Szenttornya
1891. aug. 12.
Édes Gyula! Ma reggel indulok Pestre egyenesen Feszty, illetve Jókaiékhoz szállva, ha teheted, jere fel egyszer a Svábhegyre hozzánk.
Jókai Mór villája a Svábhegyen
De elébb telefonozz, tudd meg, ott vagyunk-e - különben az se kell. Azt hiszem, vasárnapot kivéve mindennap ott leszünk. Nagyon kérlek, ha feljönnél, kérni is akarnálak valamire. Ha nem jöhetsz, írd meg: Svábhegy, Költő utca Jókai-villa, csak ha lejövök én.
Ölel
Justh
Szenttornya
1894. aug. 10.
Igen tisztelt és kedves Grófné!
Végtelen sajnálatomra már az idén innen sehová sem mozdulhatok. Hisz egészségi állapotom az alpári alatt van. Minden este 39° láz, dacára, hogy mindennap kétszer kinint veszek be. Uzsonnámat s vacsorámat meg mindennap kiadom. Múltkor árzenikumot kezdtem bevenni, s az első bevételre tüstént egy csomó megaludt csokoládé színű vért hánytam ki. Úgyhogy ezt is el kellett hagynom. Már-már azt kezdem hinni, hogy gyomorrákom van készülőben. Hát pedig ezt nem szeretném. Más ilyen se hideg, se meleg baj, mint a tüdő különböző nyavalyái, azt csak el tudja az ember viselni. De egy ilyen fájdalmas nyavalya, das wäre doch zu unschön vom alten sich amusierende Z[...][1]. Vasárnap de Gerando Antonia jő pár napra, de azután már becsukom a boltot. Túlságos fáradt és beteg vagyok. Sajnos, ilyen állapotban Indiába se mehetek. Mert hisz már most kéne lefoglalni november elejéig a jegyeket, addig meg ki tudja, hogy lesz, mi lesz!
Sok szépet Mindenkinek igaz tisztelőjétől
Justh Zsigától
[1] olvashatatlan név vagy fogalom, lehet, hogy saját gúnyneve
1893. aug. 9.
Kedves Kom’asszonyom!
Hát bizony a képe még Nehrén van. De hát énnékem előérzetem volt, és elvittem a Svábhegyről a Medi által festett kitűnő vázlatát, s most a dolgozószobám falát díszíti. Lássa!
Különben azért a nehreit is visszakövetelem. Én októberben - ha megengedik, majd maguknál töltök 8-10 napot, mielőtt einschiffolnám magamat az Imperatorra, amely Bombay-be repít. A telet Indiában töltöm. Már bizonyos.
A nyáron igen mozgalmas voltam, megírtam az egész regényt (A pénz legendája), s elvégeztem egy másikat (címe „Fuimus”), amelyet két éve írok. Bródy Sándorral elhatároztuk közösen, hogy a novellát az „illatos” Herczeg Ferencnek engedjük át. Éspedig végleg. Bródy is megírt egy regényt. Ha nem köllöttünk, mint novellisták - tegyenek róla!
Nehrén pár igen szép napot töltöttem. De maguk nagyon hiányoztak a fenyves szapulásából, még Misi is velünk szapulta a fenyőfákat, s mindent, ami vele jár. A dolog annyira ment, hogy már brinzás ételeket sem mert főzetni. Az István és a Minka új dolgai nagy gyönyörűségemre voltak.
Nehréről Forgách Istvánhoz, a magyar pasához mentem, onnan pedig a Svábhegyre, megnézni a viola purákat. Ott történt aztán a nőrablás.
Ha Franzensbadban van egy kedves cousine-om, Bissingen-Justh Márta, szólítsa meg. Igen kedves, nőies asszony. Leánykorában tót madonnának hívták, s van is benne valami egy tót Szűz Máriából - meg egy primitív szentből. Én pár nap múlva egy ultrakatolikus Fbg. St-Germain vendéget kapok cte de Tocqueville-t, a nagy Tocqueville öccsét. Kit a „pousta” hozott idáig. No „valahogy csak lesz” még - vele is.
Kezeit csókolja hűséges „lord”-ja s szolgálója
Justh
Szenttornya
1894. aug. 8.
Kedves Barátnőm!
Édesanyjától kaptam ma egy levelet, melyben Anarcsra hív! De hát nem tudja, milyen állapotban mentem el Nehréről. Hisz igazán örülök (örülök!!) hogy élek. Éjszakáim még most is lehetetlenek, 6-kor már erős láz, bizonyos idegesség. Csak a köhögés és a rekedtség csökkent azáltal, hogy pár napja nem beszélek. A bánfalvi orvos megvizsgált (elébb felírván néki vagy 30 tünetet), s azt sütötte ki, én meg vagyok győződve, hogy igaza van, mert én is ilyesmit érzek, hogy a jobb tüdőm egy borda szélességgel megtágult, s ezt nyomja folyton a máj, és valószínűleg innen mind e furcsa tünetek. Amellett vérkeringési zavarok, az isiász, az állítólagos, és egy hűdés kitágulása. Mindez jó, ez szép - de - de - holnap Neberackerék, szombaton Zboray, vasárnap de Gerando Antonia, aztán Fesztyék (tán) és Silberstein. Amellett Polignac fordítások, Fuimust végleg befejezni és a Singer novella, szerencsére, hogy annyi a dolgom, hogy még gondolkodni sincs időm. De azért, hogy nem gondolkozok Misi „Fuimus” levelén, melyet mamának írt, mégis „kissé” megütődtem. Hogy én Nehrén oly jól aludtam, oly pompás étvágyam volt, s annyival jobban voltam, mint mikor maga Szenttornyán látott. Mondja meg neki, hogy ő egy sadicus Pythia - à rebours. Ezt izenem néki, amellett csókoltatom mindkét kezét, s kéretem írja meg (de fillentés nélkül) mit fizetett az emsi víz visszaküldéséért, amely összeg az én szegény szívemet úgy nyomja már, hogy ki sem mondhatom.
Mindenkinek sok szépet igaz szíve szerént blooming barátjától
Zsigától
Szenttornya
1889. aug. 7.
Igen tisztelt Uram!
E hó 17. vagy 18-án keresztülmegyek Pesten, nagyon szeretnék Önnel találkozni, hogy elveszett kedves barátunkról, Reviczky Gyuláról beszéljek egyet-mást; valakivel, ki utolsó napjaiban is oldalán volt. Hol találom a legbiztosabban és hánykor? Legyen szíves címemre megírni: Szenttornya, u. p. Orosháza, Békés megye.
Hacsak lehet, postafordultával, nagyon lekötelezi ezzel igaz hívét:
Justh Zsigmondot
Szenttonya
1892. aug. 5.
Kedves Barátnőm!
Elég izgatott napjaim voltak, mama már hála Istennek tökéletesen helyreállt, s a szegény offrand is nagy beteg volt. Bronchitist kapott, ami az ő erős konstitúciójával nem éppen gyerekjáték. Tegnap igen rosszul volt, nagy láz s fájdalmak. Ma már hála a foszfor és az [...][1]-nak sokkal jobban, s azt hiszem, veszélyen kívül. Feleségünknek „turáni nyugalma” azonban kissé megbosszantott, s szinte én is „sematikus” módon kezdtem betegemet ápolni.
Vendégeim, azt hiszem, vasárnap vagy hétfőn jönnek, legalább Szamossyt és Korbayékat úgy hiszem, Tocqueville pedig a hét végével. Én most Jean Lahor Histoire de la littérature Hindue-jét olvasom. Kissé dilettáns ízű könyv. Nem elégít ki.
Képzelje, Dagnan Boswerel, ki híres bretagne-i képének gyönyörű dedikált reprodukcióját küldte meg nékem az én nagy örömömre. Nemsokára olyan [...][2]-szerű Bildesgaleriem lesz, mint Dumas-nak!
Maga az én látogatásomról beszél - és a maguk tervezett jövetele - e hó végével? Ebből nem lesz semmi? Nagyon jól eltöltenénk itt pár napot, kivált Istvánék körülvezetésével. Misi báróné megtérítve végleg a societé théosophique [...][3]-nak!
Hátha még Medi is lejönne magukkal, az volna csak dicső!
És Büttner mit fest most, adja kérem át neki az én speciális üdvözletemet, valamint mindenkinek Nehrén, a bábuknak meg néhány új fúriát a
Zsiga bácsitól
És a „Mava”? hol késik!!
[1] olvashatatlan szó
[2] három olvashatatlan szó
[3] két olvashatatlan szó
Szenttornya
1891. aug. 4.
Édes Mihály!
csak annyit, hogy holnapután, hatodikán, megyek fel Pestre, s ott 13-ig maradok. Így hát, ha csak teheted, keress ott fel. Jókainál fogok lakni, fenn a Svábhegyen. Címem: Svábhegy, Költő utca, Jókai-villa.
Írd vagy táviratozd meg a napot, melyen jössz. Az öreg és Fesztyék is nagyon fognak örülni, ha kijössz. Lehetőleg korán reggel jere ki, hogy így biztos mindannyiunkat honn találj.
Népdalod, melyre én fabrikáltam olyan melódiafélét, elterjedt nyugattól keletig, már minden libapásztorlány azt fújja. Múlt vasárnap bált adtam, ott tanítottam rá „az mindenséget”. Tegnapelőtt két keresztelőm is volt egymás után!
Sokat dolgoztam, megírtam „Az elkárhozott” históriáját s még pár rövidebb dolgot.
Tehát Pesten, ugye?
Szívből ölel szerető barátod
Zsiga
Szüleim, csakúgy, mint a szenttornyaiak, üdvözöltetnek.
[Budapest]
1894. aug. 3.
Édes Komámasszony!
Láttam a panorámát, meglepett. Gyönyörű, sokkal felette annak, mit vártam. Tátra rosszat tett, folyton feküdtem. Tegnap értem ide, várom magukat - Svábhegyre nem mentem fel, mert több oldalról azt hallottam, hogy Martoson vannak, aztán meg erről nem írtak Nagy Eörre semmit. Hát mikor? Türelmetlenül várja válaszát igaz barátja s pusztuló tisztelője
Justh
Bátyám gyermekeinek látogatását „elodáztam”, így hát nincs semmitől sem tartani!
Budapest
1891. aug. 3.
Édes Gyula.
Kedden du. ellátogatok hozzád. Itt vagyok a Svábhegyen, persze úgy jobb lenne, ha hétfőn te jönnél fel ide (Jókai villába), hogy így Fesztyéknek is bemutatnálak, du. 3-4 között tán! Ha hétfőn nem jössz, kedden én feljövök.
Ölel
Justh Zsiga
Szenttornya
u. p. Orosháza
1886. aug. 1.
Édes Barátom!
Tehát nem jön!
Pedig milyen szépen elképzeltem, hogy hogyan érkezik majd meg, hogy installálja itt magát pár hétre, hogyan fogunk majd együtt kikocsizni, megszólni Jókait és feldicsérni Gozsdut és Peteleit, hogy disputálunk majd a másik pesszimizmusán.
Valóban, ha még egyszer visszautasítja meghívásomat, tökéletesen pesszimistává tesz, még pesszimistábbá, mint önmagát. Az igaz, hogy a magyar pesszimistát már tökéletesen én képviselem. Ejnye, és milyen gyógymódot ajánl képzelt betegségemet kigyógyítani. „Szakaszd le minden órád virágát.” Egészen benépesítette magányomat pâle marguerite-okkal qui sont charmantes et à sont faire! Észrevette, hogy málnaszörpöt ittam, s most más gyógymódot ajánl.
Ennyi a Galgenhumorból. Lássa, én senkinek nem veszem rossznéven, ha pesszimista, bár magam nem vagyok az. Legalább, ha pesszimizmus egy lényeges jegye a Nirvána utáni vágy, úgy mindenesetre nem. Belém van valami fojtva, ami a végtelen után vágyik, s ez az, ami megakadályozza azt, hogy a néant-t hívjam segítségül, de amely megakadályozza azt is, hogy a percben éljek.
Persze ön méltán külkörülményeimre hivatkozik, ebben tán igaza van. De van még ezenkívül más is: s ez a bökkenő.
Tanultam egyet-mást életem folyamán, amelytől csakúgy megfájdult a fejem, mint a szívem, mint akármelyikének a kárhozottak fajában. A külkörülmények változnak, vannak változhatatlan tapasztalatok és változhatatlan érzelmek, amelyeket nem fúj el az első szellő, mint némelykor egy úgynevezett szerencsétlen szerelmet; amelynek még legboldogtalanabb pillanatában is ott van vigaszul a tapasztalat, mely azt mondja, hogy az nem örök. Vannak azonban örök és gyógyíthatatlan bajok is, s amelyek annál inkább fájnak, minél inkább megközelíthetetlenek.
Aztán az ember lelke ezer darabból van összetéve, ha minden külső körülmény tán kedvező is, lehet tán minden benső kétségbeejtő.
A fájdalom birodalma éles rengeteg, beláthatatlan, mindennap fedezhetünk fel benne újabb és újabb, eddig ismeretlen, öntudatlan helyeket, s e felfedezéseknek még az a vigasza sincs meg (mert tapasztalatunk mást mond), hogy tán ez az utolsó volt. A végokok országútja e birodalmon megy keresztül, s a határokhoz fordulnak tanácsért, s a végtelenhez segélyért.
Tanács! segély!
Az a vége, hogy lehull szemünkről a hályog; tudunk (újabb baj) s nyílt szemmel sötétségbe: a végtelenbe nézünk. Hol van a saját szenvedéseink, a végokok könyörtelensége és a végtelen sötétségből a kiút? Ki adja vissza naivitásunk, boldogságunk napjait? Ki fog vigasztalni, miután barátaink is vigaszra szorulnak, mert hiszen azért barátaink.
Ki fog megmenteni kedvenc könyveink feltartóztathatatlan csáberejétől? Ki fogja nekünk a jóllakottság és a nyugalom óráit visszaadhatni? Ki adja vissza azt az időt, midőn még a lenyugvó nap nem szomorított el? Midőn a nagyhangú, ostoba, üres frázisok nem hajtották a vért arcunkba? Mikor a kéjleány kifestett szemei mögött nem láttuk ott a nyomort, amely a kenyérkeresetre hajtotta? Midőn a vastag nyárspolgár a jóléttől és a bambaságtól ragyogó arccal nem juttatta eszünkbe a pozitív ember ostobaságát, mint indirekt antitézisét a mi boldogtalanságunknak? Midőn a doktriner mindentudó öntelt arcáról eszünkbe jut a mi tapogatózásunk, az örök célok felé. Ki törli el azt a pillanatot, amelyben az ember megízlelte a tudást? Mi - amazok - nyújtsunk egymásnak kezet, mert a húr tán különbözik, de a hang az ugyanaz. Ne a körülményeket nézzük, de az eredményt, s miután ugyanazt érezzük, igyekezzünk megérteni egymást, ha tán a mozgató okokat nem is ismerjük. De minek is? Az egymás nyomora nem vigasztal - de vigasztal az, hogy hasonló emberek is vannak a föld hátán, kik úgy látják a világot, mint jómagunk, s akik a szenvedés és a gondolat adta testvéreink -, többek ennél, barátaink, s kiknek egy meleg kézszorítása egy percre kárpótolni látszik azt, ami pótolhatatlan. Verse egy ilyen kézszorítás volt, a pillanatban vigasztalt. Köszönöm. The rest is to be silent. Nem örült Gozsdu és Petelei lefordításának? Kár, hogy még akkor nem dolgozta át az Apai örökséget - tán még majd ad ki egy kötetet Kállay Vilma. Gozsdunak írtam a múlt héten - még feleletet nem kaptam; tán nem is felel, egy ismeretlen ne csodálkozzék, ha nem akarják megismerni. Megkapja a levelet, hacsak egyszerűen Fehértemplomra címzik?
Kérem, küldje meg Kerepesi úti adresszét, nem tudom a számot, félek, hogy levelem majd megint elvész, azért címzem a laphoz. Levelemhez zártam első és második énem fényképét. Tudja Petelei címét Kolozsvárt? mert én oda is eljutok a nyáron.
Üdvözli szívből barátja:
Justh Zs.
Ez nézetem szerint Leconte de Lisle legszebb verse.
L’Illusion suprème
Midőn az ember a csúcstól nincs messze már,
Hol élte, zord egek, bús árnyatokba vész!
Letűnt gyermekkora megint előtte áll,
Amint a megmászott oromról visszanéz.
Amíg a partokon folyvást sűrűbb az éj,
Túl, túl, a láthatár ködülte távolán,
A vágyak és álmok serege újra kél,
Rózsaszínű fényben, mint boldog hajnalán.
Gyászos világ, hová senki a meredek
Ösvényen nem kíván leszállani megint;
Meddő napok -, kik rég hamvvá enyésztetek,
S ti, vérző szívünkbe hullt néma könnyeim!
Ki az örök álmot már-már megízleli,
Amelyet féltve zár feltörhetlen pecsét,
Az elszálló lélek s leomló test teli
Látmányokkal, melyek bölcsőjét környezék.
A múltból feltűnik minden, szeme előtt,
Az ismert honi hegy, a vén nagy tamarind,
A drága holtak is. Szerették egykor őt,
S most a fövénybe lenn, álmát alussza mind.
Az órjás orgonán, hogy zsong a méheraj,
Amott a zöld halom, a csöndes enyhe lak,
A letosis s mangófa, piros virágival,
S a szőke tengerin kék tollú madarak.
Csúcsos hegy hajlatán, a karcsú nád között,
Melynek ámbrás héja a nedvtől felhasad,
Cirpelve hangosan, ott rajzik, ott nyüzsög
A fénytől ittasult rózsaszín szöcskehad.
A ködlő vízesés, a szirt tetőirül
Legyezőként öntve gyémántporos vizét,
A balzsamos szél a cukornádak körül
S a munkában nyüzsgő száz hindu szerteszét.
Száraz szérűkön a sok kávé-garmada,
Nehéz mozsarakban hangos mozsárütők,
A bambusz-árnyban a víg gyermekek hada
És a kunyhók elé kiült öreg-szülők.
Hegyek körrajza, mely csipkézi az eget,
Míg biborod, ó est, leszáll a táj fölé,
S a munkások sora, édes-bús éneket
Dalolva fenn, amint ballag hazafelé.
A láva-szirt között, ím itt a tiszta tó,
S Tamatava ökre, amint akolba gyűl,
A dallamos légben a messze elható
Hullámmoraj közé barombőgés vegyül.
Szent-Gilles szikláinak alján, a part iránt,
Hol a csodás korall épít a víz alatt,
Könnyű vájt csolnakok, madársereg gyanánt,
Ezüst habba mártják hegyes, gyors szárnyukat.
Azután elpihen minden: a föld, az ég!
Fönn lebeg a hold, a csillagos ég ölén,
A tenger sóhajt, a csöndet növelve még,
S világok visszfényét ringatva tükörén.
Ezer lágy illatot lehel a buja lomb,
Hol az aranyos légy csillogva száll, donog,
S a vadászok tüze, betöltve a vadont,
Az éj kék fényében magasra fellobog.
Te is feltűnsz, szelid álomkép, újólag,
Ki szívét először dobogtatád vígan,
Te, hervadás előtt letört virág, ki csak
Egy nap illatoztál az erdők árnyiban.
Te, kedves látomány, ki messze part felett
Örök-álmot alszol magános sír ölén,
A hajnal mélabús, édes fényét veted
Egy teljesen sötét s megdermedt szív fölé.
Halhatatlan bájad győz a rontó időn,
Megőrzi szépséged a boldog sirhalom,
Olyannak lát most is, olyannak, mint midőn
Reá mosolyogtál a bűvös hajnalon.
De ha elnyeli őt a néma rejtelem,
Amely mindent, mi él, végre magába zár,
Ki tudja, hogy lelked virágzott idelenn,
Te, a felejtésnek szánt édes rózsaszál.
Titeket is, vidám ifjúi szép napok,
Tündöklő végtelen éjek, titeket is,
Sugárt kik fénybe vont tengerre szórtatok,
A lélek magával a semmiségbe visz.
Ah minden, ifjúság, öröm és szerelem,
Erdő- és habzúgás, szél, mely epedve nyög,
A balgatag reményt táplálva szüntelen,
Vajon mit ér mindez, mit ér, ha nem örök!?
Legyen! A földi por öröme-, bánata-,
Minden küzdelmei - s képzelt isteninél
S az egész oktalan mindenségnél is, a
Holtak érzéketlen nyugalma többet ér.
Ugye szép? Nem fordítja új verseskötetébe? Apropó - nem kaphatnék még egy gyűjtőívet - ha most kiad? A nyáron esetleg gyűjthetnék egy pár előfizetőt.
