Reggeltől estig Jean de Néthyvel Sarah-nak dolgozunk, lefordítom Endre és Johanna történetét franciára.

Ebéd után tán egy óráig Hamletből olvasok fel.

A jegyespár anyámnál, Mária átjő hozzám, akarva látni odúmat, hiszen a medvét már oly rég ismeri.

Én aztán Batthyány Istvánnal a rokonokhoz látogatóba: Lenke, Sztárayék, Beniczky leányok, az öreg Zéline grófné (ki nincs honn), Kárászné stb.

Batthyány Istvánnal határozottan a jegybenjárás minden unalmán keresztülmegyünk anélkül, hogy előnyéből élvezhetnénk valamit.

Este óriási diner Batthyány Gézáéknál a jegyespár tiszteletére. Egészen grandgenre. Parfü­mí­ro­zott már a kapualja is - az asztal úgy szétterítve, hogy az egyesek alig beszélhetnek egy­mással. Tele virággal a tábla, éspedig nemcsak a virágtartókban, de még az asztalon is elhintve.

Roppant ceremónia - amint a champagne-t behozzák, B. Géza papa mond pár szót, majd Sztáray Józsi a felső-magyarországi családokról mond ókonzervatív tósztot.

Ebéd után tea. Alakok:

Sztáray Antal gróf. Felső-magyarországi oligarcha. Vadászat, sport minden neme, és „családtan”. Nagymihályi kastélya gyűlhelye a zemplén-sárosi vadásztársaságnak.

Neje sz. Batthyány Fanny, igen szubtilis, modern asszony. Finom kis madárarc, sok imprévu, sok szeszély. Művészi érzéke legtöbb a négy Batthyány nővér között.

Nénje, Kárász Imréné már sokkal egyszerűbb. Jóságos „schlendrián” dáma, type 1850-60.

Batthyány Irma grófné, Feri jövendőbeli anyósa. Une martyre moderne. Férje históriái megviselték testileg-lelkileg. Érdektelenül néz az élet elé, és mégis él, mert hisz gyermekei vannak. Ellágyult, rezignált asszony. Különben még ma is igen szép. Korának egyik legnagyobb szépsége volt.

A háziakon kívül a jegyesek és Lajosék.

Íme a jövendőbeli cousine: Mária. Igen meleg, nőies kedély, sok szín, sousmissio. Férjének hű­séges, engedelmes felesége lesz, ami egyrészt az orientális fajokra emlékeztető indolen­ciájából fakad. Magas, karcsú leány, veres és fehér teint. Fekete fej, gyönyörű, bár szintén igen lágy karakterre valló kezek.

Batthyány Lajos. Atyja kicsiben, csak sokkal szebb ember, de ez árt neki, mert nem tudja elfelejteni.

Kitűnő főispán, esetleg még jeles miniszter is lesz.

Neje, sz. Andrássy Ilona grófné, Andrássy Gyula leánya, egyike korunk leghíresebb szépsé­geinek - volt. Ma már nem. De azért még ma is látni rajta, hogy telivér, s amellett olyan, mint az olasz reneszánsz asszonyai voltak. Határozott mozdulatok, némi Andrássy merevséggel. Eleven, kifejező szemek, nagy intelligens száj.

Harmóniában egész lénye és ezért nyugodalmat is áraszt, megnyugtat a vele való létel.

Batthyány Margit. Japon. L’imprévu qqfois consciente.[1] Sok igaz csináltság. Ha nem lenne csinált, nem lenne igaz. Szubtilis fizikum, egyéniség, formák. A leghidegebb a három leány között, legtöbbet vár és kíván az élettől, legtisztábban lát, de néha tűhegyen keresztül csak. E tűhegy nagyságú nyílást, amelyen keresztül mindent a legélesebben - tán túl élesen lát meg, éles, finom szellemével ütötte.

Tán kevesebb igaz, mint művészies érzés.

Elle est née jeune femme - artiste![2]

Batthyány Félicie. Elle mourra enfant, celle-là.[3] Sok gyermekes vonás, kevés egyensúly, telivér csikóra is emlékeztet. Nehéz lesz megzabolázni, tán nem is lehet.

Különben XVIII. század - ezzel is bosszantom különben mindig.

Teára jő még a Pesten átutazó és Ferivel anyja után (ki szintén Beniczky leány) rokonságban levő V. P.

Érdekes alak. Sznob.

A megtestesült „utolsó divat” és „ce qu’il faut faire”.[4]

Járt Rómában, Bécsben, Párizsban, Londonban, a világban, mindenütt a legelegánsabban, persze ambicionálta ezt. Igen kis vagyonával annyit igyekszik mutatni, amennyit lehet. Egy órai konverzáció után igen műveltnek, tanultnak lehetne hinni, hosszabb ismeretség után érzik rajta a végtelen csináltság, amellyel hidegségét fedi.

Igen különös nála az, hogy tudja azt, hogy üres és keveset tud, másrészt meg annyit igyekszik elhitetni az emberekkel, hogy a világ körülötte forog - hogy már maga is elhitte.

A décadent-ra is játssza magát, pedig hát igen egészséges, jó magyar kálvinista puritán családból származik, amely hátra van jó két századdal, és egy csepp művészi érzéke sincs.

A tea után vele és Gézával még soká együtt. Gézát enerválja modora, ő aki kijő mindenkivel, azt mondja, nem tudna P.-vel egy világért sem.

FESZTY ÁRPÁDNÉNAK

New York Hotel
Anselmo Llinas, Proprietor
Tanger
1891. már. 17-én

Kedves Nagysád! Nem mondhatom, mennyire megdöbbentett levele! Tehát meghalt! Lássa, és e percben magát sajnálom, nem őt. Hisz tán azoknak van igazok, kik nem léteznek már, az "álomtalan élet", a reménytelen elmúlás - csak ez a bökkenő. Míg élt - fájt tudnom sorsát, hogy meghalt, úgy látom magam előtt, mint amidőn még élt, de élt testével-lelkével, mint évek előtt, s e percben csak magát szánom már, kinek élte felét vitte magával a sírba.

Én jobban vagyok: tán annyira jól, mint már rég nem. Itt barátokra leltem, kik dédelgetnek. Egy fiatal amerikai házaspárral találkoztam, kik már Nápolyban, Capri Sorrentóban velem voltak, s igen jótékonyan hatottak már ott is reám.

Párizsba ápril 7-én érek - - ott lesznek? Várnak!

Malagában egy igen kedves napot töltöttem Moreno Carboneróval, ki a legszeretetreméltóbb emberek egyike, s telivér művész.

Különben volna másról is írnom, de erről majd élőszóval. Én fordulópontra jutottam életemben. Még habozok - de - - már nem nagyon. De erről szóval, mindenről szóval, remélhetőleg már pár hét múlva Párizsban.

Írjon Bunny címére - így avec les soins de ms. Rupert Bunny 4 bis passage Dulac Rue Vaugirard Paris. Ez a legbiztosabb, miután addig úton leszek, mint a bolygó zsidó, a nagyhetet Szevillában, a hó utolsó s ápril első napjait Cordova és Madridban töltöm. Igen, itt Tornaival találkoztam, s rajta kívül vagy két tucat angol, spanyol és francia festővel, egy-kettő érdekel közülük, így Middleton, az angol impresszionista.

Árpádnak Jerikóból írok - addig is üdvözölje az "én megteremtőmet", ki oly mesterileg sütötte ki vásznán, hogy tulajdonképp az a Justh Zsiga egy kegyetlen, vérszomjas, fanatikus szibarita - - s ezzel átadott az örökkévalóságnak.

"Timeo Danaos et dona ferentes"

Isten, védj meg barátaimtól!

Az ám! Majd adok neki, csak jöjjek haza. Legutolsó, "Zola" stílben írt novellám hősévé őt fogom leírni, majd megcibálom ám a fürtjeit s à la "Jókai Róza" megmaradt szakállát.

És - ezzel bezárom episztolámat, kérve, hogy írjanak, jöjjenek, s tartsanak meg barátságukban

Justh

Sarah az Odéonba mondja, hogy megy, ott vár rám, beszélni akarna velem. Odamegyek várakozva két órát - s aki nem érkezik, az természetesen a díva.

Négykor madame de Gerandóhoz. Attilát nem találom.

Este nagy ebéd a követségen.

Osztrák m. atmoszféra!

À deux battans[1] feltárult az ajtó, s az otthoni aerarisch penészillat oly erővel tódult ki rajta - hogy majdnem rosszul lettem tőle.

Az udvari gyász tiszteletére a dámák hollófekete ruhákban.

Jelen: Wimpfen grófné, Zichy Fedorné, a háziasszony, Joseph Hoyos, Széchen, Zichy Fedor, Do Orsini a háziúr és én.

Wimpfenné az első német születésű dáma, ki ladylike.

Igen karcsú, magas, vagy negyvennégy éves asszony. Finom vonások, nagy fekete szemek. Elragadó (à la mad. Pourtalès) mosoly szája körül - ezt mindenesetre itt tanulta.

Kissé merev, osztrákos mozdulatok, éppen csak nyelve maradt Hochdeutsch.

Új alak még a háziúr testvére: [Üresen maradt] Hoyos. Igen rokonszenves ember, a társaság legrokonszenvesebb tagja.

Hoyos-arc, sűrű fekete szemöldökök, szürkéskék szemek. Kissé meggömbölyödött, de race orr.

Óriási bajusz, körszakáll - Hoyos-szakáll.

Hanem mégis minden kellemessége dacára csak nem ér fel a Hoyos család dísztagjával: Széchenyi Mariette-tel.

Diner külsőleg grand genre.

Igen nagy asztal szélesen terítve, minden személy között ülhetett volna még egy strohmandl.

Vagy öt inas, halk mozgás - de nem halk konverzáció.

Már asztal felett a Rozik, Rézik és Lizik istállószagú eleganciája lebegett.

Ez a tisztességes cocodette-ű genre.

Első negyedórában Zichy elmondta, hogy ebédelt Rotschildnál, mit evett, hogy volt az ebéd szervírozva, hogy következtek egymás után az ételek stb., stb.

Meg lesz beszélve, milyen volt a porcelán, milyenek az ételek, az üveg, szóval olyan snobish konverzáció, amilyet a szegény (!) kifigurázott Rotschild valószínűleg igen nevetségesnek és bornírtnak talált volna.

A desszert felé a női toalettekre ment át a társalgás.

Hogy kell a corseteket rendelni, hogy legyen vállban vágva, hogy az ember felemelhesse karját stb.

Azután Zichy (ez már a feketekávénál volt) kifigurázta feleségét, „hogy olyan kivágott cipőt hord, amelyet gumipántlika tart a lábon”.

És így tovább - - -

Nem, mégsem hittem volna, hogy ilyen rémséges stupid világ egzisztálhasson. És az a csodálatos az egészben, hogy egy páran a jelenlevők közül jó adag józan ész felett rendelkeznek (így Hoyosné, Zichyné, Do).

Most éreztem csak igazán, hogy mégis mennyire előbbre van minden Párizsban, mint nálunk; hiszen itt a legutolsó szabóné könnyebben és szellemesebben társalogna, mint ezek az igen high tory dámák.

10-kor megugrom, nem bírom tovább ezt a szalmacséplést hallgatni.

Ctesse de Béthune-hez, akinek rendesen insipide[2] légkörét még szellemesnek találom e három feketesárga légkörben eltöltött óra után.

V. r. u. Justh Kálmánnál, az öregúr, úgy látszik, örül mégis a házasságnak, olyan derült, mint már rég nem láttam. Még párszor fel is nevet, ami az ő XVIII. századbeli merevségéhez alig áll. Mert egészen olyan, mint a múlt század felső-magyarországi azon urai lehettek, kik udvarhoz nem jártak. Udvarias és merev, komoly anélkül, hogy komor lenne, puritán még arisztokratikus princípiumjaiban is. Ebből a típusból Felső-Magyarország egyik részén (Túróc, Árva, Trencsén stb.) sok alakot találni.

Különben Felső-Magyarország négyféle van, az első a Vág völgye, ez bécsies és Pozsonyba jár telelni, családok itt a Pálffyak, Esterházyak, Erdődyek, [üresen maradt]; aztán a pár excellence tótsági Zólyom, Árva, Túróc, Trencsén, családok: Révayak, Radvánszky, Prónayak, Justhok, Majthényiak, Rakovszkyak; harmadik genre a Szepesség, családok: Csákyak, Máriássy, Berzeviczyek, Ketzerek, s végül Sáros, Zemplén megyék, a Sztáray, Szirmay, Andrássy, Hadik családok.

A legkonzervatívabb és legjellemzőbb azonban, mindenesetre a tótság, amelyet város sohasem inficiált.

Egy egész eliramló korszakot jellemez egy Zay Albert, Révay Ferdinánd vagy Justh Kálmán.

Kálmán bácsival Batthyány Gézáékhoz, ők konferálnak a házasság ügyében, mi Gézával járni.

Este nálam tea, itt: Csáky István, Cebrián István, Justh Feri, Batthyány István, Széchenyi Imre, Széchenyi Emil és Batthyány Géza.

Cebrián István. Gömbölyű kis huszárhadnagy, gömbölyű kezek, lábszárak, kerek, gömbölyű orr, gömbölyű - hang. Mert ez is van ám.

Lassú - lassú beszédmodor. Qu’un qui a le temps de vivre.[1]

Különben jó fiú - csak ne hasonlítana annyira egy ártatlan borjúra.

Justh Feri. Kedves cousinom, bár semmiben sem hasonlít hozzám. Igen pozitív fiú, egy igen nagy és igen híres intenzív gazdaság lelke - született férj és családapa. Azt hiszem, igen nagy vagyont fog gyermekeire hagyni - és boldog lesz.

Különben aszketikus az aktja, csakúgy mint családunk majd mindegyik tagjának. Hosszú karok, lábak, merev mozdulatok, túlságos udvariasság, amely minden szaván, minden lépésén kiérzik.

Naiv, nem ismeri az életet, sem az embereket, s így, naivan is fog meghalni.

Szenvedélyes - és jószívű, energikus és - gyenge (mert ez is lehetséges), tevékeny és (ismét egy antitézis) grübler.

Túlnyomó egyéniségében különben a szláv, fajtájában kell okát keresni skrupulozitásának, határozatlanságának a kisebb dolgokban és impresszionabilitásának.

Batthyány István.

Kedvencem azon emberek között, kikkel nem vagyok homogén. Pozitív fiú, kiben azonban elég életfilozófia van arra nézve, hogy közös pontokat találjon énvelem - eleget szenvedett arra, hogy meg tudja érteni azt, hogy én szeretem, és miért szeretem.

Furcsa világnézet, amelyet csodálok és irigyelek egy bizonyos fokig: egy dolog csak bizonyos az életben, ez a gyönyör, amelyet abban a percben élvez az ember, hogy tehát mindent ezért, semmit másért.

Minden egyéb lárifári - ez az egy elfelejteti az életet. Így tehát ezt a percet igyekezni kell a leghosszabban kihúzni s a legutilisabbá tenni.

És - ez a fiú nem epikureus. Szereti családját, ezért él-hal, és - férjnek született.

Egyike az élet ezer ellentéteinek.

Hosszú, szenvedélyes, nagy szerelemre nem képes, és így - boldog férj lesz.

Olyat fog elvenni, akit ismer, s akibe nem szerelmes, s akibe így még bele is szerethet.

Széchenyi Imre.

Igazi Hoyos ész, sok briliáns tulajdon, dacára, hogy kissé lassú gondolkodás.

Lassan és biztosan - megy előre. Un de nos avenirs.[2] Nemzetgazda - kissé à la Széchenyi István. S ez a legnagyobb baja. Nem járatlan úton jár. Epigon.

Feje érdekes. Igen halvány, fénytelen arcbőr, sötétkék, kissé lomha, álmos kifejezésű szemek, fekete haj, hosszú bajusz és hegyes szakáll. Valódi spanyol arc.

Atléta termet, csupa izom - Herkules frakkban.

Csáky István. - majd más alkalomkor.

Széchenyi Emil. A lábordi Széchenyi race. Édes gorombaság, nyájas keserűség. Ha mosolyog, mind a harminckét hófehér fogát megmutatja, de e fogaival harapni is tud és - nemegyszer mosolyogva.

Fiatal vadászkutyaszerű mozdulatok, nonchalance un petit peu affectée.[3] Egész este politizálunk, nekem fejem fáj, és unom magamat. Határozottan más hangulatokat is éreztem már így otthon!

Tízkor érkezik Feri, általános gratuláció, majd összeülnek, és nagy vitába merülnek a tejgaz­daságot illetőleg -

Reggeli után ctesse de Schärffenberghez, ki igen rosszul volt tegnap este.

Aztán az Odéonba, hol Sarah darabját (Aveu) próbálják.

Sötét lépcsőkön, vagy öt percig botorkálva a sötétségben végre a színpadra jutok.

Hallom a színészeket szavalni, hallom Sarah hangját, amint instrukciókat ad, azonban a színpad az a részlete, ahol vannak, annyira el van barikadírozva, hogy nem találok oda. Végre hosszas keresés után, anélkül hogy valamelyik nyitott süllyedőbe estem volna, egy kis ajtón a kisebbített színpadra lépek.

Sarah a súgólyuk felett egy számára összeütött, a nézőtér oldaláról zárt, szekrényszerű alkotmányban ül, és onnan dirigálja a színészeket.

A színpadon Paul Mounet és mlle Sisos, az Odéon két csillaga. - Az első jelenetbe fogtak.

Sarah megpillant, int, hogy üljek a hátsó kulissza mögé.

A darab folyik -

Sujet-je ez: egy tiszt boldog házasságban él nejével, egy kis gyermekök van, ki a darab kezdetén elég komolyan beteg, szerelmi jelenet férj és feleség között, a feleség egyedül maradva, keserű szemrehányásokat csinál magának, hogy el nem mondta férjének azt, hogy gyermeke nem az övé, bár mindig szerette őt - - - s csak egy pillanatnyi gyengeség eredménye a bébé.

E percben a bébét ápoló irgalmas nővér rémülten rohan be, hogy a gyermek állapota rosszabbra fordult, s orvosért kell szaladnia.

Az anya kétségbeesése, a gyermek bölcsője mellett jajgatni kezd, s hangosan, fel-felcsukló jajgatásban elsírja erkölcsi szenvedését, s az Isten ujját látja gyermeke bajában - a büntető Isten ujját, a férj e percben belép, s hallja a kétségbeesett nő vallomását.

A férj meg akarja ölni, de előbb meg akarja szeretőjének nevét tudni. Az anya nem vall, most becsukja az ajtót, s azt mondja, addig nem ereszti be az orvost a gyermekhez, míg be nem vallja szeretőjének nevét.

Az asszony tördeli kezét, az orvos kiáltoz az ajtó előtt: „mais on est fou dans cette maison de fermer la porte quand le médecin arrive?”[1]

Végre az asszony engedve így kiált fel: ouvrez la porte à - son père.[2]

Az orvos, nem is figyelve rájuk, berohan a gyermekhez.

Explicatio, elle était attaquée entre deux portes - et elle était faible.[3]

A férj félig-meddig megérti a helyzetet, s miután a gyermek meghal, a bűnösnek megbocsát.

Egy nagy hibája a darabnak, hogy a férj mindent a nő egy a parte monológjából tud meg. Ez a modern színházi technika kritériumát nem állja ki.

Különben nagy tudománnyal írt darab.

A próba igen érdekes, Sarah minden pillanatban felugrik helyéről, s a színészek közé állva eljátssza hol egyik, hol a másik szerepét.

Kivált mlle Sisost tanítja, ki oly kicsiny lesz mellette, de oly kicsiny, hogy alig látszik - - -

Bár azt megint helytelennek találom, hogy Sarah azt akarja, hogy mlle Sisos úgy játssza a szerepet, mint hogyha ő játszaná. Pedig egyéniségeik között óriási a különbség, mlle Sisos körülbelül az, mint minálunk Molnárné volt. Finomabb fajtájú szubrett. Képzelhető, mily groteszk lesz akkor, ha Sarah széles, nagyszabású mozdulatait kezdi majmolni.

A maga egyéniségével még meg tudta volna teremteni a szerepet, így pedig tönkreteszi a szerepet is, egyéniségét is.

De ezt Sarah nem akarja belátni.

Paul Mounet jó, ez az alak, mely durvának van rajzolva, de azért alapjában (mint a konver­záció szerint mindig a durva emberek) jó ember, tökéletesen az ő pesant, kissé nyers egyé­ni­ségére van szabva.

Nem várom végig a próbát, az utolsó jelenetet újrakezdik a színészek, búcsú nélkül megszököm.

Mlle Readhez.

Ott többi között Chevé. Egy öreg poéta, ki hatvanon jóval felül lehet, s mégis csak pár év előtt kezdett verselni. Ősz hajú, veres képű, heves vérű öregúr.

S ami a franciáknál elég ritka, disputirhans.[4]

Beleköt mlle Readbe, ki azt állítja, hogy az idegenek nemcsak az anyagát, de a formáját is megítélhetik a francia költészetnek. Ezt nevetségesnek, non sense-nek tartja.

Azt mondja, ennyire egy idegen sohasem juthat.

Ilyenformán pld. Mary Robinson nem élvezhetné Baudelaire formáját - míg egy akármelyik premier venu[5] francia igen.

Aber schwach.

Louise Readtől ctesse Diane-hoz ebédre, kinél még a Vacarescuk.

Unalmas - az estély valamivel entrainírozottabb.

Beniczky Bajza Lenkénél ebéd. Hivatalosak Cebrián grófné és két leánya, Róza és Mária, L. L., Lyka Döme, Justh Feri, Pejachevich Gábor, Patay Józsi és a háziak közül mrs. Hughes-Hughes (Bajza Ilona), Beniczky Agathe és Bajza Aladár. Összesen 14-en.

Beniczky Bajza Lenke.

Egyike a legjellemzetesebb magyar alakoknak. Látva ez asszonyt, érzi az ember, hogy az olyanféle anyagból, mint amilyen anyag Deák Ferenc volt, mennyire nem lehetne művészt faragni. Ezzel nem akarom Lenkét Deák Ferenchez hasonlítani. Oh nem!

Csak az anyag, melyből kivált, van Deák hatása alatt.

Józan, 2x2, tisztán látó asszony, ki ha férfinak születik, még jó politikus is lett volna belőle, így pedig (mint írónő) a művészetnek csak politikáját, konyháját érti, de ezt nagyon. Ennek a nagy tudományának segélyével alapítja meg hírét, s teszi népszerűvé magát. Beszámol az elemekkel, megméri súlyukat, és - elbánik velük.

Józan, nyugodt asszony, nem hozza ki sodrából semmi, kapjon egy rossz kritikát - vagy társadalmilag érje valami - parírozza ezt is, azt is, nyugodtan. És ez a nyugodtsága teszi jó társadalmi elemmé. Művészi érzéke = 0. Tudománya kevesebb. Érzése, mint egy literális szobalányé.

S a szobalány ír benne - ezért népszerűek dolgai. A falusi jegyzőnék, tanítók (publikuma) úgy képzelik el az elegáns világ életét, mint ahogy ő megírja. De közönségétől ez nem csoda, tőle, hogy így írja meg, meglepőbb. Hisz mióta Beniczky Ferihez ment, benne él - és mégis közte és társasága között áthatlan fal van.

Oka - hogy nem homogén hozzá. Lakása is jellemzi, amely a műérzék tökéletes hiányában leledzik. Pár irtóztató hamis bronz és olasz márvány szemetek mellett néhány csinos műtárgy. Japáni régi szekrény stb.

Férje: Beniczky Feri, középszerű politikus, ki miután Beniczky Lenke férje lett, ki írónő - most (kivált hogy politikában használhatatlan) a művészi ügyekkel lett megnyomorítva. Keveset tud mind ebben, mind abban, s éppen azért mindenben igen bizonyos. Különben a perfekt gentleman. Sem ruháihoz, sem lelkéhez nem fért szenny. S az utóbbi ma már érdem.

A család legrokonszenvesebb tagja mrs. Hughes-Hughes (szül. Bajza - illetve Heckenast, Lenke első férjétől). Fiatal korában kis regénye volt egy Berzeviczyvel, amelyet a világ soha nem akart elfelejteni. Szép se volt valami igen nagyon, vagyona sem volt, a Berzeviczy rokonság nem nézte jó szemmel. Így bizony nem csoda, hogy soha nem ment férjhez. Külföldön találkozott ezzel az angollal, ki elveszi - s boldoggá teszi. Meleg, eszes, józan eszű asszony, sokkal több és művésziebb tehetség, mint anyjának. Igen sovány nice alak, ladylike modor, mozdulatok.

Beniczky Agathe. Igen érdekes, de még nem kész leány. Hajlékony, lágy mozdulatok, egészen különös arcél, amely japáni, a japáni tipikus vonások nélkül. Igen szórakozott, hosszú társalgás majdnem lehetetlen vele. Ha nem figyel az emberre, mosolyogni, néha nevetni is szokott, amiért sokan aztán ostobának hiszik.

Bajza Aladár. Halvány, elmosott profilú egyéniség. Mindenütt az utolsó és a harmadik. Il est né superflu.[1]

Justh Feri az asztalnál Cebrián Mária mellé kerül - politikából. A két család kívánsága volt egyszer. És Lenke még nem tudja, hogy Feri jegyben jár Batthyány Máriával.

Én Cebrián Róza mellett. Une conversation rechauffée.[2] Érdekes leány, egyike a legérde­kesebbeknek Pesten. Rubens-alak - de több temperamentum, mint a Rubens-alakokból látszik. Sok, egész sok forró, csapongó vér. Művészi, mint a reneszánszban voltak; igen érzéki - így képes a zene hangjain keresztül belészeretni valakibe, kivel sohasem beszélt. Ebből az anyagból voltak a Medici asszonyok, Mária Magdolna, szóval azok, kiknek a legtöbb lett megbocsátva.

Mindenesetre érdekes, itt, a mai korszakban, egy ilyen eleven életet lehelő alakot látni. Pas d’anémie celle-là par exemple![3] Expanzióval bizalmas - s expanzióval hideg valakivel. Az asztal körül még L. L., az örök L. L., az elpusztíthatatlan L. L., az élve bebalzsamozott L. L., a mindent tudó L. L. - - -

Íme L. L.:

Története ez: Méray János, az idősebb, járt vele iskolába, ennek lett aztán olyan minde­nesféléje, s rajta keresztül jutott be a nagyvilágba. Hol igen kedvelt alakká tudta magát tenni, kivált a hatvanéves dámáknál. Mert ő mindent tud, s mindent jobban másnál.

Különben az elvont elegancia. Az „illem” testté válva. Minden mozdulata az illemszabályok legszigorúbb törvényei szerint követtetik el. Emberi nincs semmi egyéniségében, ő csak elegáns, he is only living the „high life”, nothing else.[4] Ha ma tudná, hogy Justh Feri vőlegény, s ma este már úgy félig-meddig deklasszálva lesz a Csekonichoknál, elájulna. Mert egész lénye azt fejezi ki, hogy erről semmit sem tud.

Leülve az asztalhoz, lassan lehúzza kesztyűit, egy merev mozdulattal megragadja a kanalat, másik kezével egy még merevebb mozdulattal végigsimítja haját, és egy legmerevebbel Lenkéhez fordul, ki szomszédnéje, és megdicsőült arccal a legutolsó pletyka elmondásához kezd - - -

Je les laisse[5] -

Ebéd után elébb Batthyány Gézáékhoz.

Csak a család otthon.

Emmy grófné ma is, mint mindig, egy chaise longue-on, très grande dame et très enfant à la fois.[6]

Idősebb Batthyány Géza. Magas, szálas ember, igen sok vér, erőt lehel teste, lelke. Igen pozitív ember, kevesen ismerik úgy a kétszerkettőt Pesten, mint ő. A szociális élet ezer fona­lá­val is biztosan játszik. A szó szoros értelmében egy életképes ember. Amellett született oligarcha.

Fia, ifj. Batthyány Géza tökéletes ellentéte. Finomult, majdnem elfinomult faj. Kevés vér, sok ideg. A legművésziebb egyéniségek egyike Pesten, anélkül hogy művész lenne. Mert hogy az legyen, ahhoz energia is kell, ez pedig az én jó Gézámnak tökéletesen hiányzik. Energia és ambíció - - - a két kellék híján minden megvan ahhoz, hogy nagy művész legyen.

Szívósság a nagy, gyengeség a kis dolgokban jellemzik még.

Vele Csekonich grófnéhoz. Az estélyben tout Pest. Az appartement-ok igen szépek, meleg színűek, összehangolva, nagyobb raffinement nélkül azonban.

Az egész estély a Batthyány Mária és Justh Feri jegyváltásáról beszél. Mindenki megtámad, mindenki ugyanazt mondja.

Hosszabb konverzációk Károlyi Irmával és Zichy Saroltával. Az előbbi a vejéről és a Zayakról egyáltalán, az utóbbi a „műpártoló” egyletről beszélt 1-ig.

FESZTY ÁRPÁDNAK

Malaga
1892. márc. 15.

Grand Hôtel de Rome
Malaga

Édes Öregem!

Már nagyon, igen nagyon rég nem hallottam rólatok. Mi történt veletek? Egészen elfelejtettél már, öreg tigrisem?!

Ma reggel érkeztem ide Oranból, itt egy napot töltök, du. megyek Carbonero Morenóhoz Szmrecsányi ajánlólevelével, holnap reggel Gibraltárba, onnan pedig egy hétre Tangerba - ahol, azt reménylem, pár sort találok tőletek, címem:

Tanger (Marokkó) Hôtel New York

Azután (23. után) Szevilla poste restante.

A nagyhetet Szevillában töltöm. Spanyolországról csak annyit, hogy már most is (dacára, hogy még alig láttam valami érdekesebb dolgot) rokonszenvesebb Olaszországnál.

Mikor mész Párizsba? Keresd fel Bunnyt, címe: 4 bis paysage Dulac Rue Vaugirard.

Én Párizsba ápr. 7-e körül érek, alig várom, alig várom már ez időt - akkor a száműzetésem is majd megszűnik -, hisz Párizsban már otthon érzem magamat.

Nem hiszed, hogy mennyire unom már ezt a folytonos kóborlást, Ahasverust és a bolygó hollandit kenterben elhagyom, ami a kóborlást illeti.

"Mein Herz is schwer
mein Ruh ist hier!" stb., stb. - -

Minderről szóval Párizsban. Feleséged kezeit csókoltatom. - Az Isten megáldjon, édes öreg tigrisem

Zsiga

Hogy van Káldy Gizella?

Reggeli után kommissiók a boulevard-okon, Jean Berge-nél, ki még azonban nem jött meg Bordeaux-ból, Lemaire-nél, ki azt mondta, hogy az „Extases” elkésett (óh, a kiadók mindenütt egyformák), s csak e hó végén vagy a jövő hó elején jelenik meg.

Hoyos grófnénál, ki szemrehányásokkal illet, hogy már több mint három hete, hogy nem voltam nála, meghí szombatra ebédre.

Nála Löwenthal báróné: festett, veres haj, hatvanhárom év ráncai púderrel fedve („Éva” 225 lap), kicsiny, szúrós, valaha kék szemek. Örök mosoly azokkal szemben, kikre szüksége van. La finesse d’une polonaise doublé de la sagacité d’une juive.[1] Semmis férje oldalán, hála viszonyainak, elsőrangú helyet tudott magának a párizsi társaságban biztosítani, és leányait Duc Decazes-hoz és marquis de Beauvois-hoz adta, kik comte de Paris környezetében elsőrangú szerepet játszanak.

A nagykövetség mindenese most is, a gyerekekért jött, kiket sétálni akar vinni. Férje, le général másol a követségbe, így akar felesége státustitkokat kitudni, azonban túljártak az eszén, mert mindig csak ártalmatlan és érdektelen irományokat juttatnak kezéhez.

Itt még princesse de Murat sz. Rivoli hercegné. Une petite femme toute gazouilleuse,[2] kin kiüt nagyanyja (Heine Furtado) vére.

Egész idő alatt bagatellekről van szó, igen unalmas konverzáció. Határozottan, napról napra jobban unom a monde-ot.

Ebéd madame Vacarescunál, semmi sem olyan mulatságos, mintha a fáták a bukaresti és pesti világot egy kalap alá veszik - s tetszelegnek maguknak azzal, hogy valóságos tizenhárom próbás királynéjuk van.

10-kor Baronne Kamel de St. Martinhez - Soirée assommante.[3] A Lambrechtek, marquise de Boisgelins és leánya, ctesse de Bélizal, Marie de Bélizal, comte de Sèvres, baronne de Koenneritz etc., etc.

Álmos háziasszony, álmos bútorok, elalvó lámpák, álmos zene (Waldteuffel) - -

L’ennui me ronge.[4]

Reggeli után Hébert műtermébe, 55. blv. Rochechouart.

Hébert a prix de Rome akadémiájának igazgatója Rómában. Egyike a híres vaskalapos akadémikus, torkig teóriákba merült festőknek, s valóban csak Jean de Néthy kedvéért, ki megkért, kísérném el, megyek hozzá. Nagy, hideg atelier, majdnem semmi bibelot, egy nagy jegesmedve bőr, a műtermet körülfutó galéria, amelyen a modellek által levetett kosztümök csüggnek; egypár nagy szék és asztal s - Hébert képei.

Madame Hébert fogad, ki mellesleg mondva német születésű, Ukkermann bárónő, s a világ nyelve szerint Beust leánya.

Magas, szőke, telt - bár szikár benyomást tevő asszony. Fátyolozott szemek, határozott kifeje­zésű arc - s ugyanilyen genre de parler[1]. Az a típus, mint Madame Cazalis, savante et artiste, pas femme du tout, cassans[2] és hideg, a prix de Rome igazgatójának méltó élete párja.

Nemsokára maga a mester is lejő. Kicsiny, összeaszott, egy fejjel kisebb ember, mint felesége.

Ősz haj és szakáll. Kicsit sántít - bár azt hiszem (pour lui rendre justice)[3], nem mindig.

Mindenesetre furcsa kis alak, egy cseppet sem imposant. Nem tudom, hogy bír tanítványaival, „avec les brebis de l’Académie de Rome”.[4]

Megmutatja képeit. Egyetlenegy tulajdonát becsülöm (s erről beszélek is neki), hogy tárgya szerint változtatja festészeti modorát. Minden művésznek így kellene dolgoznia.

Bár ehhez jóformán csak tudomány kell, s ez persze az Académie de Rome igazgatójának a legnagyobb mértékben megvan. Különben nem volna az, ami.

Képei: egy erdei nimfa - halvány zöldes, barnás táj, ugyanoly tónusú nimfa. Nagy-nagy szemek, zöld babérkoszorú fején, egy roppant közönséges felfutó (az, ami nálunk a falusi jegyzők lugosait díszíti) fakad kezéből.

Sejtelmes - à la bonne manière bourgeoise.[5]

Vision de l’art à - l’Ohnet.[6]

Ebben a genre-ben még egy kis arckép szintén nagy (borjú) szemek, elemi színvegyülék, kitűnő rajz.

Egy nagy női arckép. A fej érdekes, bár Hébert azt mondja, mert nem szép, nem szerette festeni.

Povero uomolo![7]

Rémítő színeket használ, szalmasárga s téglaveres legyező a kezében, fűzöld háttér - C’est à hurler de rage.[8]

Még egy generális feje, ez még tán a legtöbbet ér, miután még nincs kész, így az à la Hébert kandírozás hiányzik róla. Ce n’est pas encore léché.[9]

Tőle Sarah-hoz, ki változatosság kedvéért beteg. A legkisebb névralgiával mindjárt betegnek mondja magát.

Disputálunk Hébert-t illetőleg, neki tetszenek képei. Nem értem - felháborodva elmegyek, anélkül hogy arról beszéltem volna, amiért mentem: a tegnapi ebédről.

Mindkettőnkre jellemző, hogy erre elfelejtettünk.

Bunny atelier-jébe, elbúcsúzni képétől, amely ma este megy a Palais d’industrie-be.

Spleenje van a piktornak - kedvetlenül illesztget gombokat fehér mellényébe, nem értem, mi baja. Mais voyons - qu’est-ce qu’il a?

„Vous sortez ce soir.”

„Oui - mondja síró hangon - je vais avec mad. de Tropbriand et mad. de Béthune au théâtre.”

„Bon -” et j’ai pouffé de rire.[10]

Megértettem lelkiállapotját.

Tőle abba az atelier-be, hol délutánonkint Cary Elwes szokott dolgozni egypár társával.

Óriási terem, öt vagy hat rapin, kik tábori székeken ülnek rajzolva vagy festve, a műterem közepén egy női „akadémia”.

Határozottan Elwes egy jó fejjel a többi felett van. Egyetlenegy, ki megközelíti, Graham, Karagyorgyevich Bogidár barátja, bár ennek húsa sokkal keményebb s színei nehezebbek, mint Shakespeare-é.

Elwest elviszem magammal haza, átöltözik. Megnézzük képét, nappali világításnál, még jobban tetszik. Persze, neki nem tetszik, kifejtem neki, hogy nagy baj volna, ha meg lenne képével elégedve.

Nálam ebédel. Ebéd után ctesse de Schärffenberghez teára.

Jean de Néthyvel főleg Huysmans À rebours-járól beszélünk, ki azt állítja, a charge-okat levonva Des-Esseintes ugyanabból az anyagból van gyúrva, mint én!!!!