberek még mind „kétkézláb” járnak - s a napsugarak csak olyan sárgák, mint azelőtt voltak.

Munkácsyékhoz. Munkácsynénál a hírhedt Lőwenhaupt báróné (Dcsse. Decazes és marquise de Beauvoir anyja és báró Hirsch jó barátnője), kiről madame Adam majdnem mindegyik könyvében mondott valami rosszat.

A szalon M. banalitása untat, bemegyek a mesterhez, ki fest, és „bámulókat” nem ereszt magához. Nála Deckers fiatal német festő, pár igen érdekes rajzot mutat neki.

Innen Cazalisékhez. A japáni szalon tele asszonnyal, míg én ott vagyok, vagy húszan.

Négy óra után madame Readhez, ott Barbey d’Aurevilly és Letournon, a híres darwinista természettudós, ki elmondja, hogy ott volt Gambetta fejének felboncolásánál. Eredmény: c’était le crâne d’un imbécile doué de la faculté de la parole.[15]

D’Aurevilly kifejti, hogy G. életében is csak ez volt a véleménye róla.

Ebéd Pongrácz Ninánál, ott: Niewska grófné nővérével, br. Schindler (a san marinói követ!), madame Calderon s egy francia báróné.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

11 felé ctesse Diane-hoz, kinél igen sokan. Alighogy megérkezem, megmuzsikáltat.

Soiré után igen soká sétálunk Vieuxville-lel, ki elmondja nézeteit. Furcsa egy ilyen francia gentilhomme, bármennyire intelligens is legyen, megtartja előítéleteit, d’après lui „tout ça” (Sully Prudhomme, Wagnet, Ulbach etc. etc.) n’est pas de la société[16], dacára annak, hogy tán e „kis péntekek” intellektuális légköre nélkül élni nem tudna.

Háromig flaneirozunk[17]... haza.

Foot� Tx���Hךe='mso-footnote-id:ftn9' href="#_ftnref9" name="_ftn9" title="">[9] Nagyon franciák és nagyon mulatságosak, Ange Pitou modern megtestesítői