Szenttornya
1891. szeptember második fele
Édes Mihály,
csak annyit, hogy én már 24-én érkezem Pestre. Ha teheted, jere 25-én reggel hozzám a Hungáriába. Ott fogok lakni, 26-án már indulok, márpedig igen-igen fontos megbeszélnivalóim lennének veled. Tehát ugye 25-én reggel minden esetre!
Ugye minden esetre eljössz?
Szívből ölel
szerető
Zsigád
Szenttornya
1891. szept. közepe
Édes Mihály,
csak pár szót. Csáky grófné azt írja, hogy alig lesz lehető köteted megtartása, sok mindenféle okból, amelyeket én majd néked Pesten élőszóval elmondok. Én innen 24-én indulok. 25-30 között Jókaiéknál a Svábhegyen; az öreg Jókai különben meghí 27-re „kukoricafosztásra” - ha csak teheted, jere le. Engem ott mindig megtalálsz. Kérlek, csak addig ide megírni, jössz-e?
Párizsba okt. 3-án (szombaton) indulok, éspedig egyenesen az Orient expresszel, meg se állva Párizsig.
A „Debrecen”-t ma kaptam. Versed igen szép, a népdal is. Írjál ölelő szerető barátodnak,
Zsigának
Okt. elején éntőlem is jelenik meg egy kötet. Szenttornyai dolgok; egy tucat novella, vagy felét ismered.
Páris
1894. szept. 13.
Kedves Barátnőm!
Hát bizony „földi akcióim” igen rosszul állanak. Az égiekről meg nem tudom. Csak - utazni nem. Én nem „lélekvándorlok”. Nos, de hagyjuk ezt. A Gruby kúra fiaskót vallott, mint velem az alleopathák mindig. De tudja-e, mi az érdekes, hogy az öreg esküszik rá, hogy ez az egész mostani baj a vízkúra eredménye. Nem mondja se a nehreieknek, se az „illetőknek”, de a dolog állítása szerint úgy van. A baj székhelyét más helyre tették át, de véletlenségből nem tudták azt, hogy az gyengébb, mint az előbbi: a tüdő. Nos hát, így van jól. De furcsa, mikor Géza, Lajos élt még, mindig mondtuk, mi nem leszünk öregebbek 30-nál. Nekik igazuk lett.
Hogy hova megyek, nem tudom még, talán Algírba, mert Ajaccio túl hepehupás.
Nagyon nehezen írok, mert a csúnya nyomást épp a gyomrom közepén érzem, amely aztán elfojtja a levegőm, s iszonyúan köhögtet.
Igaz, azt is kisütötték, hogy már 2-3 év óta folyton a gyomromból hányok vért!
De elég e szép levélből, írjon derültebb levelet, egy kis napsugár rám fér, szobámba még az sincs. Az Isten áldja
Justh Zsiga
Borítékon: hallom, hogy jól van már! csak vigyázzon magára.
Párizs
1894. szept. 10.
Hotel Burgundy
Édes Öregem! Köszönöm soraidat. A csapás, mi ért, fájt, de nem lepett meg. Nem az életre született - elérte céljait. Nyugszik, pihen. Mi? igyekezünk megérteni, s ha megértettük, akkor kevésbé fog fájni nekünk, hogy nem látjuk már szenvedni oldalunkon.
Én, ki szerettem, többet szenvedtem élete által, mint ma, halála folytán. Gyengének éreztem vele szemben magamat, nem tehettem érte semmit. Szegény Széchenyi Lajosnál másképp volt - ő maga volt az élet. Adjunk kezet mi, néhányan, kik még visszamaradtunk, s nézzünk előre.
A szomorúság méltatlan az emberhez, mert fennakasztja őt élete céljának keresztülvitelében. Ez ma - életmaximum. Egy nazarénus paraszttól tanultam. Amint tőlük oly igen sokat tanultam ezenkívül is. Többi között az életbe vetett bizalmamat.
Köszönöm leveledet, jólesett
Zsiga
Páris
1894. szept. 10.
Igen tisztelt Grófné!
Legelébb, hogy van Minka? Istvántól tegnap megint nyugtalanító híreket hallottam. Csak tartsa az ágyban melegen, ez a reumatizmus legjobb orvossága.
Én a lehető legrosszabbul vagyok, mióta Párizsba értem, alig tudok már járni. Grubynál voltam, adott egy egész csomó receptet, egy egész [...][1] listát, ezekhez stb. Csak bouillonból, melybe tojás van verve és hachéból élek. Nem is szabad máshoz nyúlnom. Azt mondja, tüdőm súlyosan meg van támadva, de még sokkal nagyobb a baj a gyomorban.
Én egész egyszerűen arról vagyok meggyőződve, hogy ez phthisis a harmadik stádiumban, hiszen minden jel erre mutat. Malonyayék roppant kedvesek velem. Nélkülök nem tudom, hogy mire mentem volna.
Még Pekárt és Luise Readet láttam, Polignac (ki 8 órányira van ide vasúton, s akinek fordításai érdekében is sürgős lenne, hogy lásson) azt írja, hogy majd valamikor a tél folyamán, ha nem megyek messzire, felkeres.
A tél derekán! egy kicsit messzi van, messzibb, mint Párizs Geszteltől. Egypár nap múlva Ajaccioba megyek. Már alig várom, ez a párizsi lárma most borzasztóan fáraszt, meg nagyon hideg van, s olyan metsző szél, hogy én egyáltalán alig mehetek ki az utcára. De most végzem szomorú levelem, az Isten áldja meg egész háznépével együtt, legyen boldog a gyermekei fényes talentumaiban.
Kezeit csókolja
Justh Zsigmond
[1] olvashatatlan szó
[Tonya]
1891. szept. 6.
Kedves Barátnőm,
Íme a kézirata. Igen nagyon köszönöm, sokszor elolvastam, most már tudom könyv nélkül, s azóta még jobban szeretem.
Czóbel Minka kézírása
Alig tudok terveimről beszélni, mama igen rosszul van. De annyira rosszul, hogy pár nap előtt már igen-igen megijedtünk. Ezek a neuralgiák annyira fájdalmasak, oly rohamosan lépnek fel, hogy már napok óta alig tud táplálékot magához venni. Tegnap óta aztán már valamivel jobban van, de azért még igen messze az egészségtől. Az furcsa, hogy itt Szenttornyán már évek óta mindig valamelyik közülünk így ősz táján nagybeteg.
Ruth Mercier nem is érkezett, barátnője, kivel jönnie kellett volna, útközben megbetegedett, s most Zürichben vannak, hol mll. Zackowska nagybetegen fekszik. Csak Szamossy van nálam, kiből, majd meglássa, egyik legjobb tájképfestőnk lesz. Kitűnő szeme van, azt szereti a pusztában, amit mi, igen világos, tiszta, könnyű szemekkel fest. Egyetlen hiánya, hogy rajzolni még nemigen tud.
Én most a gányókat (dohánykertészeket) tanulmányozom. Egy egész külön világ, roppant érdekelnek, ezekről majd megint lehet majd valamit írnom. Egyet közülük, egy fiatal fiút kocsisnak fogadtam, Szamossyval most legnagyobb mulatságunk, olyan originális dolgokat mond. Tipikusság szempontjából az offrande-nak hatalmas vetélytársa lesz.
A kopogi közbál is megvolt, szomorúan nélkülöztük a „kisasszonyt”.
Írja meg, kérem, Jókai címét.
Sok szépet mindenkinek.
Szívből üdvözli igaz barátja
Justh
Kedves Komaasszonyom!
Hogy írjak terveimről! Mama igen rosszul van, s állapota komoly aggodalmakra ad okot. Roppant kínos arcneuralgiái vannak, de annyira, hogy már napok óta majd semmi táplálékot sem tud magához venni.
Justh Zsigmond édesanyja, Justh Istvánné Pákozdy Matild
Aztán meg annyira el is vagyok foglalva, két regényemet leírom. Kedves mulatság, mondhatom! Meg a gányók (dohánykertészek) életét tanulmányozom, akikről legközelebbi dolgomat fogom valószínűleg megírni. Fogadtam közülük egy cselédet, olyan originális típus, hogy az „offrande”-nek komoly konkurrenciát csinál ötletek tekintetében.
Most Szamossy van nálam, tudja-e, hogy ebből a fiúból igen derék piktor lesz egyszer. Kitűnően lát, roppant színérzéke van, könnyű, világos színekkel fest - csak hát még végtelen keveset tud. Elhiszi, hogy én tanítgatom festeni? De ezt büszkén mondom, mert meglátja, két dolgot oly szépen festett meg, hogy sajnálom, hogy nem az én - vagy a komaasszonyom neve van aláírva.
Pesti utamról? Ha mama jobban lesz, még szeptemberben feljövök, ha nem, nagyobb utam előtt maguknál töltök úgy egy hetet október folyamán. Befogadnak engem, a képrablót?
Arcképe fehér rámában házunk ékessége, kopogiak búcsúba járnak elébe.
Pápinak s Árpádnak sok szépet hűséges komájuktól
Justhtól
Szenttornya
1891. szept. 4.
Tisztelt Nagysád!
Hogy írjam le mindennapi életünket - hisz egész akadémia. Festés, felolvasás, zene, míg Stróbl itt volt, mintázás - - s amellett - - hangulat, hangulat - -, s mindig csak „hangulat”.
Árpádot is vártuk, de hiába vártuk. Most már felhagytunk vele.
Ő az a martosi legény, ki minden nyáron bejárja a szenttornyai és csabacsüdi pusztákat, s aztán a délibábbal oszlik szét az űrben. Pedig hát volt minden: kirándulás cimbalomkíséret mellett a pusztába, kendertipróka, kukoricafosztás, minden héten parasztbál, holdvilágos kocsizások három határban, keresztelők, lakodalmak - - -
No de minderről Velencében. Mert úgy reménylem, hogy okt. 4-én még ott lesznek, amikor én kezdem el száműzetési hónapjaimat. Mindennel megbékélnék, ha magukkal együtt járhatnám be a piazettát. Úgy lesz? Tán Árpáddal együtt jönnének el Pestről? Velencére egy hetet, vagy ha maguk tovább maradnak - még többet szánnék.
Ugye, felel levelemre, s tüzetesen?
Némethy most magyar népdalokat fordít, édesatyjának azt a novelláját akarná majd a kötet élére tenni, amelyben a népdal keletkezését írja le - de bizony sem én, sem ő nem tudjuk, melyik kötetben van. Kérem, írja meg - a kötet abban a szobában hevert, ahol én a Svábhegyen aludni szoktam, ott olvastam el én is - egyszer este - -
Czóbel Minka egypár igen szép verset küldött, az egyiket ide mellékelem, tán ki lehetne a Nemzetbe adni. Ha nem, kérném visszaküldeni. Kérem, szíves válaszát - ha lehet előbb, hogy úgy intézzem dolgaimat.
Kezeit csókolja
Justh
[Szenttornya]
1892. Szept. 2.
Édes öreg Árpádom! Hiába, az idén nem volt szerencsés nyaram. Majd jövőre másképp lesz, s akkor beleülünk Martonba, s felfedezzük Szenttornyát. Mire visszakerülök, meglesz a panoráma is, s vele sok más. De jó is lesz visszatérni. Írjál néhanapján, látod, ott egyebem se lesz pár levélnél. Mert mit ér a Punjáb örök napja. Hisz Buddha is csak annak a napnak sugarainál ment világgá! Majd útközben - ha mást nem, pár levelezőlapot küldök.
Az Isten áldása legyen feletted és házad felett, csókold meg helyettem Jókait is, úgy bánom, hogy az idén oly ritkán láthattam. Ölel, csókol
Zsiga
CZÓBEL IMRÉNÉNEK
Szenttornya
1894. aug. 31.
Igen tisztelt Grófné!
Nagy szomorúsággal hallom, hogy Minka is beteg - de csudálkozni nem csudálkozom rajta egy cseppet sem, mert egy cseppet magára nem vigyáz. Csak a grófné szerét ne használják, igen veszedelmes szerszám, s az ittjárt mindkét orvos azt mondja (pedig alleopathák), hogy még nagy bajt is okozhat.
Én Párizsba kedden indulok, úgyhogy oda pénteken érkezem. Címem 3 hétre: Hotel St-Pétersbourg Rue Canmartin. Onnan majd hosszabban - sokat akkor se, mert az írás nagyon nehezemre esik. Kezeit csókolja hűséges tisztelője
Justh Zs.
