CZÓBEL MINKÁNAK

Nizza
1894. jan. 6.

Nice G^d Hotel de Paris

Kedves Barátnőm,

Ezt írja Malonyay Dezső az Endrődi cikkéről: "szép az Endrődi cikke, de a színeket illetőleg nincs igaza. Ha ő egy hónap alatt már utálja az intenzív kék olasz eget, akkor Homert se szeretheti. Keresse a kékben a harmóniákat, s ne követeljen felhőt reá. A Cz. M. fehér szimfóniáiban annyi a szín, amennyi kell, s gyönyörű. Endrődi vak, ha holt fehérnek látja csak. És a szín azokban hangulatbeli alaptónus, s ha ezt nem érzi, akkor nem érti Czóbelt, s csak azt érti meg belőle, ami vele (Endrődivel) harmonikus benne. Nem gondolod? Erre vall a Berge emlegetése is". Lássa, mennyire megértik magát a modernebb gondolkodók. És végre is ennek az iránynak kell győzedelmeskednie Pesten. A leg en avant-ak rajonganak kötetéért, így Bródy, Pekár, Malonyay. A többivel meg úgyse törődünk.

Én az egyik nyavalyából kimásztam, s tüstént megkaptam a másikat. Gyomorinfluenzám van, s vele egy olyan lumbagóm (Hexenschussom), hogy igen gyakran se állni, se ülni, se feküdni nem tudok a fájdalmaktól. Ami most főleg azért bosszant, mert Melchior de Polignac látogat le hozzám kedden, s az nem lesz épp a legmulatságosabb neki, ha csak jajgatni fogok tudni. Mentonba csak 21-én megyek át. Kérem, írjon oda majd; címem: Hotel Alexandra Menton. Képzelje, betegségem alatt írtam egy regényt, melynek címe "Delelő", le bonheur quand même is lehetne a címe. Paraszthistória, levezette nosztalgiámat. Erre jó volt. Nem tudom, sikerült-e. Nem bízok benne annyira, mint G. J.-ban bíztam.

Ma Bálványosy Andorba kaptam megint. Ez lesz a ciklus harmadik száma. Sietnem kell, mert biz'istók nem tudom, meddig tart. Sohasem említette, hogy tetszett új képem. Azt hiszem, nagyon megnyúlt rajta úgyis gótikus ábrázatom. Az Isten áldja, tartsa meg munkakedvét, hisz ez az élet!

Barátja

Justh

Villásreggeli után Munkácsyéknál. A mester igen melegen fogad, megmutatja új képeit. Néhány reneszánsz intérieur alakokkal, s egy igen csinos tájkép.

Mad. de Munkácsy lármás és snobish, mint mindig. Meghívnak kedd estére. Tőlük madame Readhez. Louise Read igen-igen szeretetreméltó, egy csomó paquetet[1] hoz, elle est encore toujours la locomotive de bienfaisance qu’elle était il y a deux ans.[2]

Ott még szegény Th. Ritter özvegye, akit mióta férje meghalt, nem láttam. Többnyire közös ismerősökről van szó. Louise Read nagyon kikel Bourget ellen, hogy most már csakis monde richard-nak[3] él, elhanyagolja régi barátjait, s fő gondja (könyveinek sikerén kívül) toalettje. Szóval snobishabb, mint valaha volt. Kár érte. Úgy látszik, a „Mensonges” hősében önmagát rajzolja s egy kissé naivan. Ezután Louise Coppée utolsó drámájáról beszél („Le justicier”[4]), amelyet Genfben olvasott fel, ahol igen nagy sikere volt. Előadásáról azonban még nincs szó.

El van ragadtatva miss Robinsontól és mrs. Vernon Lee-től, e két angol írónőtől, kiket Bourget ajánlott hozzá, s akiket Párizsban több hétig chaperonírozott.[5]

Náluk ¹/₂ 7-ig.

Ebéd után Ctesse Diane-hoz, az első „kis péntekre”. Ott a háziasszonyon kívül Eugène Monton (Merinos), Bergeret, Sully Prudhomme, Cazalis (Jean Lahore) feleségével, madame Monton, Ms. de Prieyre, aztán Amiral Nielle nővére s még néhány staffage alak.

Megérkezésem után nagy vita kerekedik, hogy miért szeretnek az idegenek annyira Párizsba jönni, el kell véleményemet e tárgyról mondanom, mint az egyetlen jelenlevő idegen.

Én azt hiszem azért, mert 1. itt avval vagyok, kit magam választok magamnak társaságul, 2. mert itt végigroboghatok a boulevard-okon az omnibusz tetején, anélkül hogy ez feltűnne valakinek, s így van mindennel. 3. Mert végre Párizs Párizs, az egyetlen modern város a többi nagy falvak között.

Tudomásul veszik.

Eztán nagy diszkusszió Montonnal a bonapartista társaságról, amelyet én nagyon lármásnak és mauvais genre[6]-nek tartok. Monton csak akkor nyugszik meg véleményemben, midőn kifejtem, hogy az O. M. k. k. társaság csakolyan, hála Metternichné-nek, aki ezt a genre-t divatba hozta.

Neki jól állt, mert eszes volt, s mert egyéni volt modora, aztán meg akkor még fiatal volt. Míg ha duchesse de Mouchy vagy mad. de Pourtalès ma lármáznak egy szalon sarkában, önkénytelenül szánakozva néz az ember e kifestett, kiöltözött bábokra, „oh la pauvre vieille qu’elle est bruyante”[7]. Ez az első benyomás. S az ember csak később tudja meg történetöket.

Mert ezek mindegyikének van története.

Végül zongorázok: Rollinat-t és magyar nótákat. A gateau des Rois[8] babszemét (egy piciny porcelán babát) én - nyerem majd el. S így az est királya vagyok, királynőül madame Montont választva, la plus spirituelle des mi-vieilles![9]

SZABOLCSKA MIHÁLYNAK

Nizza
1894. jan. 5-én.

Édes Miskám!

Nagy szomorúsággal olvastam leveledből a te házassági drámádat. De tán mégis jó vége lesz a dolognak,leszek még én a te keresztkomád is,Mihály gazda. Én ismét nagy-nagy beteg voltam; három hétig folyton vért köptem,három orvos is járt hozzám, s mégis alig tudták elállítani. Csak pár napja vagyok valahogy. Innen megyek is át Mentonba, hol valamivel melegebb van. Írjál oda, Miskám. Ha igen, minden esetre felkereslek már akkor,ha egyedül lesz a nagy költő. Mert elvégre is hozzá jövök,s őt akarom látni,nem a vendégeit. Csendesen,nyugodtan szeretnék veled egy-két hetet eltölteni. Miska, lehetséges lesz ez?

Ha nem,hát eljössz te Szenttornyára. Hisz Ókécskéről csak egy ugrás.

Hát könyved,Komám,mikor jelenik meg? Türelmetlenül várom. A Czóbel Minkáét láttad? Hogy tetszett?

Írjál,kedves Komám,szerető igaz barátodnak

Zsigának

Majdnem egész délután Henri Lorinnél, ki pakolt, miután az esti vonattal Rómába utazik a pápai jubileumra, mint az Ass. Catholique kiküldöttje. Nála igen sokan. Többi között cte Aymar de la Baume Pluvinel, Des Mazy, baron de Charmaie Chamail stb.

Aymar, kivel a legjobban vagyok a Faubourg fiatalemberei között, csak egypár órája jött be faluról, és sajnos így alig beszélhettem vele, dacára annak, hogy több mint egy éve, hogy nem láttam. A jó Aymar még mindig a régi. Vagy öt év előtt, hogy a Venus átvonulását tanulmányozhassa, Haiti szigetére ment pár hóra (lévén dilettáns csillagász és fotográf). Az idén a napfogyatkozás kedvéért Közép-Ázsiába ment. Különben még mindig siet - rohan előre az űrben. Jóformán egy eszménk sem közös, csak temperamentumunk, tán ezért vagyunk olyan jól. Szerettünk volna beszélgetni, de lehetetlen volt.

Aym. Eh bien mon vieux, quelle nouvelle en Hongrie?[1]

Én - felelnék, de az egyik szellemeskedő fiatalúr a szavamba vág: „Avez-vous entendu l’histoire d’hier? Imaginez-vous, Madame de Belbeuf au bal de M. X dit à son danseur: Dieu, je perds mon pantalon - du reste ça fera son effet, c’est en soie noir!”[2]

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Íme a hangulat.

Öt percnyi együttlét után Aymar elmegy ebédelni, s én nemsokára követem. Lorin ebédre akar tartani, de nekem semmi kedvem hozzá.

Este - oh, estém jobban sikerült. Végre elértem azt, ami után már olyan rég vágyakoztam, s ami itt Párizsban éppen nem olyan könnyű, van olyan ismerősöm, ki a boulevard Vaugirard-on lakik s hozzá az ötödik emeleten.

A legnehezebben az alsó osztályokat lehet megközelíteni, végre is a nagykövet nem ajánlhat a komornyikja suszterjéhez.

Véletlenül megismerkedtem egy peintre décorateurrel,[3] neve Eduard Chauffray.

Terno, mert meghítt magához. Nos, tehát ezt látogattam meg.

Ms. Eduard Chauffray szellemi nívója valamivel a mi festőink felett (kivéve Mednyánszkyt és Fesztyt). Kora: 36 év. Arckifejezése tiszta gaulois. Mosolygó szemek, finoman metszett száj. Henri IV. szakáll és haj, akinek arcképeire nagyon hasonlít.

Felesége - kellem és disztinkció nélküli ménagère,[4] talán öregebb, mint ő. Femme du peuple tout à fait.[5]

Gyermekei: Gaston, bébi, ki rajzol s kíváncsi, Eduard, c’est le fils du papa, sera peintre, est friand des [Olvashatatlan szó].[6]

Az én peintre décorateuröm nagyon elbámul, hogy valóban eljöttem, ígéretemet csak frázisnak vette. Eleinte túlságos udvariasak, ezt nem szeretem, pár canaille[7] szót eresztek meg, hogy - elfelejtsék, hogy az első emeleten lakom.

Chauffray el is felejti csakhamar. Kivezet az erkélyre - elragadó látvány. Szembe velünk, de jó messzire a Trocadéro kivilágított lámpasorai, előttünk a boulevard exterieurök, jobb felől az Invalides-ok kupolájának sziluettje. S mindez finom, átlátszó ködbe merülve, ami megpuhítja a körvonalakat, és sejtelmessé tesz mindent. Az előttünk lévő térről egy verkli hangja hangzik, messziről pedig a nagyváros ideges, halk lüktetése - - -

Elhallgattam és elhallgatott az én decorateuröm is.

Megértette, mit éreztem. Ugyan melyik magyar artista hallgatott volna el e percben?

Ezután felesége kávét szervíroz.

A feleség a társadalmi létra ezen a fokán már nem parisienne, mert alárendeltje a férfinak, kit pietással hallgat. De (dacára annak, hogy majdnem tökéletesen műveletlen) annyi érzéke mégis van, hogy nem vegyül a konverzációba. Csak akkor beszél, ha kérdezik.

Aztán a piktor beszél helyette. Észreveszem, hogy a Faubourg St. Germain ura és e férfi között néhány száz esztendő van. Ebben a Gaulois-ban még van életerő, energia.

Ma este láttam be először, hogy a republika itt jogosult - miután (ha ez jog) az erősebbnek győzni kell!

CZÓBEL MINKÁNAK

MianMir
1893. jan. 4.

Kedves Barátnőm!

E percben kapom nov. 30-án keltezett levelét. Egy hónapnál tovább volt úton. Bizony, csak messze van MianMir a - Király utcától. Pestet értem. Ha tudná, hogy felfordul a gyomrom mindannyiszor,hogy pesti lapot kapok kézhez.

Ilyen szomorú,hogy a Rákócziak - s parasztjaink hazája ezzé fajult.

De jó is itt!

Gyökeret kezdek vágni,de ez nem olyan nehéz,és egy cseppet sem csodálatos.

A látható világ akár a mi pusztánk,a városok tündérmesékre emlékeztetnek (de egy Villiers,de Lisle Adam regéire) s ez a pár ember kivel vagyok, oly közel van ahhoz,amit az „ember” fogalmáról (még a legrosszabb, legprimerebb,legidealisztikusabb időben) elálmodtam.

És maga D - kiről kérdez,egy végtelen mélységű,átlátszó,s azért mégis rejtelmes egyéniség, ki itt rajzolódik ki csak igazán,egy „adaptált” angol,ki sokat vett fel kedves hindui és afgánjaiból (kiket,azt hiszem, jobban szeret az angoloknál),s azért megmarad egyensúlyban,filozofál,de nem hiába,álmodik,de álmai kezében vannak.

A „Zsigin”-t különben bevette: ír.

Idemellékelve küldöm egy kis dolgát, kérem, ha elolvasta, küldje vissza neki egyenesen, én már nem leszek, sajnos! itt ez időben többé. Írjon hozzá pár sort,hívja meg Nagy-Eörre,95 nyarát velem tölti, s akkor körülviszem a pátrián.

Ebből a kis rajzból is megítélheti, hogy van valami az egyéniségében, ami - magukhoz húz.

Megkapta fényképünket a bodhi fa alatt? Egy valóságos kis bodhi (pipál) fa az a fejünk felett. A fénykép? nem épp a legjobb - én nagyon is kinyitottam a szemeimet. D. nagyon is be­hunyta.

Nem tudom, Wohl Jankával mi van,egy hónapja nem hallottam róla,pedig indiai cikkeimet neki küldöm, és így most még azt se tudom, a Lloydban vagy az Egyetértésben jelennek meg.

Így vagyok a regénnyel is. Kérem, írja meg - legyen oly jó - Singer és Wolfnernek, hogy azonnal tegye közzé a könyvet, amint megjelent az Egyetértés hasábjain. Szeretném, ha már január végén megjelenne.

Egyáltalán szeretném tudni, mi van az én literális cókmókommal otthon. Kívülről jó híreim, Meyrolis azt írja, hogy New Yorkban nagyon veszik, Eduard Marbeauessayt írt róla, melyet Párizsban felolvas,a RevueBleu is hozott egy képet. Persze,Pest nem hazám,de se szellemi,se anyagi hazám. Szívből üdvözli igaz barátsággal

Justh

E levelemre kérem válaszoljon Bombay-be: Hotel Esplanade.

CZÓBEL MINKÁNAK

Tunisz
1891. jan. 4.

Kedves Koll[egám], képzelje, hogy [...] szegény mire [.......] mert tífusz [....] vesztettem, alig két hétig volt beteg. Képzelheti a palermói utóbbi napok hangulatát. Szegény ott fekszik az angol temetőben, távol övéitől. - - Ma reggel értem ide. Köszönöm kedves kártyáját. Hajón Sternberg öccsével találkoztam, ki Biskráig kísér.

Tunisz nagyon érdekes, többet Biskrából.

B. u. é. kíván barátja

Justh

Villásreggeli Lorinnél, ott volt még ms. de Noques, egy X marquis és baron Tristan Lambert. Ez utóbbi az Orléans-ok hűséges barátja, csakúgy, mint ahogy 1870 előtt III. Napóleon barátja, s 70 után cte de Chambord intimusa volt.

A megtestesült heraldika. Erről most nagy vita, amelyben mind részt vesznek pro és kontra, mindegyik tud valamit mondani, ami nem ostobaság, pedig a tárgy, amiről a vita keletkezett, semmis.

Az a nagy baja a franciáknak, hogy már túlságos okosak, mindegyik kritizál és nem rosszul. Egy középtehetségű fiákerkocsisnak több esze és olvasottsága van, mint nálunk egyik-másik nagyképű képviselőnek.

De hát ez nem előny, sőt ellenkezőleg, ez fogja tönkretenni Franciaországot.

4-kor Mark Antokolszkij, a híres orosz szobrász atelier-jába.

Igen egyszerűen és melegen fogad, ezzel jól fogok lenni, ezt érzem.

Vagy 45 éves ember, kicsiny termetű, mélyen fekvő szemek - de exterieurjéről, ha többször láttam.

Megmutatja szobrait. Mind a realizmus és az orosz miszticizmus keverékének eredménye. Krisz­tusok s ördögök, mint ahogy ezt csak egy bizánci civilizáció hatása alatt levő művész láthatja.

Sovány, megnyúlt, de azért izmos testek, sóvárgó, beteges kifejezésű s amellett mély, titokszerű szemek.

Legjobban egy Krisztusa tetszett.

Beszélünk a francia művészekről, tökéletesen megtagadja tőlük az érzést. Tisztán csak a forma művészi - szerinte. Én annyira nem megyek, bár belátom, hogy formát tanulhatunk, s jóformán csakis tőlük tanulhatunk. Elmondja, hogy Lisztet nagyon szerette, én erre azt válaszolom, hogy Lisztet szintén csakis a forma művészének tartom.

Zenére térve át azt mondja, hogy ki nem állhatja az operákat, miután itt nagyon is kevertek a művészetek, öt különféle művészi szenzációt kellene kapnunk, s így egyet sem kapunk.

Wagnert nem szereti, azt mondja, hogy ez is csak a forma embere.

Elbúcsúzva tőle, egyszer s mindenkorra meghív teára.

Ebéd ctesse Lambrecht de Merlémont-nál (Kiss Margit anyósánál). Genre tout à fait Fbg. St. Germain.[1] Kissé korán érkeztem, 7-kor, pedig az ebéd csak ¹/₂ 8-ra volt mondva.

A háziasszony fogad style Louis XIV. expressziókkal. Különben nagyon kedves, jóval a Fbg. St. Germain asszonyainak nívója felett.

Ebéden még fiai, Louis és Edmond, aztán Louis felesége (Kiss Margit), két hajadon leánya s legidősebb gyermeke, marquise de [A név hiányzik.]

Margit még mindig a sagace hors ligne[2] asszony, az ancien régime[3] asszonyainak szellemét a legmagasabb fokon képviselve.

Hideg, briliáns ész, kitűnően, nyugodtan, objektíven ítél emberek és dolgok felett.

Amellett kissé cassante.[4]

Férje, Louis L. eszes - de azért nem méltó férje ennek a briliáns asszonynak. Aztán meg féltékeny reá, rossz néven veszi levelezéseit, rossz néven azt, hogy az érdekes férfi érdekli.

Ez nehézzé fogja helyzetét tenni.

Rokonszenvesebb bátyja, Edmond. Ez egyike a Fbg. leghomogénabb elemeinek. Meleg, közvetlen s kevesebb forma.

Ebéd alatt főleg a Jockey holnapi üléséről van szó, mint hallom, Jameson is ajánltatott.

A háziasszony elmondja, hogy mi történt Aimery La Rochefoucauld nejével (ki Robert de Mailly-Nesles nővére). A szép grófnénak tudvalevőleg igen mély hangja van. A múltkor pár sous alamizsnát ad egy vak koldusnak, „voilà mon pauvre homme”[5], mondja mélységes mély hangon. - „Merci, mon capitaine”,[6] felelt a vak koldus, hálásan égnek emelve szemeit.

Ebéd után főleg Margittal nemzetgazdaságtan, literatúra és hazai pletykák.

Férje ideges és koronként órájára tekint.

Aztán tréfásan disputálni kezd Margittal. „Voyez-vous, il faut dire aux parents en Hongrie que nous ne sommes pas du tout d’accord avec Marguerite”[7] - mondja Louis.

„Je vous ai exposé - felelek én rá - pendant un mois comme le fiancé de Marguerite, aux curieux je répéterai ça aussi volontièrement!”[8]

Nagy nevetés.

¹/₂ 12-kor megyek el tőlük.

Villásreggeli után bateau mouche[1]-on a város túlsó végére a Readekhez. Gyönyörű tavaszias nap, tán 10° meleg. Legtöbb ember felöltő nélkül. A quai[2] és a Szajna elragadó színben.

Madame Read, dacára hogy nem volt fogadónapja, elfogad. Mll. Louise nincs honn. Igen melegen üdvözöl. Szó van Bourget-ról, kinek „Mensonges”[3]-át legjobb művének tartja. B. egy más fiatal író kíséretében Corfuba ment, honnan csak egy hónap múlva jő vissza.

Beszél Rollinat-ról, kitől most egy füzet újabb dal s egy kötet vers jelent meg.

Elmondja, hogy mennyire örül az újabb union de Gerando-Telekinek.

Ezután de Gerando Teleki grófnéhoz, ki olyan, mint volt, une momie ambulante.[4] Tőle Jablonowskához, kinél sokan, többi között az a nő is, ki tegnap ctesse Diane-nál oly ékesszólóan rántotta le a Jabl.-Bernhardt házasságot. Most itt (elfelejtve úgy látszik, hogy tegnap én is jelen voltam, vagy tán megvetve ezt az apró detailt) elragadja heve ismét, s most nem talál szavakat bámulatának kifejezésére: „Mais princesse, vous étiez admirable, la plus belle de toutes, et Sarah - cette simplicité - puis les fiancés. Tout ça m’a touché, mais touché d’une manière que je ne pourrais dire -”[5] Mind hangosabban beszélt, s mind pirosabb lett, jónak láttam megkínálni egy pohár madeirával.

Ezután mad. de Rude (a néhai híres madame Ratazzi, Kissné nővére) jött a szalonba, vele leánya, Izabelle, és ennek vőlegénye meg egy kisgyerek, kit Ratazziné unokájának néztem, pedig hát csak a leánya.

A hercegnő és Ratazziné összeölelkeznek, Ratazziné elmondja, hogy elragadó cikket írt e házasságról. A cikket persze az összes jelenlevők olvasták, az az előbbi heveskedő asszony­ság ismét elkezd hadarni, s vagy öt percig prestissimo[6] dicséri a cikket.

Jablonowska: Eh bien, c’est un mariage qui fait parler - et on a déjà trouvé le mot: „C’est un mariage parisien - - -”[7]

Az összes jelenlevők: oh - oh - oh - c’est précisément ca, oh, c’est charmant!!![8]

S most miután az etikettet megtalálták, még nagyobb kelete van az árunak.

Este az Odéonban.

Beaucoup de bruit pour rien.[9] Shakespeare - elfranciásítva.

Azt hiszem, ha nem arranzsíroznák, hanem adnák úgy, ahogy van, tetszene, így a publikum csak bámul és tapsol.

Én magam csak bámultam.

Aztán meg az a baj, hogy versben fordítják, s így a Français szavallati konvenciót kell követniök, míg prózában tán eredetit is adhatnának. Különben mlle Sisos és Paul Mounet jól játszanak.

248
CZÓBEL IMRÉNÉNEK

Nizza
1894. jan. 2.

Igen tisztelt Grófné!

Így csak elkésve gratulálhatok. A múlt hetekben olyan igen nagybeteg voltam, hogy alig jutottam az íráshoz. Az orvos legalább egész betegségem alatt alig engedte meg, hogy pár levelet írjak. Így hát elkésve, de a legjobb szívvel kívánom, hogy 1894 boldogan, nyugodtan, szerencsésen teljen el, s hogy még ez év folyamán megtarthassa ígéretét, Szenttornyára lelátogatni hozzánk.

Minka kötetét, amelyet pedig olyan igen türelmetlenül várok, még nem láttam. Endrődi cikkét olvastam a könyvről, igen szépen - bár itt-ott túlzó elrugaszkodással - kritizálja.

Mi hír Szabolcsban? Hogy vannak Istvánék? Kérem, adja át nekik tiszteletemet, valamint férjének is, és tartsa meg további jóakaratában igaz tisztelőjét

Justh Zsigmondot

Hotel de Paris Nice.

FESZTY ÁRPÁDNAK

Tunisz
1891. jan. 2.

Édes Árpádom. Legelébb is b. u. é. k.

Az én karácsonyom nagyon szomorú volt, tán már meg is írtam nektek, hogy szegény inasom dec. 22-én tífuszban meghalt. Hűséges, jó, derék fiú volt, nehezen nélkülözöm.

A múlt hetet Girgentiben töltöttem, szilveszter éjszakáját pedig csúnya viharban Európa és Afrika között. Tunisz? nagyon érdekes, festőibb, mint Kairó, legalább a bazárai. Vasárnap indulok Biskrába, két helyt állva csak meg: Hammaon Meskontinebe és Batuában. Írj oda. Hotel Szaharába. Ölel s feleséged kezeit csókolja

Zs.